Azzal a megfigyeléssel kezdhetem ezt az ajánlót, hogy ha Dániel András illusztrál egy könyvet, arra elég erőteljesen rányomja a hatását nagyon egyedi stílusával, fantasztikus, humoros rajzaival. Még akkor is mosolygunk, ha a történetben nincsen semmi különösen vicces, mert a rajzokban mindig előfordul valamilyen megmosolyogtató dolog.
Elég csak a könyv borítójára nézni, ami maga a mustársárga öltöny. Ez a nevetős, meleg, barátságos sárga hangulat az egész könyvre ráteríti magát, nagyon kedves, aranyos, szívmelengető történetnek találtam, és ha melléteszem, hogy Sylvia Plath írta, akkor ez igencsak meghökkentő első hallásra, mert az írónőről nem éppen ezek a szavak jutnak az eszünkbe.
Ezt a mesét állítólag Sylvia Plath halála után találták meg kéziratos formában. A hétéves Jólesz Maxiról szól, aki szüleivel és hat testvérével él egy Csücsökvár nevű kisvárosban egy meredek hegyoldalban.
Ezután olvashatunk öltönyökről, kinek milyen van, és mikor milyet hordanak, és hová lehet felvenni egy öltönyt és azt is megtudhatjuk, hogy Maxi milyen öltönyt szeretne, milyen feltételeknek kellene, hogy megfeleljen az ő álomöltönye.
Ne gondoljatok nagy dolgokra, Maxi egy olyan öltönyt szeretett volna, amit egész évben hordat, mindegy milyen alkalom van és milyen idő, ami mindenhová megfelel. Egyszerre elegáns és hétköznapi, meleg és hűvös, egyszóval egy állandóan hordható öltöny volt a szíve vágya.
És egy szép napon a postás egy csomagot kézbesít a Jólesz családnak, a cím elmosódott, így nem tudják kinek érkezett a csomag, amiben nem más lapul, mint egy mustársárga öltöny. Miközben végigkövetjük az öltöny sorsát, és megtudjuk, hogy lesz-e Maxinak öltönye, a család tagjait és gondolataikat is megismerjük, melyben megtalálhatjuk magunk számára is a tanulságokat, és ráismerhetünk arra a hibás gondolkodásra, miszerint túl sokat foglalkozunk azzal, hogy mit szólnak hozzá mások.
Mit szólnak ahhoz, ha egy nagyon szokatlan dolgot veszünk fel, ami nekünk viszont tetszik, mit szólnak ahhoz, ha másképpen csinálunk valamit, mint a nagy átlag, pláne egy szokatlan öltönyben. Megmutatja, hogy a felnőttek túl sokat foglalkoznak azzal, hogy mit szól hozzájuk a külvilág, elvesztették rugalmasságukat, bátorságukat, a gyermeki lelküket, amikor még nem számított senki más.
Ez a könyv nemcsak kiválóan szórakoztat, hanem üzenete is van. Egyrészt, hogy soha ne adjuk fel az álmainkat, másrészt pedig, hogy NE foglalkozzunk azzal, hogy mit gondolnak és mit mondanak mások!! Legyünk önmagunk, vállaljuk cselekedeteinket és gondolatainkat úgy, ahogyan igazán szeretnénk, mert csak akkor leszünk boldog, megelégedett emberek.
A gyerekeknek önbizalmat adhat ez a mese, de szerintem a sorozatos öltönyátalakításon jót fognak szórakozni is. Nagyon élveztem, ahogy Jólesz papa és az összes testvér indokait megismerhettem, hogy miért nem lesz jó nekik ez az öltöny és örültem, hogy a végén a megfelelő családtagé lett a mustársárga ruhadarab, akinek eszébe sem jutottak azok a gondolatok, amik a többieknek, egyszerűen csak boldog volt, hogy viselheti.
Visszatérve még az illusztrációkra, imádtam a kis apró állatkákat, a megnyilvánulásaikat, a beszélgetéseiket, szerintem tökéletes választás volt Dániel András ehhez a könyvhöz.
- Bea -
A könyvet IDE KATTINTVA rendelhetitek meg.
"Nem volt karácsony, szóval nem lehetett karácsonyi ajándék.
Senkinek nem volt születésnapja, szóval születésnapi ajándék sem lehetett.
- Olyan rövid - mondta Palkó -, hogy nem lehet síléc.
- Olyan kicsi - vélte Emil -, hogy nem lehet tobogán.
- Olyan könnyű - emelte meg a csomagot Ottó -, hogy nem lehet bicikli.
- Olyan széles - tárta szét a karját Vilmos -, hogy nem lehet horgászbot.
- Olyan nagy - mutatta Hugó -, hogy nem lehet vadászkés.
Janek a füléhez emelte a csomagot és kicsit megrázta.
- Olyan halk - mondta-, hogy nem lehet tehénkolomp.
Maxi nem mondott semmit. Olyan klassz, gondolta magában, hogy biztos nem az enyém."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése