Véletlenül került ez a két könyv egy bejegyzésbe, de annyi közös vonás mégis van bennük, hogy mindkettő nagyon nyomasztó. A Nagyonkék is abba a kategóriába tartozik, amit a cselekménye és a története miatt nem volt annyira jó olvasni, de az író stílusa annyira egyszerű, olvasmányos és hatásos, hogy nem tudod abbahagyni a könyvet, még akkor sem, ha szíved szerint ezt tennéd.
A Nagyonkék a csúnya és szerencsétlen Pecola története, és az ugyancsak szerencsétlen sorban élő amerikai színesbőrűeké, akik a nyomorukból, szegénységükből nem tudnak kitörni. A könyv legfőképpen a gyerekek és a nők szemszögéből mutatja be ezt a világot, amely kegyetlen és borzalmas, megrendítő életeket, sorsokat, hétköznapokat látunk.
Hiábavaló álmok és vágyak, beteljesületlen életek, reménytelenség és kilátástalanság, szeretetlenség és magányosság. Ez az, ami Pecolának és a hasonszőrűeknek jut, nyomor és nehéz élet.
A könyv néhány család életéről mesél, az amerikai fekete bőrű társadalom helyzetét mutatja be, minden rossz volt és szomorú, mindenki gonosz és érzéketlen. Szinte. A durva az, hogy valahol mindenkit meg lehet érteni. Bár ez a könyv kegyetlen, szomorú és lehangoló volt, fogok még Toni Morrison könyvet olvasni, mert a szerző stílusa hatásos és olvasmányos.
Tizenhárom történet
Nagyon nyugtalanító kötet volt Szvoren Edina történeteinek gyűjteménye, mert kezdjük ott, hogy nem a verseit tartalmazza, mint azt én először gondoltam. Innen is látszik, mennyire egyértelműen és logikusan következtetünk, vagy hogy csak magamnál maradjak, következtetek egy szóból.
Ez a logika és következetesség, úgy is mondhatnám, hogy kiszámíthatóság egyáltalán nem volt jelen Szvoren Edina tizenhárom történetében. Vagy nagyon is. Logikusan és következetesen kiszámította, hogy milyen történetmenettel és fordulattal üt a legnagyobbat, hogyan kapják a legnyugtalanítóbb befejezést a történetei.
Éppen azzal, hogy azt gondoljuk róluk, ez nem lehet a vége, ennek így se füle-se farka. Ettől a hideg ráz, rosszul vagyok tőle. Ebben rejlik a szerző történeteinek titka és erőssége. No meg abban, hogy annyira részletesen, alaposan, mindenre kiterjedően vezet be bennünket a történeteibe, hogy egyszerűen nem tehetünk mást, vele tartunk és olvassuk, még akkor is, ha borsódzik a hátunk tőle.
Határozottan ütős olvasmány, a történetek nem engednek, bekebeleznek, hogy aztán a végén jól megrágva kiköpjenek, és csak nézzünk, hogy most MI VAN?!
Egyedi és nyomasztó, furcsa és jó, hétköznapi és abszurd, ijesztő és nyugtalanító. Ha ebből nem egyértelműen eldönthető, hogy tetszett-e vagy sem a könyv, akkor azt mondom, hogy igen, Szvoren Edina könyvét érdemes kézbe venni, ha valami szokatlant, valami mást szeretnél olvasni. Várólistára került a többi könyve is.
*****
"Vannak emberek, akikben sosem csalódunk, Apám is ilyen, anyám is ilyen, meg a férjem.
A csalódás amúgy sem következmény, csak egy mélyedés,
amiben szépen elférnek mindenféle vétkek."
*****
"Ha valami elveszettnek hitt tárgy megkerül, azonnal eltűnik egy másik,
nincs hely ezen a világon minden babraságnak."
*****
- Bea -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése