Blogfaggató Pierrot-val

Játszik a család rovatunk legutóbbi bejegyzésében az Underground Panic társasjátékról írtunk, melyben nagyon cuki kis ürgéket kell kalauzolnunk a föld alatti üregekben, elemózsiát gyűjtögetni és ügyelni arra, hogy el ne öntse az ürgelyukakat a víz, időben elhagyjuk az aktuális helyszínt és közben haladjunk előre.

IDE KATTINTVA olvashattok a játékról, mi  szeretjük ezt a nem annyira egymással versengős, inkább kooperatív játékot.

Mai blogfaggatónk vendége Pierrot, a játék tervezője, akit társasjátékokról, zenéről, az idő múlásáról kérdeztem. 

Mi az első emléked a társasjátékokkal kapcsolatban? Milyen társasokkal játszottál gyerekkorodban?

Az én gyermekkoromban nagyon kevés társasjáték volt elérhető Magyarországon. Ezek mára legendássá váltak, de lényegében egytől-egyig silány terméknek tűnnek a mai kínálathoz képest. Mégis volt bennük valami olyan érdekes, világteremtő képesség, ami miatt engem megfogott a műfaj. Így már egészen ifjú koromban gondolkodtam társasjátékok készítésében.

Hogyan kezdtél el társasjátékokat tervezni? Mikor jött a nagy felismerés, hogy te szeretnél játékokkal foglalkozni? 

12-13 éves koromban készítettem az első önálló játékaimat, és az inspirációt elsősorban az akkoriban felszökő játéktermi láz illetve a számítógépes játékok megjelenése (ZX Spectrum) jelentette. Akkoriban csináltam Pac Man és Donkey Kong táblás átiratokat, de egyszerűbb háborús és kalózos témájú játékokat is. Egyik-másik komoly sikert ért el az iskolában. Ez volt a kezdet. Később hosszú időn keresztül utazó- és szobatudósként sokáig kutattam és gyűjtöttem a népek társasjátékait, foglalkoztam a táblajátékok ötezer éves történetével. Az ősi absztrakt stratégiai játékok a mai napig közel vannak a szívemhez.

Mi az, ami téged megragad egy társasjátékban? A látványa, az összetettsége, vagy éppen az egyszerűsége?

Ez egy komplex műfaj, azaz akkor jó egy játék, ha az említett szempontok – de legalább a téma és a mechanika – egyszerre érvényesülnek. A látvány általában a témát szolgálja ki, de a grafikusi munka az átláthatóság és az értelmezhetőség oldalán be kell segítsen a mechanikai oldalon is. Éppen így, egy-egy mechanizmus, komponens elvileg csak a működést szolgálja, de gyakorlatilag akkor működik jól, ha tematikailag és a látványt illetően is illeszkedik a játékba. Szóval akkor tartok egy játékot igazán nagyszerűnek, ha az arányok közelítenek a tökéleteshez.

Konkrétan mely társajátékok a te személyes kedvenceid?

Nézd, 300-nál is több játékom van, miközben körülbelül még egyszer ennyivel játszottam már, és még fele ennyi szerepel a lassan apadó kívánságlistámon. Képtelen lennék egyetlen játékot kiválasztani. Ráadásul nyilván befolyásol az is, hogy milyen újdonságokat ismertem meg, illetve mely játékokat kedvelnek a társaságomban.

Kik a partnereid általában a játékokban? Család, barátok, esetleg társasjátékklub?

Van minden! Biztos, hogy egy-kétszer minden héten játszom a családommal, de hétfőnként a barátaimmal is összeülünk, nem ritkák a játékteszt-napok sem, amikor a saját műveimet próbálgatjuk, illetve immáron 7 éve saját játékklubot viszünk a feleségemmel Táblajáték Szalon néven, amikor általában 3 asztalon játszik a meghívott társaság. Túl vagyunk már a 180. alkalmon, és még mindig élvezzük ezeket a kivétel nélkül konkrét tematikák köré épülő estéket. Szóval egy jó ideje átszövi az életünket a játék.

Mesélnél arról, hogy készül egy társasjáték, az ötlettől a megvalósításig?

Ez szinte mindig ugyanúgy történik, és azt érzem, hogy nincs is benne semmi különös. Az ötlet megszületése után egy ideig a képernyőn tervezek, majd egy bizonyos ponton „kikerül a gépből” a játék, és kipróbáljuk a szűk környezetemben. E tekintetben a feleségem, aki játékosként is kifejezetten ügyes és tapasztalt, nagyon nagy segítség nekem. Ha eljutottam így egy bizonyos működési szintre, elkészítek egy színes-szagos prototípust, ami egyrészt már szélesebb körben is tesztelhetővé teszi a játékot, másrészt már foglalkozik az interfész kérdésekkel is. Ezt követi – kb. 90%-os készültség mellett – egy professzionális tesztelőcsapat bevetése, majd a játék véglegesítése, valamint az ún. hidegtesztek, amikor már tulajdonképpen a játékszabály érthetőségét vizsgáljuk a konkrét célcsoportban. E folyamat végén érzem késznek a művet, olyannak, ami bekerülhet a portfóliómba és amivel elkezdhetek kiadói partnert keresni. Szóval amíg az egyik oldalon magányos alkotónak hívnám magam, hiszen minden az én irányításom alatt történik, ez a folyamat mégsem képzelhető el az állandó társak közreműködése nélkül. De hát hogy is lenne másképp, ha már társasjáték a műfaj neve?

A saját játékok tervezésénél a téma jut először eszedbe, vagy inkább egy játékmenet és mechanizmusok, és ehhez keresel megfelelő témát?

Eddig háromféle kiindulópont volt jellemző. Vagy konkrétan megálmodtam egy játékot (ilyenkor reggel igyekszem mihamarabb leírni mindazt, amire emlékszem, és csak napokkal később nézem át az ötleteket, hogy valóban működőképesek-e – általában azok), vagy egy bizonyos tematika, világ, történet megfogalmazása okozta a kihívás érzését, esetleg egy megrendelői felkérés, ami szintén egy bizonyos témához kért társasjátékos megvalósítást. Ezekből látszik, hogy nem jellemző rám az, ami a legtöbb tervezőre, azaz hogy mechanizmusok és azok összefüggései indítják el a gondolatokat.

Mennyi idő telt el az Undeground Panic elkészüléséig, a kezdettől a végéig, míg a boltokba került?

Általában jellemző a játékaimra, hogy a kezdetektől minimum egy év, de inkább másfél-kettő telik el a megvalósulásig. Azoknál, amik megvalósulnak. Azonban ha néhány, jelenleg is külföldi elbíráláson lévő játékom végül kiadásra kerül, ez a statisztika borulni fog, hiszen valamelyik már 3 éve a fiókban van, és ebből több mint egy évet egy német kiadó fiókjában (illetve nem kevés tesztpartiján) töltött. Az Underground Panic első jegyzetei 2018. tavaszára datálhatók, és a prototípus már idén januártól mit sem változott, pusztán a grafika cserélődött le a kiadói szerződés megszületése után.

Milyen szerinted egy jó társasjáték?

Ó, ez nagyon nehéz kérdés! Nem csak azért, mert sokféle ismérv létezik, de azért, mert többféle műfaj is! Más igénnyel és más elemekből áll egy partijáték, egy amerikai és egy európai típusú játék, más elvek szerint kell összerakni egy projektet a kezdőknek és a haladóknak. Ha csak egyetlen szempontot kellene kiemelnem, talán a gördülékenységet, az egész mű „csomómentességét” mondanám, mert ez végül is követelmény minden szinten.

A játékokról térjünk át egy kicsit a zenére. Még egy régebbi riportban nyilatkoztad, hogy számodra nem léteznek azok a percek, amelyek zene nélkül telnek el. Úgy gondolom, ha egyszer ezt így gondoltad, akkor ez biztos nem változott. Milyen a viszonyod a zenével?

Nos, ez nagyon régen lehetett. Valóban volt ilyen korszakom, de azért ez ma már nem igaz. Azonban nem arról van szó, hogy valamiért kiszerettem volna a muzsikából, pusztán arról, hogy már nem tölt be akkora szerepet az életemben, mint korábban. Nyilván ez azzal is összefüggésben van, hogy már nem foglalkozom olyan szinten a zenealkotással, mint régen, amikor tényleg minden kreatív gondolatom e műfaj köré rendeződött. Valamint ma már sokkal kisebb intenzitással vadászom az új megjelenésekre. Bizonyára ez egy korral is járó változás, de meggyőződésem, hogy a zeneipari illetve technikai változások előidéztek egy olyan helyzetet, amelyben évről-évre egyre kevesebb inspiratív, igazán értékes és fontos mű születik. Ezt persze sajnálom, de azért boldog vagyok, hogy én még pont elkaptam az utolsó jó korszakokat.

Milyen zenét kapcsolnál az általad tervezett Underground Panic társasjátékhoz?

Nahát, ezen még sosem gondolkodtam! Talán amolyan animációs családi filmhez való soundtracket képzelnék el, ami a fenyegető veszély ellenére nem mindig egzaltált, de azért a fordulók végén, amikor jön a víz, megszólalnak az üstdobok és a mély vonósok is staccatóra váltanak.

A Wikipédián ezt a négy meghatározást találtam rólad: zeneszerző, dalszövegíró, producer, játékfejlesztő. Melyik vagy most leginkább?

Mindegyik vagyok (és talán még más is), de manapság leginkább játékfejlesztőként dolgozom amellett, hogy a többi területen is előfordul egy-egy munkám szinte minden évben.

Milyen zenét hallgatsz, amikor kikapcsolódni vágysz? Hallgatsz-e a háttérben zenét, amikor valamin dolgozol, vagy amikor a könyveidet írtad?

Sokszor hallgatok zenét munka közben, de már nem érzem ezt elengedhetetlennek. Általában a monoton vagy a vizuális munkák mellett fér el nálam a háttérzene, és így is képes azért néha elterelni a figyelmem, ha nagyon jó. A 90-es évek második felében fordultam az elektronikus dub műfaja felé, ebből a stílusból elég sokat fogyasztok ma is, és az ilyen albumok általában háttérzenének is alkalmasak.

Tudsz-e nem zenei szakemberként zenét hallgatni, milyen stílusú zenék a kedvenceid?

Nem, sajnos már évtizedekkel ezelőtt elvesztettem a képességemet, hogy igazi hallgatóként fogadjak be zenéket, és ez mostanában, amikor már kevésbé tekintem fő szakmámnak a muzsikálást, mitsem változott. Így aztán a tökéletes egységben lévő, szakmailag jól megszerkesztett művek nyűgöznek le ma is, nálam nem működnek a hatásvadász ötletek.

Hogyan lettél Pierrot? Mikor fogtál először hangszert a kezedbe és hogyan indult a zenei pályafutásod?

Nagyon röviden: a Pierrot becenévként vagy gúnynévként indult, és csak azután vált művésznévvé. A zenei általános iskolában fogtam először hangszert a kezembe, és ugyan egyik-másik idővel (és mind elég korán) kiesett a kezemből, autodidakta módon sok területen képeztem magam, hogy megvalósíthassam a saját zenei elképzeléseimet.

Fiam két éve olvasta a Muszáj-kalózok könyvedet, rajongott érte, Playmobil rajongó volt akkoriban. Ez egy kiruccanás volt a mesekönyvek világába, vagy terveid között szerepel-e még mesekönyvet írni?

A környezetemben sokan tudják, hogy egyszerűen tele vagyok történetekkel. Az, hogy ezek a történetek milyen formában kerülnek elmesélésre, az változó volt eddig is, és bizonyára így lesz majd a jövőben is. Meséltem én már könyveken, filmeken és játékokon keresztül is. Nagyon szerettem írni és fotózni a Muszáj-kalózok könyvet, és én már nem is hiszem, hogy ki tudok nőni a Palymobil világból, hiszen engem közel ötven évesen érintett meg. Szóval az sem lehetetlen, hogy ha nem is feltétlenül annak a történetnek a folytatása, de valami új születik majd, amit a nagy játékgyűjtemény inspirált.

Van-e összefüggés a Babaházak című számod és a Rejtély a babaházban című játékod között. Ihletője volt-e ez a nagyon vizuális zene a társasjátéknak?

Nem, nincs összefüggés, de természetesen nekem is jól összecsengő két műnek tűnik. A játék egy múzeum felkérésére készült.

A hintaló álma című számodat meghallgatva pedig a saját hintalógyűjteményem jutott eszembe, amit felnőtt fejjel kezdtem el gyűjteni, és ha van egy teljesen ép darab és egy kicsit kopottabb, akkor én a kopottabbat veszem meg, mert egyszerűen sajnálom visszatenni. Olvastam, hogy nagy bakelitgyűjteménnyel rendelkezel. Számszerűsíthető-e a gyűjteményed? Gyűjtesz-e valami mást még?

Talán az előzőekből is kiderült, hogy elég sok mindent gyűjtök, pontosabban bizonyos életszakaszaimban mindig felhalmoztam ebből-abból egy nagyobb gyűjteményt. A bakelitlemezek, a CD-k, a zenei mintagyűjtemények, a népek hangszerei, a zajok, a számítógépes kalandjátékok, de könyvek és a társasjátékok területén is jelentős kollekcióim vannak – nem beszélve a kisebbik fiam kezelésébe tartozó Playmobil dobozokról. Tudom, hogy az embernek az idős korral természetesen csökken majd az élettér igénye, de ezzel én nyilvánvalóan bajban leszek, hiszen a tárgyaké láthatóan örökre megmarad.

Könyvesblog lévén nem hagyhatom ki az olvasást sem. Mi volt gyerekként a kedvenc meséd, kedvenc könyved? Emlékszel-e melyik könyvet olvastad először önállóan?

Nagyon korán kezdtem olvasni, és én sokáig nyakig elmerültem a könyvekben, faltam a regényeket és népszerű tudományos írásokat. Több kötet címe is beugrik ebből az időszakból (a Fecskék és fruskáktól kezdve Gerald Durrel állatos témájú könyveiig), de egyik sem volt olyan meghatározó, hogy bármelyiket kiemeljem. Nem érzem, hogy egy-egy mű meghatározó lett volna. A sok együtt volt rám olyan hatással, ami még ma is érezhető.

Miket olvasol most? Vannak-e kedvenc szerzőid?

Manapság szignifikánsan kevesebb könyvet fogyasztok, és emiatt épp eleget sóhajtozom. Évente legfeljebb 1-2 könyvet veszek a kezembe pusztán a saját szórakoztatásom céljából. Sokat olvasok azonban akkor, ha valami miatt egy téma alapos kutatása a célom. Ilyenkor felhorgad bennem a tudásvágy és szeretek nagyon alapos lenni. Szóval leginkább az elém kerülő feladatok hozzák a könyvélményeket is, így aztán képes vagyok olyan területekre is elkalandozni, ahová a saját szándékom szerint tán sosem tévedtem volna.

Miként vélekedsz az idő múlásáról? Szeretnél-e 10, 20, 30 évvel fiatalabb lenni?

Azon szerencsések közé tartozom, akiknek sikerült megélniük – divatos szóval: kimaxolniuk – a fiatal éveiket. Tehát úgy érzem, hogy én eleget voltam már húszéves, harmincéves és negyvenéves is. Most már szeretnék boldog ötvenes lenni egy évtizedig, majd ugyanezt várom a hatvanas éveimtől és így tovább. És hogy mit gondolok az idő múlásáról? Azt nem olyan régen egész pontosan elmondtam a Carousel c. lemezemen, ami elérhető az összes online zeneszolgáltatónál és a YouTube-on is. Szerintem egy ilyen összetett kérdésre én nem is adhatnék másként választ. Szeretettel ajánlom mindenkinek.