Jó régen olvastam már az előző részt és szinte ugyanilyen régen láttam a belőle készült filmet. Ebben az esetben először a filmet láttam, utána olvastam a könyvet. Tartottam tőle, hogy a hatalmas időkiesés miatt mennyire fogom érteni és mennyire fog tetszeni ez a folytatás.
Amint elkezdtem olvasni a könyvet, meg is nyugodtam, Cecelia gondoskodott arról, hogy ne maradjunk kétségek között és ne szenvedjünk információhiányban az előzményeket illetően, tehát kijelenthetem, hogy azok is elolvashatják bátran, akik az első részt nem olvasták, vagy nem látták, mert így is teljesen képbe kerülhetünk nagyon hamar.
Míg az előző részben két ember kapcsolata és elválása dolgoztatta meg a könnycsatornáinkat, ebben a részben több emberért hasadhat meg a szívünk. Olyan emberekért, akik még élnek, de gyógyíthatatlan betegségük miatt a halálra készülnek. És akik Holly férjéhez, Gerryhez hasonlóan, leveleket szeretnének hátrahagyni a családtagjaiknak, hogy ezáltal meghosszabbítsák a velük töltött időt, könnyebbé tegyék az elválást a szeretteiknek is, és saját maguknak is könnyebb lehet, ha tudják, hogy egy utolsó ajándékkal még meglephetik őket.
7 év telt el Gerry halála óta, Holly lassan összeszedte magát, és már azt fontolgatja, hogy beköltözik a barátjához, Gabrielhez. Húga, Ciara vintage boltjában dolgozik, és enged húga kérésének, részt vesz egy gyász kezeléséről szóló podcastjában, melyben elmondja, hogy mennyit segítettek, segítettek-e neki a gyászmunkában Gerry hátrahagyott levelei. Az előadás után az egyik résztvevő, Angela keresi fel Hollyt, hogy véleménye szerint sok embernek, sok helyen kellene a történetét elmondania, mert nagyon erős segítség lehetne beteg embereknek, hamarosan pedig egy Utóirat: Szeretlek Club névjegykártyát kap tőle, amelynek haldokló, beteg emberek a tagjai és szeretnék, ha Holly segítene nekik a leveleik kitalálásában, elmondaná a saját tapasztalatait.
Nagyon szívfájdító és nagyon szeretni való ez a könyv, sírós és nevetős, olyan is van, amikor egyszerre mindkettő, igazi érzelmi hullámvasút, sokkal nagyobb hatást tett rám, mint az előző, jobban megtépázta a szívem-lelkem.
Fájdalmas érzés volt ezeket az embereket elkísérni ezen az úton, lapról lapra erősen érezni azt, hogy csak egyszer élünk, és a jelenben kell megbecsülni amink van, most kell szeretetet adni és kapni, most kell kihasználni a jelenben, az életben rejlő lehetőségeket. Most kell felhívni szeretteinket és most kell meghallgatni őket, beszélgetni és közös élményeket gyűjteni.
Hollyval tarthatunk vívódásaiban és emlékeiben, drukkolhatunk, hogy rendezni tudja az életét, a kapcsolatát, hogy a jelen örömei és a múlt emlékei jól megférjenek az életében, hogy megtalálja az egyensúlyt. Ott lehetünk az Utóirat: Szeretlek Klub tagjai mellett, átérezhetjük fájdalmukat, szomorúságukat és hogy nem nyugszanak bele a tehetetlenségbe, túl akarják élni a halálukat, még ha csak egy kicsivel is, hogy szeretteiknek segítsenek elviselni, ha már ők nem lesznek.
Nagyon erős érzelmi olvasmány ez a könyv, melyben találkozunk szeretettel, szerelemmel, fájdalommal, betegséggel, haraggal, félelemmel és halállal, búcsúzással és reménnyel. Gyönyörű és megrázó, készítsetek sok papírzsebkendőt.
Utóirat: Maradok örökre Cecelia Ahern rajongó. :)
"Célozd meg a holdat. Nem baj, ha nem találod el.
Legrosszabb esetben is a csillagok között leszel."
*****
"Azt tudom tanácsolni mindenkinek, akit érdekel, próbálja meg,
hogy ne a dolog sötét oldalára koncentráljon. Abból legyen elég!
Én inkább a reményről beszélnék!"
*****
"Az idegenek kedvessége reményt ad: visszaadja az emberiségbe vetett hitemet.
Néha talán úgy érezzük, hogy az emberek elzárkóznak egymástól,
és kiveszett belőlük az együttérzés, az empátia, de lám, azért még felfogják,
hogy itt komoly dologról van szó.
Nem tompultak el teljesen, nem lettek fásultak, érzéketlenek."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése