Mindannyiunk életében vannak leckék, amelyek tanítanak bennünket valamire. Események, amik azért történnek velünk, hogy a javunkra fordítsuk őket, elgondolkozzunk azon, hogy azzal most mit akar nekünk megmutatni az élet és hogyan tudjuk a legjobban megélni, átélni, túlélni.
Tragédiák, amelyeket nem értünk meg és nem tudunk felfogni, azt pedig végkép nem értjük, hogy ez miért történt éppen velünk. Ezt senki sem tudja, viszont azt megtudhatjuk magunkról, hogy mennyire vagyunk erősek, mit bírunk ki, miből meríthetünk erőt és kire támaszkodhatunk a bajban.
Akadnak, akik csak saját magukra, és talán ők a legerősebbek, mert csak úgy tudják a nehézségeket, az akadályokat, a fájdalmakat elviselni, ha még több erőt gyűjtenek és kitartást tanúsítanak, szinte már erejükön felül és mindenből tanulnak, hogy máskor ne forduljanak elő velük ugyanazok a rossz dolgok.
Ha pedig mindezt másoknak is elmesélik azért, hogy ők is tanuljanak belőle, hogy segítségükre legyen a saját példájuk, akkor igazán bátrak is, mert a saját tragédiájukat, életük árnyoldalait, saját bukásaikat a nyilvánosság elé tárják, nem szégyellve azt, hanem bátran felvállalva, azzal a céllal, hogy másoknak segítsenek.
Itt el is érkeztem ahhoz a pillanathoz, hogy bemutassam Bíró Mártát, aki az Életem leckéi című könyvével megtette ezt a bátor lépést és elmesélte az életét. Azt az életét, amely erőssé és keménnyé tette, rátermetté és találékonnyá, amellyel megmutatta, hogy kilátástalan helyzetből, a gödör aljáról már csak felfelé lehet menni, mindössze annyi a titok, hogy sosem szabad feladni.
Márti nem adta fel, erős amazonként verekedte át magát az élet dzsungelén, kitartóan és elszántan vágta a maga ösvényeit. Nem adta fel, amikor 18 évesen, család és szülők nélkül állt a felnőttlét küszöbén, kemény gyerekkort hagyva maga mögött, mely sírással volt tele és azzal az érthetetlen érzéssel, hogyan került kicsi gyerekként, mindössze négy évesen állami gondozásba, hol voltak a szülei, miért tették ezt vele.
Rövid kitérő nevelőszülőknél, majd visszakerült a szüleihez, de ez nem az az élet volt, amit egy gyereknek élnie kellett, nem az a példa volt, amit látnia kellett, szülei élete, apja agresszivitása rossz példaként állt előtte, már gyerekként elhatározta, hogy ő egy teljesen másfajta életet szeretne élni. Nagy szívfájdalma volt, hogy édesanyja sokadjára is az apját választotta és nem vele, a gyermekével kezdett új életet. Mártit 8. osztályos korában megtámadta egy rejtélyes betegség, aminek nem találták az okát, és a mai napig sem találják.
18 évesen a saját lábára állt, és ezután már mindent a saját erejéből ért el, ha kellett ruhát varrt magának, ha pedig arra volt szükség egy éjszaka alatt megkötött egy ruhát, hogy másnap a vállalati bulin ő is elegánsan tudjon megjelenni. Ami annyira sikeres volt, hogy megrendelései is lettek.
Örömteli, sikeres és eredményes életet tudhatott már ekkor magáénak Márta, amikor a szerelem is beköszöntött az életébe.
De az élet nem egyhangú, a jó és szép dolgok mellé jöttek rosszak, történtek tragédiák, csalódások, az emberek között akadnak rosszindulatúak is, így Mártinak ismét elő kellett szednie a szupererejét, hogy elviselje a rá váró megpróbáltatásokat.
Erről szól hát Bíró Márta könyve. Csupán az életéről, amelyet megmutatott mindenkinek, hogy inspiráljon, példát mutasson, erőt adjon. A szülők nélkül, árván maradt fiataloknak azt, hogy saját magukban keressék az erőt és kitartást, tartsanak ki, mert előbb-utóbb a küzdelem elnyeri jutalmát. A felnőtteknek, nőknek és férfiaknak azt, hogy a bajban megerősödik az ember, olyan erőt kap, amivel átvészeli a nehéz időket, amely erővel túl tud jutni az élet által elé gördített akadályokon, amely még erősebbé teszi.
- Bea -
A könyvet megvásárolhatjátok a szerző honlapján, IDE KATTINTVA.
"Mindannyian hibázunk, de fel kell ismerni, ki kell mondani,
tudni kell bocsánatot kérni, ki kell javítani. "
*****
"Tudom, hogy belül, a testemben, a lelkemben, a gondolataimban él tovább,
aki eltávozott, s akit szerettünk."
*****
"Milyen "királyfi" vagyok én, akit elküldtek szerencsét próbálni, de még terepen van?
Eljön valaha az a végtelen "boldogan éltek, míg meg nem haltak" végkifejlet?
*****
"Nem számít mit mondanak mások, nem számít, mit akarnak mások.
Az számít, hogy saját magatokat becsüljétek,
és ne térjetek el a terveitektől, álmaitoktól!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése