Érdekes elgondolkodni azon, hogy mire jó egy napfénytető. Lehet zárni, nyitni, lehet kinézni rajta és lehet benézni rajta. Vajon melyik az izgalmasabb? Kinek, mi.
Van, aki benézni imád, titkokat kilesni, vagy csak úgy bámészkodni, felismerni saját magát, örömeit és boldogságát a napfénytetőn belül, és van, aki kinézni szeret, mert a kinézés a napfénytetőn, a fényt, a szabadságot jelenti neki.
A kinézés és a benézés is titkokkal jár, ha nem beszélünk arról, hogy mit nézünk, mire gondolunk, akkor megválaszolatlan kérdések és ismeretlen gondolatok maradnak utánunk.
Így van ez Légrádi Gergely novelláival is. Szinte mindegyikben benne marad a titok, a végtelenség és a végetlenség. A megfejtendő mondanivaló, a tanulság felfedezése a mi feladatunk. Játszik velünk Légrádi Gergely, hagyja, hogy továbbgondoljuk a történeteit, happy endet vagy éppen tragédiát képzeljünk a végébe.
Rövid, velős, lényegre törő írások, melyekben nagy szerepet játszik az élet, a halál, minden emberi érzelem, a szeretet, a szerelem, a gyarlóság, a szépség, az emlékezés. Mindeközben ugrunk az időben, vagy egy másik, párhuzamos világba lépünk át. A hétköznapi élet fölé is emelkedünk, találkozunk Istennel, angyalokkal, Szent Péterrel, és megfejthetjük az ő történetüket is. Ha akarjuk. Ha nem akarjuk, akkor elolvassuk mégegyszer. Csak úgy.
Mert Légrádi Gergely stílusa jó, szeretem olvasni. Meg tud lepni, el tud gondolkodtatni, meg tud hökkenteni, ki tud akasztani és el tud szórakoztatni. Írásait lehet sokféleképpen értelmezni és sokfelől nézni. Ha egy hét múlva elolvassuk újra egy novelláját, megeshet, hogy teljesen mást látunk benne, mint egy héttel ezelőtt, éppen úgy, ahogyan az életben is, ugyanaz a dolog az idő elteltével változik, mert változunk mi magunk is, és akár teljesen máshogy is szemlélhetjük ugyanazt a dolgot. Ami felett egyik nap örvendeztünk, másik nap már nem értjük, hogy miért okozott ez akkora örömöt. Sőt, egyik ember is teljesen máshogy láthat egy dolgot, mint a másik ember.
Légrádi Gergely könyvéből sok mindent megtudhatunk magunkról. Legnyilvánvalóbban azt tudhatjuk meg, szeretjük-e a nem teljesen befejezett történeteket, szeretjük-e továbbgondolni, kitalálni, vagy egyszerűen szeretjük-e félbehagyottan is. Én szerettem így is, úgy is. Megtudhatjuk még azt is, hogy mennyire fontos a múlt, az örökség, és megtudhatjuk, hogy az élet egy nagy-nagy körforgás.
Több kedvencem is van a könyvben, az egyik a címadó, Napfénytető című novella, amelynek a rejtélyfaktora igen nagy, csak a fantáziánktól függ, hogy mit látunk a történetbe és hogyan képzeljük el a végét. De meghagyhatjuk egy X-aktának is, úgy is csodálatos.
A Sárgarépa télire egyértelműen nagymamákat idéz, nagymamák titkos dobozát, emlékeket, amiket maguk után hagytak, és nemcsak fájni tudnak, hanem megmagyarázhatatlanul jó érzéseket kelteni.
A Pillanatragasztó egy apa és fia utolsó találkozását mutatja meg, röviden, velősen, szívet szorítóan.
Az ég kékje novellában egy nő életének három pillanatát olvashatjuk, semmi különös pillanatok ezek, de mégis nagyon ismerősök, az idő múlása a lényeg. Meg az, hogy Légrádi Gergely elég jó nő ebben a novellában.
Szerettem az abszurdokat, szerettem a titokzatosakat, és ugyancsak az elgondolkodnivalókat. Szerettem az érzelmeket, az érzéseket, amelyeket ébresztettek bennem a novellák, a máshogyan gondolkodást, az életről, a halálról való elmélkedéseket.
A dolgok mögé látást fontos mondanivalónak érzem, mint ahogyan azt is, hogy ne féljünk önmagunktól, ne féljünk a gondotatainktól, a múltunktól és a jövőnktől sem. Éljünk a jelenben. És ne féljünk a befejezetlennek tűnő történetektől sem. Ordódi Tamás illusztrációi tökéletesen képviselik Légrádi Gergely novelláit.
A könyvet megvásárolhatjátok a Jaffa Kiadónál.
"Ne foglalkozzon vele, ha néha kicsúszik a talaj a lába alól.
Ez, azt hiszem, természetes velejárója annak, hogy létezünk.
Egyébként is, minden elesés a felkeléssel kap értelmet."
*****
"Meséltek egyszer egy emberről, aki egy keddi napon felhagyott az addigi életével.
Bement a munkahelyére, és felmondott.
Aztán repülőjegyet vett, és Spanyolországba utazott."
*****
"A kérdés, amelyről beszélgetni fogunk, úgy szól, vajon a párhuzamosok
a végtelenben találkoznak-e? Önök szerint? Hogy látják, metszik egymást?
Bár ahogy kimondtam ezt a kérdést, azonnal megfogalmazódott egy másik:
miért nem arról gondolkodunk, hogy a párhuzamosok a végtelenben sem találkoznak.
Vajon meghatározhatja, meghatározza-e elmélkedésünket, hogy melyik kérdést tesszük fel?"
Kíváncsivá tettél, mint mindegyik írásával! Sort kerítek rá, és akkor megvitatjuk!:)
VálaszTörlés