Bence:
Mostanában nagyon népszerűek a tetrisz elemekre épülő társasjátékok. Ezek tulajdonképpen lapkalehelyezős játékok, mint mondjuk a Carcassonne vagy a Skylands ( amit egyébként nemrég mutattunk be itt a blogon), ám itt nem csak a lapok tartalmára kell figyelni, hanem a formájukra is.
Pont ilyen játék a Kensington is, amelyben versengő építészekként próbálunk minél értékesebb házakat felépíteni a 19. századi London Kensington nevű negyedében.
Itt meg is jegyezném, hogy ehhez a fajta tetriszes mechanizmushoz jobb tematikát találni sem lehetne, szerintem nagyszerűen passzol a játékhoz az építkezés témája.
Egyszerű a feladatunk a játék során, a játéktér közepére felhalmozott épületelemekből húzunk egyet, ezeknek természetesen csak a hátoldalát látjuk, majd megpróbáljuk ezt az elemet hozzáépíteni a már meglévő épületünkhöz ( a játék elején csupán egy ajtóval kezdünk). Ha nem tudjuk vagy nem akarjuk még leépíteni, akkor dönthetünk úgy is, hogy a raktárunkba helyezzük, ebben két alkatrészt tárolhat minden játékos.
A játékban vannak olyan, nehezebben beépíthető alkatrészek amelyekért bónuszkorongokat kaphatunk. Ezekért cserébe húzhatunk úgynevezett speciális elemeket is, ilyenek például a tetőelemek is amelyek nagyon fontosak. A speciális elemeket onnan ismerjük fel, hogy eltérő a hátoldaluk színe.
A lehelyezés szabályai egyszerűek, úgy kell leraknunk az épületelemeket, hogy azok passzoljanak a mellette lévhöz és ne legyenek olyan részei, amelyek a levegőben lógnak. Ezen kívül figyelnünk kell még az ablakok színeire is, mert azoknak is passzolniuk kell egymáshoz, ám ajtó, tető vagy üres fal mellé bármilyen színű ablakot tehetünk.
Fontos, hogy tetőt is rakjunk az épületeinkre, ugyanis a játék végén csak azok az oszlopok érnek pontot, amelyeken van tető.
Maga a pontozás egyszerű, megszámoljuk az ablakainkat, az ajtóinkat, sőt még az ablakokban ülő macskákat is, ezekért mind pont jár, aki a játék végén a legtöbbel rendelkezik az nyer.
Alapvetően inkább taktikai játéknak mondanám a Kensingtont, nem mindig tudunk benne nagyon előre tervezni, de mindig megpróbálhatunk a lehető legmegfelelőbben reagálni az adott helyzetre. Azért az ajtók, üres falrészek és a tetők révén lehetőségünk nyílik némi stratégiázásra is, jó kis döntéseket lehet hozni, de mindezt úgy, hogy közben egyáltalán nem lesz feszült a hangulat, sőt szerintem ez egy kimondottan nyugis társas.
A szabálykönyv kifejezetten jó, sok mindent példákkal is alátámaszt. Egy dolog volt, ami számunkra egy kis gondolkodásra adott okot, ez pedig az épületelemek felhúzása volt.
A játékszabály szerint ugyanis csak a kupac tetejéről húzhatunk és nem válogathatunk az elemek között. Ez egy kicsit szabadon értelmezhető, hiszen azt úgyis megnézzük, hogy milyen a színe, akkor nyilván látjuk a formáját is, így az is nyilvánvaló, hogy olyat nem feltétlenül akarunk húzni, ami szinte biztos nem jó nekünk. Mi abban állapodtunk meg, hogy a kupac tetejéről elvehetjük azt, ami a legjobban tetszik, csak turkálni nem szabad benne. Ez végülis nem okozott gondot, csak érdemes az elején tisztázni a későbbi félreértések elkerülése végett.
Egyébként szerintem a Kensington egy egyszerű, gyorsan tanulható igazi családi társasjáték, olyan, ami szinte bárkivel játszható.
Bea:
Amikor először bontottuk ki a dobozt és csodáltam meg a Kensington téglamintás elemeit, akkor valamiért bonyolultnak gondoltam a játékot. Talán az elemek sokasága miatt, meg nyilván azért is, mert akkor még nem olvastuk el a játékszabályt sem. Azt is gondoltuk, hogy hatalmas hely szükséges a játékhoz, hiszen házakat kell építenünk. Ezért első alkalommal ketten próbáltuk ki Bencével a szőnyegen ülve, mert azt gondoltuk, hogy az asztalunk kicsi hozzá.
Megállapítottuk viszont, hogy bár valóban kellett a hely, mert csak ketten építkeztünk, így jó nagy házakat sikerült építenünk, viszont ha négy játékos építkezik, akkor kisebbek a házak, és kisebb a játék helyigénye. A játék is rövidebb, mert gyorsabban teljesülnek azok a feltételek, amik a játék végét jelentik.
Nekem nagyon tetszett ez a társasjáték, szemet gyönyörködtető a grafikája, ezekért az angol téglaházakért mindig is odáig voltam, a macskák az ablakban, és a világító szobák pedig még otthonossá is teszik a játék hangulatát. A tetris sem ismeretlen számomra, egyik kedvenc játékom volt még az őskorban, bár a Kensingtonban nem őrült sebességgel kell potyogtatni az elemeket, hanem megfontoltan és átgondoltan.
Már itt várakozik a Copenhagen is nálunk, ami szintén egy építkezős társas, nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy mennyire hasonlít és mennyire tér el egymástól a két játék. Hamarosan kipróbáljuk.
A játék során Maja is mellénk telepedett, csak néha akart kóborolni egy kicsit Kensington házai között, de az idő javarészében nyugodtan szundikált a flamingós mobil fekhelyén, amit mindig viszünk utána, mintha csak egy kensingtoni hercegnő lenne. Bence pedig stílszerűen a kedvenc angol takarójába burkolózott.
A játékot IDE KATTINTVA meg is rendelhetitek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése