Azt szokták mondani, hogy az élet írja a legjobb történeteket. A legizgalmasabbakat, a legérdekesebbeket és a legképtelenebbeket. Lohonyai Dóra történetére ez teljességgel igaz.
Mert ahogyan ő útnak indult Indiába három gyerekkel, akik közül kettő autista, az elég érdekes és merész vállalkozásnak tűnik, nem biztos, hogy sokan utána csinálták volna.
Lohonyai Dóra mindenre elszánt volt, éltette egy bizonytalan remény, egy ígéret, mely szerint egy dél-indiai guru azt állította, hogy meg tudja gyógyítani a gyerekeit. Nem hagyományos értelemben vett gyógyítást ígért, hanem azt, hogy karmaváltással fogja elmulasztani a két gyermeke autizmusát, Tourette-szindrómáját, értelmi fogyatékosságát és figyelemzavarát.
6 hónap történetét írta meg Dóra a könyvében, de a tartózkodásukat eredetileg hosszabbra tervezték, ám fél év után úgy döntöttek, hogy hazautaznak. Dóra három gyermekét nevelte elvált nőként, amikor egy váratlan lehetőséget kapott a jó hírű indiai gurutól, ő pedig, mint egy anya, aki minden lehetőséget ki szeretne próbálni bármiféle javulásra, aki soha nem adja fel a reményt, belevágott ebbe a lehetőségbe.
Kira 11 éves volt ekkor, Kende 9, Karsa pedig 8. Kiránál 7 hónapos korában merült fel az autizmus lehetősége, Kende pedig 8 hónaposan kezdett el nem a megszokott módon viselkedni. Végül 5 évesen kapta meg első diagnózisát az autizmusról és enyhe figyelemzavarról. Az édesanya döntött és belevágtak a kalandba, erről szól ez a könyv.
Minden tiszteletem Lohonyai Dóráé, hogy bele mert vágni három nem átlagos gyerekkel, nőként egyedül egy indiai útba, egy más kultúrába, egy teljesen más világba. India egyszerre vonzó és taszító a szerző írása alapján, egyszerre éreztem a csodás Indiát és a koszos, szegény, furcsa Indiát, és csodálkoztam, hogy Dóra és gyermekei mennyire jól alkalmazkodtak a szélsőséges helyzetekhez.
Éltem velük a hétköznapjaikat, csodáltam az édesanya türelmét, erejét, kitartását és rátermettségét, mert India ugyancsak próbára tette, és minduntalan akadályokat gördített elé, semmi nem volt egyszerű, semmi nem történt gyorsan.
Egy általuk meghatározott napirend szerint élték napjaikat, délelőtt tanulás, délután gyógyulás a gurunál, közben iskolakeresés, próbálták be- és elfogadni Indiát, a csípős ételeket, a bürokrácia útvesztőit, a magánélet hiányát, a soha nem szűnő reményt, az újabb és újabb ajánlatokat tévő gurukat. Közben barátokat, ismerősöket szereztek és olyan élményeket, amelyeket soha nem felejtenek el.
Hogy megtörtént-e a karmaváltás? Talán igen, talán nem. De India sokat adott ennek a kis családnak, akiknek hazatérésük után szépen, lassan mégiscsak megváltozott az élete. Nekem, olvasónak is sokat adott, nagyon érdekes, tanulságos, inspiráló volt a történetük, Lohonyai Dóra kemény és erős NŐ, és fantasztikus ANYA, aki ha lehet, Indiától még több erőt, még több kitartást, egy másfajta életszemléletet, elfogadást és hitet kapott.
"Válassz! Nincs rossz választás. Csak utak vannak,
és Te azon szerencsések közé tartozol, akiknek megadatik ez a lehetőség!"
*****
"A kendő itt fontos ruhadarab, mell elé kell lógatni U alakban.
Ma már jól belelógattam a guggolós WC-be, majd Karsa fagyijába, ebben a sorrendben.
Még nem szoktam hozzá, hogy ilyen hosszú göncben járok."
*****
"Én mindig azt vallottam, már akkor, amikor még nem volt gyerekem,
hogy mindenki olyan gyereket kap, akitől a legtöbbet tanulhatja"
*****
"Érzem, hogy erőt ad újra és újra, amikor az engem folyton bántó,
sokszor egy durva kisállatra emlékeztetően viselkedő
saját autista fiamat minden nap újra szeretni tudom."
*****
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése