Czernák Eszter könyveiről nemrégiben olvashattatok a blogon, én harmadikként megjelent könyvével, a Sárkányovival találkoztam először és azonnal levett a lábamról. Egy nagyon aranyos, bájos könyv az ovikezdésről, amit ajánlok minden óvodába készülő családnak. Eszterről annyit megtudtam, hogy két kisgyermek édesanyja, és tulajdonképpen a saját esti meséi nőtték túl magukat sok gyereknek szóló történetekké.
 |
| Fotó: Szöllősi Mátyás |
Egy kicsit terápiás célja volt. Amikor a fiam megszületett, hirtelen az addigi életem kifordult a sarkaiból, eltűntek a mindennapjaimból a munkahelyi barátaim, már nem futottam össze minden reggel a villamoson mindig ugyanazokkal az emberekkel, nem ugyanazokkal a szomszédokkal találkoztam este 7-kor a lépcsőházban… A fiam még túl kicsi volt ahhoz, hogy játszóterezni járjunk, és én rettenetesen bezárva és magányosnak éreztem magam. Elkezdtem írogatni, de aztán amikor kétéves lett a fiam visszamentem dolgozni, a történetek meg ott pihentek a fiókban. Mikor megszületett a lányom, és én megint otthon töltöttem két évet, leporoltam az írásaimat, toldozgattam-foldozgattam őket, gyakorolgattam, míg végül összeszedtem a bátorságomat, és elküldtem néhány történetet a Pagonynak. Hát így kezdődött.
Kétgyermekes családanya vagy, milyen könyveket olvasol otthon a gyerekeidnek? Melyek a kedvenc mesekönyveitek?
A fiam jelenleg mindenevő, múlt héten éppen Sári és Bercit olvastunk napokon át, előtte meg ismeretterjesztő könyveket a lovagvárakról és a kalózokról, kicsit belekóstolt a Lengemesékbe, azelőtt pedig a Mesél az erdő sorozat tetszett neki nagyon.
A lányomat most kezdték igazán érdekelni a könyvek, érdekes módon újabban a tűzoltós és a bogaras könyvek a menők nála, de azért még mindig A három kismalac és a farkas a nagy kedvenc.
Igen, nagyon szerettem a Mesél az erdő sorozatot. Ezt akárhányszor meg tudtam hallgatni, főleg az első két kötetet.
De sokkal meghatározóbb élmény volt számomra, amikor a nagymamámnál aludtam hétvégenként, és ő mesélt elalvás előtt. Ő sosem könyvből olvasta a meséket, mindig fejből mondta őket. Nem hagyományos mesék voltak ezek, inkább történetek a Bibliából, legendák a római és görög mitológiából, a magyar királyokról és hősökről, és sokszor visszaemlékezések a gyerekkoráról, főleg a második világháborúról. Nagyon szerettem ezeket a „meséket”, és segítettek már egészen korán megszeretni a történelmet.
Sári és Berci karakterét a gyerekeid ihlették, az ő kalandjaikat öntötted mesébe?
Nem, semmiképpen nem akartam a gyerekeimről mintázni a karaktereket. Ami a történeteket illeti, tulajdonképpen mindegyik másként született. Először a jelmezbált írtam meg, egy saját gyerekkori élményem alapján. A játékkonyhát a gyerekeimmel közösen készített karton játékkonyha inspirálta, az autószerelő műhelyt (ami nemcsak a gyerekeimnek, de nekem is a személyes kedvencem a Sári és Berci történetek közül) viszont előbb megírtam, és utána próbáltuk ki otthon.
Békés vasárnap délutánonként, amikor mindannyian kipihentük magunkat, finomakat ettünk és békésen játszunk – na, akkor, fél szemmel hunyorítva nézve a dolgokat picit hasonlítok rá. Egyébként semmi sincs bennem az ő nyugodtságából és türelméből, talán a kreativitásából igen.
A környezettudatos nevelés viszont nekem is fontos, igyekszem arra tanítani a gyerekeimet, hogy ne folyassák fölöslegesen a vizet, gyűjtsék szelektíven a szemetet, és apa már rég nem meri kidobni az elhasználódott pólóit, tudja, hogy remek játékpalacsinta vagy éppen játék orvosi kötszer készülhet belőlük. Ugyanakkor túlságosan ragaszkodom néhány rossz szokáshoz ahhoz, hogy igazán környezettudatosnak nevezhessem magunkat.
Mikor és hogyan írsz? Amikor a gyerekek alszanak, vagy ez már nem szempont egy gyakorlott anyukánál, megy bárhol és bármikor? Mikor van egyáltalán időd rá?
Gyakorlatilag bárhol és bármikor támadhatnak ötleteim (legutóbb például a gyerekeim szülői értekezletén), ezért már sehova nem megyek papír és toll nélkül. Vettem néhány jegyzetfüzetet, amikbe gyűjtöm az ötleteimet, de igazából az egész lakásunk meg minden táskám tele van papírfecnikre firkálgatott jegyzetekkel. Ha végképp nincs nálam semmi, akkor a férjemet szoktam megkérni, hogy küldje el nekem sms-ben az ötletemet.
Maga az írás viszont kemény dió, mióta megint dolgozom, szinte sosem találok rá időt. Ha a gyerekek lefekszenek aludni, legszívesebben csak elterülnék a kanapén, nehezen veszem rá magam, hogy még leüljek írni is.
Sok évig dolgoztam marketingesként, és legjobban a piackutatást szerettem a munkámban. De néha magunknak is nagyon nehéz megfogalmazni, hogy egy termékben mi tetszik vagy mi nem tetszik, ezért a marketingesek egy fura módszert használnak ilyenkor. Megkérik a kutatásban résztvevőket, képzeljék el, hogy mondjuk az a doboz tea egy ember. Meséljenek róla, hogy vajon mi a munkája, a hobbija, hol lakik, kik a barátai. A helyzet annyira szürreális, hogy ösztönösen sokkal oldottabban válaszolnak ilyen elvont kérdésekre az emberek, így könnyen kiderül, hogy például egy márkát túl öregesnek tartanak, vagy a kinézete alapján drágának gondolják, és így tovább.
Az jutott eszembe, hogy talán a gyerekek is sokkal oldottabban tudnának beszélni az óvodáról, ha egy kicsit elvontabb környezetbe, mondjuk egy varázsvilágba helyezném a történetet. Már csak egy főszereplő kellett, és azt gondoltam, egy háromfejű sárkány sok mókás kalandba keveredhetne a 3 feje miatt, ugyanakkor megnyugtató lehet egy gyereknek, ha azt látja, hogy még egy kissárkány is fél az első naptól az oviban.
Tervezed-e megírni a Zoé a kissárkány további ovis kalandjait, pl. farsangot, karácsonyi ünnepséget, vagy más ovis programokat, amiktől tarthat egy kisóvodás, vagy éppen amit nagyon szerethet?
Éppen most fejeztem be a következő részt 😊
Persze az még rengeteg idő, amíg egy kéziratból könyv lesz, és nem is akarom elkiabálni a dolgot. De ha minden jól megy, akkor jövőre 8 újabb történetet olvashatnak a gyerekek a Szivárvány Óvoda immár középsős gyerekeinek a kalandjairól.
Van-e teszközönséged? Felolvastad-e a gyerekeidnek az elkészült meséket?
Igen, általában először a gyerekeimnek szoktam felolvasni a történeteket, sőt, néha tanácsot is kérek tőlük. De olyan is előfordult már (pont a Sárkányovi kapcsán), hogy a barátaim gyerekeinek elküldtem egy-két történetet, és megkérdeztem a véleményüket.
Mindhárom könyvedet más illusztrálta. Mindig nagyon érdekel ez a része a mesekönyv kiadásának, hogyan dolgozik együtt az író az illusztrátorral. Hogyan történik ez?
Csillával és Kornéllal nagyon kevés kapcsolatom volt az illusztrálás során, ami rettentő fura érzés, még így utólag is. Tamással viszont rögtön az elején leültünk közösen beszélgetni, hogy megtervezzük például milyen lesz Sári és Berci lakása. Mivel minden történet a lakásban játszódik, fontos volt, hogy mindig ugyanazok a bútorok legyenek a szobákban, az ajtók mindig ugyanoda nyíljanak, stb.
Viszont az minden könyvre igaz, hogy amikor már nyomdakész, a szöveget betördelték, az illusztrációkat beillesztették, akkor még a szerkesztők is és én is átolvassuk néhányszor jó alaposan, nem maradt-e benne elütés, helyesírási hiba vagy valamilyen ellentmondás a kép és a szöveg között. Mert hát olyan apróságok mindig becsúszhatnak, hogy a szövegben kék a labda, a rajzon meg piros… Ilyenkor a helyzettől függ, hogy a rajzot módosítjuk utólag, vagy a szöveget, velem már mindkettő előfordult. Általában van néhány sarkalatos pont a történetekben, amiket szeretnék, hogy képileg is pontosan úgy jelenjenek meg, de minden másban rugalmas vagyok, nem ragaszkodom görcsösen minden egyes részlethez. Mondok egy példát: Zoé ruhája a Sárkányoviban eredetileg fehér-kék-piros volt, mert én nagyon szeretem ezt a színkombinációt. Kornél viszont azt javasolta, hogy legyen inkább sárga-kék-piros, mert sokkal jobban érvényesülne a fehér háttéren. Belementem, és módosítottam a szöveget, hiszen a történet szempontjából tulajdonképpen mindegy volt, így Kornél tapasztalatára bíztam a dolgot.
Írtál-e már gyerekkorodban, vagy később az íróasztalfióknak, vagy akár a gyerekeidnek meséket?
Igen, de én azokat inkább firkálgatásnak nevezném.
Nem annyira kicsiknek való mese, de van egy kedvenc gyerekkori könyvem, az a címe, hogy Kedves Ellenségem! Ez egy csíkos könyv, még a múlt század elejéről, a nagymamámtól kaptam. Egy árvaház életéről, megreformálásáról szól, kedves humorral, és azzal a fajta „minden rosszban van valami jó” életérzéssel, amit nagyon szeretek. Ma is gyakran előveszem, már rongyosra olvastam.
Milyen stílusú könyveket olvasol most, vagy mit olvasol éppen most. Marad-e időd a gyerekek, a család, a háztartás, a munka és az írás mellett egyáltalán saját olvasási igényed kielégítésére?
Nagyon kevés. Általában reggel a villamoson fél óra, de ha nagyon tele a villamos, akkor erről is le kell, hogy mondjak. Mostanában igyekszem kiélni a pszichológia iránti érdeklődésemet, így felváltva olvasom Csíkszentmihályi Mihály Flow című könyvét és Mérő László Észjárások című művét.
Nyaraláskor viszont minden értelmes könyvet félre szoktam tenni, és két hétig csak szerelmesregényeket olvasok.
Mit kell tudnia szerinted egy jó mesének? Mikor jó egy mese?
Én azt szeretem, ha egy mesében van egy kis kedvesség, egy kis humor, egy kis csavar. Különösen szeretem az olyan meséket, amikben valakinek támad egy remek ötlete, amivel megoldódnak a problémák, vagy túljárnak valakinek az eszén. Az öncélú ijesztgetést, félelemkeltést viszont nem szeretem. Nem értem, miért kell egy 6-7 éveseknek szóló rajzfilmben a főhősnek életveszélybe kerülnie, miért nem elég, ha mondjuk fél, hogy megsérül.
Neked melyik volt a legelső olvasmányod, amit már saját magad olvastál el?
Nem emlékszem, hogy mi volt az első, de emlékszem, hogy az Olvass magadnak! sorozat történelmi részeit nagyon szerettem olvasgatni, meg Rejtő Jenő légiós történeteit. Tulajdonképpen gyerekkoromban sokkal többet olvastam, mint most, bármi jöhetett, ami a kezembe került.
Megfordult-e a fejedben, hogy más műfajban is alkoss? Versekre, felnőtteknek szóló könyvekre gondolok.
Igazából én először felnőtteknek szóló könyveket írtam, egy regényt meg pár krimit. De éreztem, hogy lenne még mit csiszolni rajtuk, ezért rákerestem az interneten, hogyan lehet fejlődni az írásban, hátha olvasok valami hasznos tippet. Lényegében minden befutott író ugyanazt tanácsolta: gyakorolj, gyakorolj, gyakorolj! Szóval elkezdtem gyakorlásként gyerekmeséket írogatni. A sors fura fintora, hogy végül a meséim jelentek meg, a felnőtteknek szóló könyveim pedig a (virtuális) fiókomban pihennek.
Mit gondolsz ma róluk? Elégedett vagy velük, elküldenéd, esetleg már el is küldted egy kiadónak?
Biztos, hogy jó lenne friss szemmel átolvasni őket, és az azóta szerzett tapasztalataim alapján kicsit itt-ott átdolgozni, de hatalmas munka lenne, amire most sajnos nincs időm. Mind a regényem, mind a krimijeim nagyon közel állnak a szívemhez, remélem, hogy egy nap ezek is megjelenhetnek majd.
Van-e példaképed? Akár az irodalomban, akár a való világban.
Ha egy konkrét emberre gondolunk, akkor nincs. De néhány éve láttam a tévében egy kutatást arról, mennyire különbözően gondolkodnak a gyerekek és a felnőttek. Egy festékpacát mutattak a kísérletben részt vevőknek, és 30 másodperc alatt annyi ötletet kellett felsorolniuk, amennyit csak tudtak, hogy vajon mit ábrázolhat. A felnőttek átlagosan 4 ötlettel álltak elő. A gyerekek ugyanennyi idő alatt 17-tel!!! A kutatók arra jutottak, hogy a felnőttek többnyire sablonokban gondolkodtak, a már „megtanult” képekhez próbálták hasonlítani a festékpacát, míg a gyerekek sablonoktól és előítéletektől mentesen egyszerűen szabadjára engedték a fantáziájukat. Ha követendő példára gondolok, nekem ez jut eszembe, ezt szeretném „visszacsinálni”, hogy én is újra ilyen szabadon tudjak gondolkodni (és alkotni). De annak, hogy (sok más tekintetben is) a gyerekek a példaképeim, semmi köze ahhoz, hogy gyerekkönyveket írok.
Türelmes édesanya vagy?
Most az elevenembe tapintottál. Nem, sajnos a legkevésbé sem vagyok türelmes sem anyaként, sem az élet más területein. Tulajdonképpen ez volt az egyik oka, hogy megírtam a Sári és Bercit: egy kicsit magamat is szerettem volna inspirálni, hogy türelemmel, mókával is meg lehet oldani nehéz helyzeteket.
Minden szülő őrizget "gyerekszáj" történeteket a gyerekeiről. Megosztanál velünk egyet-kettőt, ha neked is vannak ilyenek?
Jajj, abból annyi van, hogy választani sem tudok. Próbálok szemezgetni a kedvenceimből:
- Anya, ki kell dobnunk a tévét!
- Miért?
- Mert nem jó. Minden véget ér benne, és annyi.
Térdelve vonatoztunk már egy ideje, amikor egyszercsak megszólalt:
- Anya, elbambult a lábam! (elzsibbadt)
Apával fociztak, és apa „véletlenül” gólt rúgott:
Apaaa! Máskor figyelj, mit csinálsz!
- Anya, kapcsold be a pizsimet!
- Mondd, hogy légy szíves!
- Légy szíves!
- Ha azt mondjuk, légy szíves, azt nem ordítjuk. Mondd kedvesen!
- Kedvesen!
Mi jelenti számodra a kikapcsolódást? Van-e hobbid?
Nagyon szeretek főzni (gyűjtöm is a szakácskönyveket), ami egyrészt szerencsés, hiszen a kisgyerekes szülők életének amúgy is része a főzés, másrészt viszont bosszantó, hogy ennek ellenére nem főzök túl jól. Viszont kikapcsol, lehetőséget ad, hogy a konyhában is kiéljem a kreativitásomat, kísérletezőkedvemet, és örömmel tölt el, ha minden jól sikerül, és ízlik a családomnak a vacsora.
A főzés és a sütés ráadásul rengeteg lehetőséget kínál arra, hogy együtt készítsünk valamit a gyerekekkel, bohóckodjunk és jól érezzük magunkat, miközben ösztönösen szívják magukba a tudást a világról, pusztán azáltal, hogy kérdezgetnek az alapanyagokról, technikákról.
Ha valami mégsem sikerül jól, ma már csak megvonom a vállamat. Szeretném megtanítani a gyerekeimnek, hogy attól még, hogy manapság mindenből versenyt csinálnak a világban, az ember élvezhet olyasmit is, amiben nem ő a legjobb, amiben nem tökéletes.
Mennyire változott meg az életed az első három könyved után? Jársz-e könyvbemutatókra, felolvasásokra? Kapsz-e olvasói visszajelzéseket?
Amikor beküldtem a meséimet a Pagonyhoz szerettem volna álnéven megjelentetni a könyveimet, pont azért, hogy ne változzon meg az életem. Nagyon szeretek írni, de a rivaldafénybe nem vágytam sosem, így minden alkalommal zavarba jövök, ha interjút kérnek, vagy könyvbemutatóra, felolvasásra hívnak.
Olvasói visszajelzéseket közvetlenül elsősorban ismerősöktől kapok, de rá szoktam keresni a könyveimre a neten, mert kezdőként nagyon sokat tanulok az ott megjelenő értékelésekből.
Hogy telik egy napod/napotok?
Teljesen átlagosan. Mivel teljes állásban dolgozunk, az életünk egy logisztikai táblázatra hasonlít, ki mikor kiért, hova… Reggel általában apa viszi oviba meg bölcsibe a gyerekeket, aztán mindenki dolgozik. Délután én korán eljövök a munkahelyemről, begyűjtöm a gyerkőcöket, hazasétálunk, útközben ellenőrizzük a házunk melletti három gesztenyefa alatt, hogy leesett-e tegnap óta néhány új gesztenye, ez egész ősszel kihagyhatatlan program. Otthon nekem sajnos vissza kell kapcsolnom a laptopot, és tovább dolgoznom. Aztán belefér egy kis rajzfilm, kis közös játék, legózás. Mikor apa is hazaér, együtt vacsorázunk. Ilyenkor mindig megkérdezzük a gyerekeket, milyen volt a napjuk, mi történt az oviban/bölcsiben. A gyerekek most már maguk is szokták kérdezgetni, hogy „Apa, milyen napod volt a bölcsiben?” És persze fürdés, kakaó, esti mese, alvás. Mikor mindkét gyerek lefeküdt, mi még nekilátunk a házimunkának, főzésnek, pakolásnak, és ha marad egy kis erőm, akkor írok is.
Már egy ideje dolgozom egy könyvön, amiben egy kislányt zaklatnak az iskolában, és egyébként sem találja a helyét, ezért azt kívánja, bárcsak egy lakatlan szigeten élhetne. A kívánsága váratlanul valóra válik, egy évre egy világítótoronyba költözik a családjával, és ott rengeteg kalandba bonyolódik. Valahányszor visszatérek ehhez a könyvhöz, és tovább írom, vagy éppen csak visszaolvasom, ami már elkészült, szeretnék a kislány helyében lenni. Csak egy sziget, a tenger, egy barlang, a családom, sok-sok felfedezni való, egy kis egyedüllét, néhány régi babona, egy kis kaland, távol a mindennapi rohanástól, tülekedéstől, tömegtől…
(Ha valaki olvasta A világ legjobb játszóterét, talán rémlik neki, hogy Ádám és Huba kedvenc mesekönyve egy kislányról, egy világítótoronyról és egy macskáról szól – egy kis rejtett vicc magamnak.)
Írod-e már a következő mesédet? Ha igen, mi lesz az?
Sok mindenen dolgozom jelenleg, nemrég fejeztem be a Sárkányovi 2. részét, és ha minden jól megy jövőre megjelenik egy kicsit nagyobbaknak szóló könyvem is Mozaikcsalád címmel. Ebben két felbomlott család egyesül, amit persze nehezítenek a már kialakult saját szokások, saját hagyományok, az „össze-vissza gyerekek”.
Nagyon szépen köszönöm kedves Eszter az interjút, és remélem nektek is mosolygós és élvezetes perceket nyújtott az olvasása.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése