Blogfaggató Légrádi Gergellyel

Légrádi Gergely írásai rövidek, letisztultak, különösek és nagyon hatásosak. Az olvasással az írásai nem érnek véget, hanem belénk hatolnak, elgondolkodtatnak, játszanak a gondolatainkkal, a gondolataink is játszanak a  sorokkal, eseményekkel. Szeretem a novellákat, mert röviden, összetömörítve kell tudatnia a mondanivalót, elérni kezdettől a végig, az érzelmektől az eseményekig néhány oldalon kell megtörténnie mindennek, örömnek és szomorúságnak, életnek és halálnak.

Légrádi Gergely úgy teszi ezt, hogy meghívja az olvasóit az írásaiba, legyen ő a láthatatlan szemlélő, nézze, érezze, hallja, esetleg gondolja tovább  a történeteit, nem csupán olvasási élményt kapunk, hanem közelről részt veszünk a történeteiben. A Blogfaggató kérdéseire ezúttal Légrádi Gergely válaszol.

Forrás: A szerző facebook oldala

Írsz, egyetemen tanítasz, ügyvéd vagy. Hogyan férnek meg egymás mellett ezek a tevékenységek? Az írást hobbinak tekinted, önkifejezési formának, vagy esetleg a kettőnek együtt?

Könnyen és nehezen. Egész nap írok és gondolkodom, csak másról és másképp a munkahelyen, az egyetemen vagy éppen otthon. És közben egész nap, hol tudat alatt, hol tudatosan dolgoznak bennem az (irodalmi) szövegek, azok a kérdések, amelyek nem hagynak nyugodni, és amelyek a legtöbbször egy rövid prózában sűrűsödnek. Az írás az életem szerves része, már nem telik el úgy nap, hogy fejben vagy a gép előtt ne dolgoznék szövegekkel.

Nagyon elfoglaltnak tűnsz. Mikor van időd írásra? Hol és hogyan írsz?

Az írás, pontosabban az alkotás egy részét nem úgy kell elképzelni, hogy az ember (jelen esetben az író) éppen ír, szaporodnak előtte a szavak. Az írás jó része figyelem, gondolkodás, töprengés. Viszont mindkét létállapotra igaz, hogy csak akkor tudok elmélyülni, figyelni, írni, ha megfelelően tudok koncentrálni. Ehhez pedig nyugalom és elvonulás kell.

Forrás: A szerző facebook oldala

Legutóbb megjelent könyved a Napfénytető, különös, eredeti, elgondolkodtató írások, kisprózák gyűjteménye. Témájukat és stílusukat nézve, meglehetősen komolyak és fontosak ezek az írások, ugyanakkor én néhol bizony mosolyogtam. A hétköznapjaidon mi jellemző rád? Vicces és laza is tudsz lenni?

Mások azt mondják, hogy inkább vicces fiú vagyok, mint morcos. Ez egyébként a munkahelyre is igaz: jókat szoktak röhögni velem és rajtam a kollégák. És persze gyakorta jókat nevetek magamon, a hülyeségeimen. Mindeközben lazának azért nem tartom magam. Inkább strukturáltan élem az életem: ez ad lehetőséget arra, hogy több dolgot is csináljak (jól vagy rosszul), méghozzá azzal a maximalizmussal, ahogy azt elvárom magamtól.

Hogyan és mennyi idő alatt születtek meg a Napfénytető írásai és miért éppen ezt a címet választottad a kötetnek?

A kötet nagyságrendileg három év rövidpróza terméséből tartalmaz válogatást. Címként azért választottam a Napfénytetőt, mert izgalmas a szimbolikája. Benne van a fény: a kötet szövegei több síkon is kapcsolódnak a fényhez, a sötétséghez. A napfénytető egy izgalmas szemszöget is mutat: míg az emberek általában kinéznek rajta, én, íróként, megfigyelőként a legtöbbször inkább benézek rajta, és keresem a kapcsolódást a korunk emberének világával, főbb kérdéseivel. És nem mellesleg ez a címe a kötet egyik legfontosabb novellájának.

A Nélkülem című könyved főszereplője Alzheimer-kórban szenved. Nekem nagyon hiteles volt ez könyv. Miért éppen erről a betegségről írtál és hogyan készültél fel rá, mitől lett ennyire életszerű akár az orvosi, akár az emberi részét nézem?

A Nélkülem című regényt a rohanás, a pörgés, a felszínesség miatt (pontosabban ellen) írtam. Azt akartam megmutatni, mit okoz a globalizáció, az állandó internetközelség, a multitaszking. Ehhez pedig kellett egy olyan tragédia, trauma, amely megállítja a főhőst, amely életének újragondolására kényszeríti. Azért választottam az Alzheimer-kórt, mert gyógyíthatatlan betegség, újra gyerekké, védtelenné, meztelenné, ekképpen kegyetlenül őszintévé teszi az embert. Miután pedig egyik nagyapám ebben a kórban ment el, elég sokat tudok a betegségről, annak lefolyásáról. De ez nem volt elég: kutatásokat folytattam, hogy egy középkorú embernél (hiszen a főhős, Miklós az), hogyan lép fel és mely stádiumban mit okoz ez a kór. Végezetül egy hozzáértő professzor asszony lektorálta a kéziratot orvosi szempontból. Így próbáltam meg minden tőlem telhetőt, hogy ebből a szempontból is hiteles legyen az írás.

Írásaidból kiolvasható, hogy nagyon fontosnak tartod a jelen teljes megélését, azt, hogy most szeressünk, most csináljunk olyan dolgokat, amelyeket régóta tervezünk, merjünk megtenni lépéseket a saját érdekünkben. Te meg tudod tenni ezeket a lépéseket? Úgy élsz, ahogyan szeretnél, vagy lenne még mit változtatnod ennek érdekében?

Nehéz prófétának lenni a saját életedben. Igyekszem, de egyelőre, azt hiszem, nem sikerül.

A novelláid már teljes egészében a fejedben vannak, amikor elkezded írni őket, vagy csak egy gondolat, egy élmény indít el benned valamit, és előfordul, hogy te sem tudod, hogy mi lesz a történet vége?

Nagyon ritka, hogy teljes egészében tudom mi fog történni, honnan hova fog eljutni a történet. Azt viszont pontosan tudom, hogy mi az az üzenet, a fő kérdés- vagy témakör, amiért leülök írni. Ez aztán lehet egy konkrét mondat, maga a mondanivaló, egy kérdés, ami nem hagy nyugodni. Arról nem beszélve, hogy amikor dolgozom a kézirati formában már meglévő szövegekkel, akkor is alakul(hat) még a tartalom – főleg, ha elégedetlen vagyok, ha nem érzem úgy, hogy működik a történet.

Milyen meséket olvasol a gyerekeidnek? Formálod-e ízlésvilágukat, terelgeted-e őket az általad jónak vélt irányba?

Elsősorban azokat, amelyeket ők szeretnének hallani. Ők persze már abból választanak, amit én is szívesen olvasok, azaz, mely már ott csücsül a polcokon 😊

Kinek mutatod meg először az írásaidat, kinek adsz a véleményére?

Van néhány „előolvasóm”, úgy a családban, mind azon kívül, de az ő kilétük legyen továbbra is titok. Viszont azt elárulom, hogy sokat adok a véleményükre, mindig éhesen és izgalommal várom, hogy mit reagálnak, és különösen azt, mi-miért nem tetszik nekik.

Van-e olyan történet a könyveidben, amelyet esetleg a saját életed, egy veled megtörtént esemény inspirált?

Természetesen. Nagyon ritka, hogy pontosan beazonosítható az esemény, de erre is van példa. Az a gyakoribb, hogy olyan kérdőjelek, témák inspirálnak, amelyek nem hagynak békén, amelyekre nem tudom a választ. És ezek is valójában „én vagyok”, az én életem részei.

Forrás: A szerző facebook oldala

Mikor jöttél rá, hogy írni szeretnél? Hogyan született meg az első könyved? Így utólag, írói tapasztalattal a hátad mögött, elégedett vagy vele?

A gimnázium alatt kezdtem el karcolatokat írni, versszerűségeket, aztán az egyetemi évek alatt az egyetemi lapba írtam útibeszámolókat, színházi kritikákat és egyre több rövidpróza (kezdeményt). Valamikor az egyetem végén, 1998-ban kezdtem el írni egy hosszabb lélegzetű szöveget, ami aztán egy esszéregénnyé nőtte ki magát és jelent meg 2017-ben Titokfa címmel az Ünnepi Könyvhétre. A kérdésre pedig visszatérve: stilárisan elégedetlen vagyok a szöveggel (maszatos, túlbeszélt), miközben tartalmát tekintve talán érdekes, különösképpen, hogy jórészét még huszonévesfejjel írtam.

Nagy művészetrajongó is vagy. Melyik ága a művészetnek az, ami igazán kikapcsol? És melyik az, amelyik nélkül nem tudnál élni, annyira fontos számodra?

Színház és a könyvek. Azaz inkább nem is: a könyvek és a színház.

Kollégáid olvassák-e az írásaidat, és elmondják-e az őszinte véleményüket a könyveidről? Mit gondolnak arról, hogy írsz?

Igen, olvassák. Részben emberbaráti szeretetből, részben kíváncsiak, hogy mit hordhatok én össze szépirodalom címén, és persze azért is, mert hál’istennek a kollégáim közül többen is alkotnak (zenélnek, énekelnek, táncolnak) és erős kultúra fogyasztók.

Forrás: A szerző facebook oldala

Van-e hobbid? A facebook oldaladon gyönyörű zöldségek és virágok képeit láttam. Kertészkedsz is? Ez is egyfajta alkotó, kreatív tevékenység számodra, vagy inkább kikapcsol és ellazít, vagy egyszerűen csak szereted a családodnak megtermelni az egészséges zöldségeket?

Imádok elveszni a kertben, növények között lenni. Szeretem magam csinálni mindent, amit tudok a kertben: ültetek, metszek, komposztot készítek, kacsolok, harcolok a kórokozók ellen és élvezem a gyümölcsöket.

Nem hagyhatom ki ezt a sablonos kérdést, mert mindenkinél nagyon érdekel: Mit olvasol most? Van-e kedvenc könyved, olvasol-e újra könyvet, e-bookot vagy papíralapú könyvet olvasol-e szívesebben? 

Most Háy János Kik vagytok ti című könyvét, Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors című munkáját és egy Caroline Erkisson tollából egy krimit olvasok. És igen, van jó néhány kedvenc könyvem, amelyeket időről-időre újra olvasok. Izgalommal várom, hogy ha eltelik néhány év, milyen élmény lesz újra a kezembe venni, mit (mi mást) fog akkor nyújtani a nagy kedvenc. A könyvet pedig, mint nyomdaipari terméket szeretem kézbe venni, megszagolni, táskába tenni: így e-bookot nem használok.

Forrás: A szerző facebook oldala

Ordódi Tamás képzőművésszel összeszokott párosnak tűntök, utóbbi három könyved az ő alkotásaival jelent meg. Hogyan születnek az illusztrációk? Te választod ki, hogy melyik íráshoz készüljenek és Tamás megálmodja, vagy teljesen rábízod, hogy őt melyik történet ihleti meg és mihez készít illusztrációt?

Az az egyik titka az együttműködésünknek, hogy soha nem mondom meg, hogy mihez alkosson, mihez legyen ihlete. Sőt, pont fordítva működik a párosunk: Tamás ott rajzol, ahol inspirációt kap. Aztán küld skicceket, verziókat én pedig ámulok és örömködök, hogy ilyen kivételezett helyzetben vagyok. Tamás ugyanis hasonlóképpen, mint én, nem szeret fecsegni, helyette igyekszik fedett maradni, mer ellenpontozni, pimasz lenni, sőt, már arra is volt példa, hogy amit én a szöveggel elkezdtem, azt ő fejezte be az illusztrációval.

Készülsz már a következő könyvedre? Vannak konkrét elképzeléseid?

Amellett, hogy jónéhány rövidpróza látott napvilágot az elmúlt hónapokban, elsősorban a Nélkülem című regény folytatásán dolgozom. Azaz Eszter könyvén: aki elvesztette a férjét, két kisgyerekkel próbál boldogulni, feldolgozni a gyászt, új ritmust találni. Megérteni a múltat, de egyszerre maga mögött is hagyni, hogy új életet kezdhessen. Izgalmas és kihívást jelent, hogy Eszter, azaz egy nő nézőpontjából és hangján szólalhatok meg.

Kép: Ordódi Tamás

Feltennék néhány villámkérdést is. Lenne kedved megválaszolni?
- Örömmel.

- Meghökkennél-e, ha egyik nap betoppanna hozzád a kisfiú Légrádi Gergely? Mit mondanál neki?
   Inkább csendben figyelném, hogy ne vegyen észre, napokon át.

- Tetováltatnál-e magadra?
   Nem. Soha. De biztos van olyan helyzet.

- Mivel kezded a reggeleidet?
   Egy pohár vízzel.

- Mi volt a kedvenc tantárgyad a középiskolában?
  Biológia.

- Van-e példaképed?
  Sok példaképem van. Mindegyikük másért.

- Félsz-e valamitől?
   Mitől nem?

- Mond öt szót, ami jellemző rád!
  Reggel kifejezetten álmos arcom van.

- Melyik korban élnél szívesen és mivel foglalkoznál?
  Azt hiszem, én sem tudnám kihagyni Kosztolányi és Karinthy asztaltársaságát. Főpincér.

- Milyen zenét hallgatsz?
  Mindent hallgató vagyok. Hangulat kérdése.

- Melyik hozzávaló nem szükséges egy galuskához: liszt, víz, zsemlemorzsa, só?
  Amit épp kifelejtek, amikor főzök.

- Mi a legrosszabb és mi a legjobb tulajdonságod?
  A legjobb talán az, hogy van önkritikám és használom is, a legrosszabbak listája nem férne ki ide.

Kedves Gergely, köszönöm, hogy válaszoltál a kérdéseimre, én nagyon élveztem a válaszaidat. Ha pedig még nem olvastátok Légrádi Gergely könyveit, akkor ajánlom figyelmetekbe.

A címekre kattintva pedig elolvashatjátok értékeléseinket a szerző könyveiről:

Szemben
Nélkülem
Napfénytető

- Bea -