Mörk Leonóra: Ködkirálynő

Nemrég olvastam Cecelia Ahern Üvöltés című kötetében egy történetet a láthatatlanná vált nőkről. Amikor a nők elérnek bizonyos életkort, vagy mondjuk úgy, hogy középkorúak lesznek, elkezdenek halványulni, lassan, fokozatosan, majd egyszercsak láthatatlanok lesznek, és csak a hasonlóan elhalványultak látják egymást.

Mörk Leonóra főhőse, az 50. évét éppen betöltő Kriszta nem halványult el ugyan, de úgy érzi, hogy szüksége van arra, hogy egy kicsit eltűnjön, kiszabaduljon a mindennapok monotonitásából, az anyja zsarolása és uralma alól, nem akarja egy ideig hallani, hogy mit és hogyan kellett volna csinálnia, hogy anyja melyik barátnőjét fuvarozza el honnan, hová, melyik munka való neki és melyik nem, ne dolgozzon annyit, és miért utazik annyit. 

Egyik reggel rátört az elnyomhatatlan vágy, hogy kolostorba vonuljon. Nem sokkal ezután megszűnt a nyelviskolai munkája, ezért legyűrve lelkiismeretfurdalását, végre egyszer csak magára gondolva, döntött. Elutazik abba a kolostorba, amit kinézett, elvonul Németországba, ami tulajdonképpen az anyja előli elmenekülés is egyben. A nyelviskolai munkájának megszűnése nem aggasztotta, hiszen fordítóként, tolmácsként, nyelvtanárként bármikor találhat munkát. 

Kitalálta hát magának az 50. születésnapi ajándékát, a kolostorbeli elvonulást, magányában pedig egy német könyvet fog fordítani, amelynek a Ködkirálynő és más mesék a címe, az írója Charlotte Berthold-Goldhahn, egy olyan szerző, aki a nagyközönség számára ismeretlen. Férjétől  jó ideje külön él, lánya pedig már külön utakon jár, így elvonulásának semmi akadálya szinte. Édesanyja azért nem lesz könnyű eset. 

A könyv történet a történetben, Charlotte és Kriszta életének egy-egy epizódjába tekinthetünk be. Imádtam Lotte történetét, a fiatal német lányét, a 18. századból. Ez a lány egy romantikus álmodozó, aki fiatalon elvesztette édesanyját, majd lelkész édesapjának segített felnevelni húgát és újszülött ikertestvéreit.

Élete akkor változott meg, amikor a bátyja, Georg egy barátjával érkezett haza, Friedrich Leopold von Archfeld báróval, aki orvos és egyből ágynak dőlt egy csúnya megfázással, ezért egy éjszakánál jóval huzamosabb időt töltött a lelkészlakban. 

Megismerjük Charlotte életét, a nők helyzetét a 18. században, és megismerjük párhuzamosan Kriszta életét napjainkban. Kettőjük között van jónéhány év,  Charlotte akár a lánya is lehetne Krisztának, de mit számít az a néhány évtized az évszázadokhoz képest. Fantasztikus volt végigkövetni, ahogy a két nő között eltűnt az idő, az egyik támogatta, segítette a másikat, a múlt szála beért a jelenbe, hogy a történet végére mindenki békére találjon.

Tetszett az írás finomsága, humora, stílusa, nagyon értékelem, hogy semmi nem volt benne túl sok, szerényen, csendesen, ironikus humorral gördült a történet, szinte kedvem támadt elvonulni egy kolostorba, egy csendes, nyugodalmas, csodaszép helyre, ahol talán megláthatom a Ködkirálynőt és az öreg Zarándoktölgyet, kik átélték az évszázadokat, és a múltról mesélnek.

Mindkét nő élete egy szép történet volt, melyekben megtalálhatjuk a saját meséinket és a saját kihívásainkat is,  rálelhetünk az előttünk álló útra és minden erőnkkel azon tevékenykedhetünk, hogy se láthatatlanok ne legyünk, se a Ködkirálynő ne kavarjon be az életünkbe,  és csakis azon az úton induljunk el, amelyik a boldogságot, a megelégedettséget rejti, és szeretettel, megértéssel, önbizalommal van kikövezve. 

Ezeket a gondolatokat adta nekem Mörk Leonóra könyve, mely gondolatok, vágyak tulajdonképpen mindig ott vannak bennünk, bennem, csak néha meg kell piszkálni, le kell róla fújni a port, hogy tisztán lássuk, és bennünket is tisztán lássanak. 

Bea

A könyvet megvásárolhatod IDE KATTINTVA.

"Ma leszek ötvenéves. "És nem leszek már hétéves soha többé", 

jutott eszembe a kislánykori kedvenc svéd gyerekversem. 

Én sem leszek már negyvenkilenc éves soha többé."

*****

"Már gyerekkoromban eléggé zárkózott voltam, órákon  át eljátszottam egymagamban, 

jól éreztem magam a gondolataim társaságában, és nagyon sokat olvastam. 

Akkor még nem tudtam, ezt hívják úgy, hogy intorvertált, csak meghökkentem, 

ha az iskolában a fejemhez vágták, hogy nem vagyok elég közösségi ember. 

Nem hát, na és?"

*****

"Sok mindentől tartottam már életemben, a mellráktól kezdve a varangyos békáig, 

újabban attól, hogy utolér az idősödő nők végzete, és láthatatlanná válok 

az emberek szemében. Mindez azonban eltörpül a mellett a félelem mellett,  

hogy nevetségessé teszem magam, miközben kétségbeesetten kapaszkodom 

tovatűnő ifjúságom roncsaiba. Meg is beszéltem  a lányommal, azonnal szóljon rám, 

ha azt látja, hogy műfürtöket  tetetek a hajamba, szilikont a mellembe, 

és annyi botoxot a bőröm alá, hogy hasonlatossá válok 

egy mozdulatlan arcú porcelánbabához."

*****

"Miért nem tudnak az emberek szépen, csendesen üldögélni? 

Attól tartanak, ha nem fecsegnek folyamatosan, beszövi a szájukat a pók?"

*****

"Nincs annál fárasztóbb, mint olyan valakivel együtt lenni, aki nem érti, miről beszélsz."

*****

"Már miért kellene nekem olyasmit csinálnom, amit nem akarok?"

*****