Angela Nanetti: Nagyapó a cseresznyefán

Ezt az olvasásélményt a moly.hu-nak köszönhetem, nem is tudom, hogy valaha szembe találkoztunk volna-e csak úgy véletlenül. A molyon azonban olyan értékeléseket olvastam, hogy éreztem, ezt a könyvet ki kell kölcsönöznöm a könyvtárból, mert én is szeretni fogom.

Tulajdonképpen nekem eszembe jutott most egy könyv, melynek a hangulatát idézte fel bennem Toninó és nagyapjának története, pedig sok közös nincs a két könyvben, ez pedig a Merre jársz, Bojangles. Talán a főszereplő személyek, kisfiúk karaktere közös, más nem, de mégis ugyanazt a keserédes, megindító, bolondos hangulatot idézte fel bennem ez a történet.

Toninó és nagyapjának története ez a könyv, de olvashatunk a családjáról, az osztályáról, a tanító nénijéről és úgy általában a mindennapjairól. Voltak a városi nagyszülők, Antoinetta és Luigi, akik csak a kutyájuknak éltek Toninó meglátása szerint, és voltak a vidéki nagyszülők, Teodolinda és Ottavió nagypapa, aki ennek a történetnek a másik fő szereplője, aki Felice-nek nevez el egy cseresznyefát és úgy gondozza, mintha a gyermeke volna, aki egy libát becézget és dédelget, aki az ingében szállítja haza biciklivel a tojást, és minden mást, és aki imád felmászni a cseresznyefára.

A cseresznyefa iránti szeretetet és rajongást unokájába is átülteti, nagyon szoros kötelék alakul ki nagyapa és Toninó között, akit először kinevetnek az osztálytársai, mert nem hiszik el, hogy nem kitaláltak a történetek a nagyapjáról, majd irigylik azért, hogy nem kitaláltak a történetek.

Nagyon sok minden belefért ebbe a kicsike könyvbe, család, szülők, nagyszülők, betegség, gyász, halál, de legfőképpen sok-sok szeretet. Egy "őrült" bolondos nagypapáról, akit Toninó sosem felejt el, és a közös élmények is egy életre megmaradnak neki.

Gyönyörű történet, igaz érzelmekkel. Felidézi bennünk a saját nagyszüleinket, az ő bolondságaikat és szeretetüket irántunk, amiről gyerekként még talán nem gondoltuk, hogy nem tart örökké, nem gondoltunk arra, hogy egyszer majd emlékeinkben fogják már csak kezünket és a közösen megélt szép napok, pillanatok, emlékek, a jövőbeni útravalóink és energiaforrásaink lehetnek, és erőt meríthetünk belőlük, ha valami lelket, szívet simogatóra vágyunk.

Nem csak gyerekeknek szól ez a könyv, hanem azoknak a felnőtteknek, akik valahol elfelejtettek gyerekek maradni, gyerekszemmel nézni a dolgokat, hiszen gyerekszemmel nézzük végig Toninó szüleinek kapcsolatát, a nagyszülők viselkedését, a betegséggel, halállal való találkozást.

Csak ismételni tudom magam, fantasztikus élmény volt elolvasni ezt a könyvet.

- Bea -

"Ha Ottaviano nagypapára gondolok, mindig eszembe jut az a nap, 

amikor megtanított, hogyan hallgathatom a fák lélegzését."

*****

"Mindig azt láttam, hogy amikor halottról beszélnek, mindenki sóhajtozik, 

komoly arcot vág, még akkor is, ha alig ismerték. 

Nagypapa meg soha nem szomorú, amikor a nagymamáról mesél nekem.

- Számomra nem halt meg: addig nem halunk meg, amíg szeretnek, 

Tonino, ezt ne felejtsd el."

*****

"Az öregek olyanok, mint a gyerekek, nem maradhatnak magukra, szükségük van egymásra. "

*****

"Egyszer azt álmodtam, hogy az ágakon bukfencezünk, a nagypapa meg én, 

és a cseresznyefa úgy tesz, mintha rázkódna a nevetéstől.

Igaz, csak álom volt, de ha a fák lélegeznek, miért ne tudnának nevetni is?"