Sándor Erzsi neve nekem már garancia arra, hogy magától értetődően olvassam el a könyvét. Két előző könyvéről írtam is, IDE és IDE kattintva elolvashatjátok őket. Már akkoriban rajongója lettem a szerzőnek, fantasztikusan jónak találtam a stílusát, a csípős humorát és érzékenységét, amivel a témáit feldolgozta, mely ezekben az esetekben, egyik könyvében az édesanyja volt, a másikban a fia.
Ebben a harmadikban, életének egy másik részét ismerhetjük meg, a színházi világot, amelyben jónéhány évet eltöltött. A vidéki színház világát, hangulatát, színészeit hozza elénk, mely fikció ugyan, de valószínűleg számos saját élményt, megtapasztalást beleépített a történetbe.
Belülről mutatja meg a színészek mindennapjait, a szereposztástól megkezdve a próbákon át, egészen az előadásig. A hétköznapokat és az ünnepnapokat, a kapcsolatokat, barátságokat, harcokat, a színészek típusait, a fiatal színésznőt, az idősebb színésznőket, a rendező kedvencét, az igazgató kedvencét, a színészeket, a nőseket, a bonvivánokat és a nős kalandozókat.
Ebben a közegben, egy ilyen vidéki színházban játszik Lili, a 30 év körüli színésznő, amikor főiskolai tanára, akibe már akkoriban is szerelmes volt, mint szinte mindenki, a vidéki színházba jön rendezni, ahol nincs főszerep, főbb szerepek vannak, amelyek közül az egyik Lilié.
Liliben a szerelem újraéled, a kapcsolat kialakul, és bár titkos kapcsolatnak indult, csak az nem tud róla, aki nem akar. A szerelmesek azt veszik észre, hogy a kapcsolat kezd több lenni, mint viszony, érzelmek kerülnek a képbe és erős vágyakozások, amelyek túlnyúlnak egy titkos kapcsolat keretein.
Lilit nagyon bírtam a humorával, az elmélkedéseivel és a szerelmével együtt. Megértettem, ugyanakkor lebeszéltem volna. Ő is lebeszélte volna magát, ha tudja, de az érzelmei erősebbek voltak. A könyv karakterei nagyon szerethetőek, mert nemcsak a színészt mutatja meg Sándor Erzsi, hanem az embert is, minden esendőségükkel, hibáikkal, vágyaikkal és jó tulajdonságaikkal együtt.
A színházi életben talán jobban koncentrálódik minden, mert a színészek, az egy darabot próbálók rengeteget vannak együtt, szinte képtelenség bármit is eltitkolni, megjátszani, gyűlölet, irigység, összetartás, szeretet, szerelem nyílt színen folyik, nagyon jó főszereplő volt ehhez a közeghez a Lili karaktere, akiben egyszerre dúl a szakmai élete, sikere és sikertelensége, nőisége és nőiessége, szerelme és önérzete.
Remek társaságot adtak hozzá az idősebb színésznők, nagy kedvenceim voltak ők, sajnos a való életben én ritkán tapasztaltam ilyen női összefogást és összetartást egy munkahelyen, vagy bármilyen más közegben.
A férfi pedig? A híres-nevezetes fővárosi rendező, aki nős? Próbáltam megérteni, és próbáltam a való életben is megérteni az ilyen helyzeteket, értem is, pro és kontra érveket is tudok felsorakoztatni, sőt, talán a nők többsége volt már Lili egyszer, a nemfeleség, a szerelmes szerető, de a férfit nem értem. Mert akkor vagy igen, vagy nem. Vagy ezt, vagy azt. Tudom, nem ilyen egyszerű, de mégis...
Nagyon szerettem ezt a könyvet, a megjelenített világ miatt, a női gondolkodása miatt, Erzsi humora miatt. Az írói stílusát imádom, a szépirodalom és a szórakoztató irodalom határán, de azt is mondhatnám, hogy szórakoztató szépirodalom a Meddig jössz. Bár a kérdés nem nekem szól, de én azt mondom, hogy én megyek a következő megjelenő könyvig, kedves Erzsi.
- Bea -
"...a színész akkor jó, ha olyan, mint a gyerek a játszótéri homokban.
Órákig képes a műanyag vödrét tologatni, és látja, hogy az egy óriási kamion.
Így kell játszani a színpadon."
*****
"Az évadokon át egy helyre szerződött színésznők jóképű,
titkos díszítőknél keresnek és találnak vigasztalást.
Előnyük, hogy állandók, hátrányuk ugyanez."
*****
A színész csöndről álmodik, miközben képtelen csöndben maradni,
ha mégis, azonnal orvost hívnak hozzá.
*****
"Nekem nem foglalkozásom van, hanem hivatásom -
ez az a mondat, amit életük végéig ismételnek a színészek.
Eleinte azért, mert tényleg élvezik, később meg azért,
mert fogva tartja őket a szer, és nem bírnak lejönni róla."
*****
Ilyenkor kel életre a százéves színházi közhely: a pályán csak színésznő van,
ám abból kétféle. Női színésznő és férfi színésznő.
Azonos idegrendszerrel, azonos törekvésekkel:
reggeltől estig imádjon mindenki, és ezt aztán éljem valahogy túl.
*****
A színházi álmoskönyvek szerint ha a darabbeli női főszereplő életkora
és testsúlya feleannyi, mint az őt eljátszani készülő színésznőé,
akkor nehéz időszaknak néz elébe a társulat.
******
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése