Sally Rooney: Normális emberek

Kezdem azzal, hogy ez a könyv lassan támad. Gyanútlanul olvasod, és eleinte azt hiszed, hogy egy könnyed, szerelmes kis történet lesz belőle, én legalábbis azt hittem, de egyszercsak azt vettem észre, hogy ez a könyv sokkal több, igaz, hogy két ember kapcsolata, két nagyon különböző emberé, akik mégis megtalálják egymásban azt, amire szükségük van. 

Talán azt is, amire nincs, de még ez is csak összeköti őket. Ez egy kőkeményen komoly történet az emberi kapcsolatokról, két ember között kialakult eltéphetetlen kötelékről.

Két társadalmi réteg, két nagyon különböző életmód és teljesen más életfelfogás, mégis megtalálják egymást, függnek egymástól és törődnek egymással. Középiskolások, egyikőjüket érdekli, mit gondolnak róla, másikójukat egyáltalán nem. Ők a normális emberek, vagy mások? Egyáltalán mi a normális és miért foglalkozunk azzal, hogy mások mit tartanak normálisnak? 

Marianne és Connell. Két középiskolás fiatal, akik között szerelem szövődött. Romantika nem volt ebben a kapcsolatban, mégis nagyon erősen kötődtek egymáshoz, összetartozónak érezték magukat annak ellenére, hogy hol Marianne szerette jobban Connell-t, hol Connell szerelme, vágyódása volt az erősebb. Éreztem és tapasztaltam ezt úgy, hogy a könyvre egyáltalán nem jellemző az érzelmesség, nem lubickolhatunk szerelmi jelenetekben és megható érzelmekben. 

A két szereplő életének fontos pillanatait ismerhetjük meg, kezdve 2011. januárjával, majd három héttel később, egy hónappal később, két nappal később, három hónappal később, és így tovább. Időről időre ott termünk Marianne és Connell életében és betekinthetünk, hol tartanak éppen. Mindenféle szentimentalizmus, érzelmesség nélkül, mégis érezzük, hogy ez a két ember nagyon fontos egymásnak, nagyon meghatározzák egymás életét, még úgy is, hogy időnként teljesen különböző életet és más kapcsolatokat élnek.

Egy kisváros középiskolájából követjük őket a dublini egyetemre, ahol változnak a helyzetek, felcserélődnek a szerepek, de még így is, itt is összetartozónak érezzük őket, még akkor is, ha nem alkotnak egy párt. Mindig tudnak egymásról és mindig vágyódnak egymás után. Egyikőjük, Connell szerető családból származik, Marianne pedig rideg, sivár, érzelmek nélküli családban él. A történet lehetett volna boldog is. Ha nem foglalkoznak azzal, hogy mások mit szólnak a kapcsolatukhoz, az életükhöz, a tetteikhez és ha ők sokkal jobban értenek egymás nyelvén. Ha a beszélgetések hiánya nem félreértésekhez, meg nem értésekhez vezetett volna. 

De ez nem az a történet, és nagyon jellemző az emberi kapcsolatok többségére, nem csak a szerelmi kapcsolatokra gondolok itt, hogy az emberek nem kommunikálnak egymással megfelelően. Őszintén, titkok nélkül, érzelmeiket bevallva, vágyaikat elmondva. 

Tekinthetjük ezt a könyvet a felnőtté válás történetének is, a megtapasztalások, az érzelmek, a kapcsolatok, a fejlődések, a szerelem, az útkeresés, önmegismerés könyvének, mely egy tökéletes befejezést kapott. 

Nagyon szerettem a tiszta, egyszerű stílust, amivel a 27 éves ír szerző megírta ezt a történetet, sallangoktól mentesen,  talán éppen ebben rejlik az az erős hatása, ami miatt a kedvenceim közé is került. 

Mivel hőseink is eltűnődnek időről időre azon, hogy normálisak-e, normális-e a viszonyuk, felmerült bennem a kérdés: Ti ismertek normális embereket? Kit és mit tekinthetünk normálisnak? És mi magunk vajon normálisak vagyunk? Ki mondja ezt meg? 

- Bea -

A könyvet IDE KATTINTVA meg is vásárolhatjátok.

"Erőt ad neki, hogy képes szavakba önteni egy élményt, mintha üvegbe zárná, 

hogy aztán többé sose tudjon teljesen megszabadulni tőle."

*****

"Szerinem a maga módján mindenki titokzatos, feleli. 

Úgy értem, igazából soha nem ismerhetünk ki egy másik embert, 

meg ilyenek."

*****

"Tényleg, gondolja, tényleg. Az emberek tényleg meg tudják változtatni egymást."

*****

"Arra mindig könnyű ürügyet találni, hogy miért ne tegyünk meg valamit."

*****

"Nem kell olyasmit tenned, amit nem akarsz."