Egy anya halála. Drámai könyv, meglehetősen kemény stílusban. Simone elfogadja a halált, jobbnak tartja, mint a szenvedést és a betegséget. Elsőre szinte érzelmek nélkülinek éreztem a könyvet, tulajdonképpen egy anya-lánya kapcsolat feldolgozása, elemzése és lezárása . Egy ugyancsak gyenge lábakon álló kapcsolaté, amelyet egy rákos megbetegedés árnyékában ismerhetünk meg.
Amikor édesanyja egy combnyaktöréssel kórházba kerül, kiderül, hogy egy rákos daganat növekszik a testében. Édesanyja ezt nem tudja, és ezért azt sem, hogy számára már elkerülhetetlen a halál, hamarosan véget ér az élete. Ennek ellenére minden bizonnyal megérez az elmúlásból valamit, mert igyekszik, erős lenni és jó betegként viselkedni.
Ennek a haldoklásnak a története a könyv, melyben Simone és húga felváltva töltik idejüket az édesanyjuk mellett a kórházban, miközben Simone számot vet emlékeikkel, feleleveníti közös pillanataikat, jókat és rosszakat egyaránt és közben szenvedései miatt nagyon sajnálja édesanyját. Azt gondolja, hogy méltatlan a szenvedés egy menthetetlen ember esetében, haragszik az orvosokra, akik kísérleti bárányként tekintettek az édesanyjára és nem az volt a céljuk, hogy a beteg méltósággal befejezhesse az életét, amikor már menthetetlen, hanem az, hogy különböző módszereiket kipróbálhassák rajta.
Simone és húga eltitkolták anyjuk elől a betegségét, aki mindvégig úgy tudta, hogy a combnyaktörése miatt van kórházban. A haldoklási folyamat szörnyű volt mindenki számára, a haldoklás rosszabb lehet, mint maga a halál egy ilyen esetben, amikor nincs semmi remény a felgyógyulásra. Az még rosszabb, hogy félrevezetve, emberi méltóságot vesztve várja a beteg, hogy meggyógyuljon, ezáltal sem elbúcsúzni nem tud a szeretteitől, sem reménykedni.
A könyv édesanyja utolsó hónapja, aki kétségbeesetten próbálja megragadni az életet, jó beteghez méltón eszik, mozog, gyógyulni szeretne, Simone pedig próbálja elfogadni a tényt, hogy ezek édesanyja utolsó napjai. Érzéseit kétértelműnek éreztem, de inkább csak igyekezett tényszerűen beszámolni erről a megpróbáltatásról, keményen tartani magát, nem összeomlani, amikor eljön a vég. Talán hidegnek tűnt Simone, de nem volt az. Így próbált túlélni.
A történet egy haldoklás valóságos leírása, a remény és reménytelenség váltakozása, majd a beletörődés az elkerülhetetlenbe, egy külső szemlélő szemével láttatva a haldoklást és a halált, melyre egyik ember sem egyformán reagál, ezért nem ítélhető el Simone sem a látszólagos közömbösségéért.
Az érzések zűrzavarának leírása nem könnyű dolog, egy közelgő halál árnyékában pedig végképp nem az. Ezt tette mégis a szerző, megvizsgálta saját érzéseit, anyjával való kapcsolatát és próbálta elfogadni a halált. Ami az élet része, mondják, de mégsem érezhető egy természetes dolognak, egyáltalán nem könnyű elfogadni és beletörődni, még akkor sem, ha a szenvedés rosszabb, mint a halál.
Bea
"Hitt a mennyországban, de az életkora, a gyengesége,
a rosszullétei ellenére is makacsul ragaszkodott az élethez,
és a halál gondolata elborzasztotta."
*****
"Nagyon rokonszenvesnek találtam ugyanakkor az ápolónőket;
anyám számára megalázó, számukra pedig undorító intim feladatok egész sora kötötte őket a betegükhöz, és azt az igyekezetet és gondosságot,
amellyel ellátták, akár a szeretet jelének is lehetett gondolni."
*****
"A szülők nem értik a gyerekeiket, de ez kölcsönös..."
*****
"Nehéz munka lehet meghalni, ha valaki ennyire ragaszkodik az élethez."
*****
"Minden ember halandó: de minden ember halála baleset,
és még ha az illető tudja és el is fogadja, hogy egyszer meg kell halnia,
az elmúlás egy váratlan, erőszakos esemény."
*****
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése