Kedves Naplóm!

 2020. március 16. hétfő

Világéletemben írtam naplót, néha kimaradt egy-két év, de mindig visszatértem gondolataim, napjaim dokumentálásához. A kamasz- és fiatalkori naplóimat, amibe a nagy szerelmeimet és a kamaszkori lázadozásaimat írtam, elégettem és nagyjából minden naplóm erre  a sorsra jutott. Néhány éve a határidőnaplóimba írom az életem fontosabb, érdekesebb, vicces és szomorú eseményeit, de úgy érzem a mostani helyzet leírására, dokumentálására egy új naplóba kell kezdenem.

A WMN oldalán láttam meg D. Tóth Kriszta ötletét, a Koronanaplókat. Míg tart ez a sosemvolt, ismeretlen, félelmetes helyzet, a szerkesztőség tagjai felváltva naplót írnak. Jó ötletnek tartom, még akkor is, ha ilyen szomorú az apropója, így elhatároztam, hogy dokumentálom én is újból a napjainkat. Mivel itt a blogom, és már úgyis sok mindent írtam magamról, ezért most gondoltam egy merészet, és úgy határoztam, itt írom a naplóm.  Ha olvassátok ti is, akkor volt bátorságom közzétenni. Ma, hétfőn este ebben még nem vagyok biztos.

Ugyanis azt látom, hogy a facebook csoportok nagy részében egymásnak ugranak az emberek, minősíthetetlen hangnemben beszélnek egymással. Terjednek az ál- és a rémhírek, az egymás és az egymás anyukájának szidása, így több csoportból ki is léptem.

Mi egy Sopron közeli községben élünk, kb. 10 éve költöztünk ide az ország másik feléből. Négyen élünk a családban együtt, férjem, én és a két fiú, Titusz és Bence. Zsófi már elköltözött tőlünk, a barátjával él, de egy félóra autózás után láthatjuk egymást, ha szeretnénk. Azaz láthatnánk, ha nem zárták volna le a hozzájuk vezető határátkelőt. Ha viszont nem Ausztrián keresztül megyünk, akkor egy óra távolságra vannak, tehát az sem vészes. Szüleink Kelet-Magyarországon maradtak, van, aki már nyugdíjas és van, aki dolgozik közülük.

A jelenlegi itthon maradás számomra nem jelent nagy változást, én nem járok be nap, mint nap egy munkahelyre, hanem itthon vagyok minden nap és imádok itthon lenni. 

Az már egy kis változás, hogy mindkét fiú szinton itthon van egész nap, Bence éppen egy munkahelyváltás közben ragadt itthon, Titusznak pedig mától nem kell iskolába járnia. Gábor, a férjem futárként dolgozik. Mindennap ingázik Ausztriába, 90 km-t oda és 90-et vissza. Ma is volt dolgozni és holnap is megy dolgozni. Ha magától itthon maradna, anélkül, hogy a munkahelyén ezt elrendelnék, akkor megszűnne a munkaviszonya, valószínűleg kirúgnák. Jelen pillanatban az a helyzet, ha a munkahelye rendeli el a szünetet, vagy a leállást, akkor megkapja a fizetésénék nagy részét, ha viszont a magyar oldalról zárják le a határt, akkor két lehetősége marad. 

Az egyik, hogy a munkahelye fizeti Ausztriában neki és a többi magyar futárnak a szállást és ők bizonytalan időre kiköltöznek, amíg szükség van a munkájukra, vagy pedig itthon marad velünk és akkor bizonytalan a munkahely, bizonytalan a jövőnk.

Ettől függetlenül ha a két lehetőség között lehet választani, nyilván az itthon maradást választanánk. Ezekben a bejegyzésekben arról fogok nektek írni, hogyan éljük meg ezeket a hétköznapokat, mi történik itt a határ mellett, Titusz hogyan éli meg az online oktatást, és Zsófi életében vizsga előtt lévő ápolónőként milyen változásokat hoz a koronavírus.

A határ járható, férjem Pomogynál jár ki Ausztriába, hazafelé annyi az ellenőrzés, hogy fel kell mutatnia az ott posztoló magyar rendőröknek a személyigazolványát, általában viszonylag gyorsan átjut, nincsen feltorlódott sor, nem úgy, mint Sopronnál. Wiener Neudorfban szállítja a csomagokat, legfőképpen cégekhez, üzletekhez, magánemberekhez nagyon ritkán. Már az elmúlt héten több cégnél is elkérték az igazolványát, felírták az adatait, ha a vírus feltűnne valahol, vissza tudják keresni.  

Néptelen utcák Wiener Neudorfban, napközben. A képen látható parkolóhelyek normál esetben sosem szabadok,
ezen az utcán általában lehetetlen parkolót találni. 

Ma már szalaggal kijelölt helyeken kellett lerakni a csomagokat, vagy elhelyezni a futárautó hátuljában, a sofőrfülkében maradni, és a címzettek kivették a nekik címzett küldeményt saját maguknak. Mindezeket egy több nyelven írt tájékoztató táblán közlik a sofőrökkel. Kézfertőtlenítő minden cég bejáratánál található. Emberek alig vannak az utcán, Ausztria eme részén elég jól betartják az otthon maradást. 

Mindenhol ilyen utasítások várják a futárokat, mi a teendőjük és hogyan rakják le a csomagokat. 

Míg egy soproni facebook csoportban azt olvastam, hogy Sopron az iskolai szünet első napján olyan volt, mint egy felbolydult méhkas, a McDonalds tele, a Pláza tele, a napsütéses utcákon korzóztak az anyukák, a gyerekek és bizony idősebbekből sem volt hiány. De ezt csak olvastam, saját szememmel nem láttam.

Mi nem voltunk sehol, este egy remek társasjátékot, a Fesztávot próbáltuk ki. Zsófi éjszakás a kórházban, 67 éves nyugdíjas kolléganője ma van utoljára, és 3 idős orvos is kiesett a munkából életkoruk miatt. Ez egy kisvárosi kórház. A szakrendeléseket leállították, programozott műtétek elhalasztva, csak a sürgős eseteket látják el. 

Esti társasozás a Fesztáv játékkal. 

Március 18. szerda

Napról napra változik a helyzet, a tegnapi határhelyzet bennünket nem érintett, de megdöbbentő volt látni a kialakult várakozó tömeget. Pomogynál még mindig gyors az áthaladás. 

Ma a tegnapi napunkról írok. Délelőtt csomagot vártam, egy webáruházból rendeltem olyan dolgokat, amik amúgy is több utánajárással szerezhetők be Sopronban, több-kevesebb sikerrel, ezért gondoltam megrendelek egyben mindent. Ezek főként a növényi étkezésünk alapjait képező lisztek és egyéb kiegészítő termékek voltak. 

A futárszolgálat e-mailt küldött, ha lehet, vigyek saját tollat az aláíráshoz és bankkártyával fizessek. Bankkártyával nem tudtam, így a készpénzt is minden további nélkül elvette a futár fiatalember. Csak akkor kapta el előlem az aláírandó ívet, amikor a magammal vitt tollal elkezdtem aláírni, ugyanis egy lila színű zselés toll volt, amit éppen felkaptam kifelé menet. A vezetéknevem első két betűjét tudtam leírni, amikor határozottan elkapta, hogy ez a toll nem jó, és a kezembe nyomta a saját tollát. 

Kérdésemre, hogy azért, mert lila, igen választ kaptam, és azt is hozzátette, hogy úgy látja, csillámos is. Így maradt a sok ember által összefogdosott toll, a lényeg, hogy ne legyen se színes, se csillámos.

Kis falunkban heti egyszer rendel a körzeti orvos, más napokon a szomszédos településre kell hozzá menni. A helyi rendelés ma volt, nekem pedig elfogytak a rendszeresen szedett gyógyszereim, de gondoltam, előtte odatelefonálok. Eddig mindig papíron kaptam a receptet, bevallom, nem tudtam, hogy már működik az e-recept is. Az asszisztensnő telefonbeszélgetésünkben felajánlotta, hogy felírja nekem, én pedig csak bemegyek egy gyógyszertárba, bármelyikbe, bediktálom a TAJ számomat, és már kapom is a gyógyszereket. Az e-recept ugyanúgy három hónapig érvényes, mint a papír. Kiváltottam, működött, a gyógyszerésznő pedig nagyon kedves volt.

Mivel már a gyógyszerek miatt kimozdultunk itthonról, vásároltunk is. A tegnap olvasott hírhez képest, miszerint egész Sopron tele volt, én azt tapasztaltam, hogy az emberek  tényleg otthon maradtak, a Tescoban is sikerült elkerülni azt a néhány embert és a Lidl-ben sem voltak összesen vagy tízen, este 8 után. Remélem, egy hétig nekünk is kitart minden.

Este 8 után sikerült úgy vásárolnunk, hogy a pénztárosnőn kívül nem kerültünk
más ember közelébe.
/Ezen a mondatnak az értelmén, néhány héttel ezelőtt még nagyon elgondolkodtunk volna./

Titusznak sikerült első nap egy online 1-est beszereznie nyelvtanból, ennyire és így sikerült kitöltenie a kiküldött feladatlapot, másodszori próbálkozásra is 1-es lett, harmadik próbálkozásra egy hármast sikerült beszereznie, de vannak még hiányosságai a dolognak, ugyanis az ember által pontozható, kifejtős válaszokat nem értékelte az automatikus rendszer. Ezzel nem csak Titusz járt így, hanem az osztálytársai is.  Tegnap történelemből egy 4-es osztályzatot érő feladatlapot töltött ki, és megalakult a testnevelés óra facebook csoportja is. 

Ezen nevetgéltünk kicsit, de sporttörténelmet még úgysem volt alkalmuk eddig tanulni, így ez lesz a jelenlegi online testnevelés oktatás fő irányvonala. Tetszett a fiatal tanárnő humora, mely szerint mozgás gyanánt 20-szor az ágyból felkelés állásba és visszafekvést, guggolásal egybekötött ágy- és asztal alá benézést, valamint egy kis aktív házimunkát, esetleg táncot javasolt. Valamint szerencsésnek titulálta őket, hogy a szekrényugrást már befejezték, így nem kell a ruhásszekrényt felborogatni eme gyakorlat otthoni elvégzéséhez. A későbbi időkre videókat is ígért. 

Más tantárgyban még nem történt sok haladás, bár ha elég lelkes tanulókról van szó, akkor maguktól is haladhatnak a  tankönyvekben és a tananyagban, itt a Titusz-korabeliekre (8. osztályos) és a nagyobbakra gondolok elsősorban. Hogy Titusz lelkes-e? Hát..... :D De szomorú volt, amikor megtudta, hogy nem kell menni iskolába. Ki érti ezt?

Titusz éppen megpróbálja kiválasztani az Érzelmek szelencéje nevű önismereti kártyák
közül a hangulatának megfelelőt.

Zsófinak és tanulótársainak miniszteri levelet továbbítottak, miszerint az ápoló hallgatók is segítsék a kórházakat, ha tehetik jelentkezzenek önkéntes munkára a sürgősségi ellátásba és az alapellátásba. Gondolom, ez azokra vonatkozik, akik nem amúgy is ápolónők egy kórházi osztályon.

Részlet Zsófi tegnapi insta sztorijából.

Ha szívesen olvasnátok tovább a naplómat, nagyon örülnék a hozzászólásaitoknak, írjátok meg, ti hogy élitek meg ezeket a napokat. Ne pánikoljunk. Én ma már teljesen leállítottam magam a koronavírusos cikkek böngészéséről. A mai nap számomra egy különleges nap, ha összeszedem a bátorságom, erről is írok hamarosan. 

Egészséget, bátorságot, nyugalmat és empátiát kívánok nektek és szeretteiteknek!

Bea