David Walliams: A világ legrosszabb gyerekei 2.

A világ legrosszabb gyerekei 2.

Ha a Világ legrosszabb gyerekei sorozat első kötetét kedveltétek, akkor lehet, kedvelni fogjátok ezt a könyvet is, ami eléggé túltesz az első részen. Ha ott kiakadtatok a szerző humorán, akkor most még jobban ki fogtok. Ha meghökkentetek azon, hogy milyen véget szánt a rossz gyerekeknek, akkor most fogtok csak igazán meglepődni!!

Ebben a kötetben a világ legrosszabb gyerekei szinte kivétel nélkül horrorisztikus véget értek, amire még én sem voltam mindig felkészülve. Az biztos, hogy nem hagy hidegen ez a könyv, fogsz nevetni, szörnyülködni, meghökkenni és azt mondani néha, hogy ez már sok.

De kezdjük az elején, a köszönetnyilvánításnál. Jaj annak, aki David Walliams tolla hegyére kerül, valós vagy vélt tulajdonságokkal lesz felruházva, így például David megköszöni illusztrátorának  Tony Rossnak a munkáját, és elárulja róla, hogy a könyvesboltokban hihetetlenül csúnya dolgokat firkál más illusztrátorok könyveire.

Köszönetet mond a szerkesztőjének, Alice Blackernek, aki állítása szerint szeret nagyokat szellenteni, de mindig a mellette ülő aranyos hölgyre fogja. És így tovább, mindenkit a legrosszabb színben tüntet fel, miközben megköszöni a munkájukat. Ez vicces volt.

Ezután magától a királynőtől olvashatunk egy levelet, amelyben örömét fejezi ki, ha valaki kinyitja e könyvet. Csodálkozik, hogy még nem tüntette ki Walliams urat, akinek igen nagy csodálója.  A királynő mondanivalója után pedig következik 10 nagyon rossz gyerek.

Elsőként mindjárt Éhes Dénest ismerhetjük meg, aki már megszületésekor gigantikus méretekkel rendelkezett és már csecsemőként mindent megevett, amit csak talált. Természetesen egyre nagyobb lett, és King Kongként menetelt a városon keresztül, közben megette, ami útjába került, legyen az egy pudli, vagy a pudlit sétáltató öreg hölgy. A rendőrautók mogyoróként végezték a szájában, de egy helikopter sem jelentett akadályt. A Drágám, a Kölyök marha nagy lett film is eszembe jutott erről a történetről, de annak a gyereknek azt hiszem nem szántak ilyen szörnyű véget. Ebben a történetben, akárcsak King Kong, Dénes leesett ezer emelet magasból,  de meg sem állt a földön, ott csak egy Dénes alakú lyuk maradt utána. 

Véleményem szerint, Walliams átesett a ló másik oldalára, és a "sűrítsünk bele minél több abszurdot" felkiáltással, elpusztította a főszereplő gyereket. Ez most sok volt nekem, mondhatnám erős indítás, amely előrevetítette a következőket. Persze, szemlélhetném humorral, de valahogy ez most nem ment. És az éhséget nem is érzem rosszaságnak, hanem inkább táplálkozási zavarnak, pláne, ha még csak kisbaba az illető.

És így volt ez Szupersztár Szerénkével, aki szeretett volna szupersztár lenni, de mivel borzasztó hangja volt, mindenki kinevette, ő pedig nem vette észre, hogy nevetségessé vált, mert annyira el volt telve önnön tehetségétől, végül egy összeomlott színház alatt lelte majdnem halálát, de szerető édesapjának sikerült kiásni.

Talán a harmadik történet volt a kedvencem, Finnyás Fajszról szólt, aki soha semmilyen gyümölcsöt vagy zöldséget nem akart megenni. És ez még nem volt elég, összevissza hajigálta őket, legnagyobb örömmel az ablakon szabadult meg tőlük. Igen ám, de a kidobott zöldségek a közeli atomreaktorba repültek, ahonnan óriásként tértek vissza és még beszélni is tudtak. Óriáskáposzta, óriás borsószemek és mindenféle hatalmas méretű zöldségek és gyümölcsök akartak bosszút állni Fajszon, és a végén meg is ették.

De nem írom le az összes történetet, legyen elég annyi, hogy a gyerekek nagy része borzalmas véget ér a történetekben, csak néhány kap egy új esélyt, és természetesen tanulságok is vannak. És még azt sem mondom, hogy nem nevettem. Mert amikor éppen nem szörnyülködtem, volt, amikor jól szórakoztam. Az illusztrációt pedig imádom!

Ami pedig határozottan pozitív dolognak tűnik, az az írásmód! A váltakozó betűméretek, a normálistól az óriásig, a kiemelt mondatok és a nagy betűkkel írt hangutánzó szavak, nagy segítség lehet egy kezdő olvasó számára.

David Walliams történetei a legabszurdabb abszurd mesék, és azt gondolom, hogy a gyerekek találnak majd benne maguknak kedvencet, de az is lehet, hogy lesznek benne mesék, amit soha többet nem akarnak hallani. Megkockáztatom, néhány zöldséget nem evő gyereknek, vagy éppen nagyobb étvágyú gyereknek még szorongásai is támadhatnak tőle. De az is lehet, hogy most egyáltalán nem befogadó állapotban olvastam el ezt a könyvet, mert az első részt szerettem. Mintha abban nem nyírt volna ki ennyi gyereket Walliams.

Olvassátok el, hogy megalkothassátok a saját véleményeteket!

Ebben segítek is egy kicsit, mert elérkezett a második alkalom, amikor a bejegyzést elolvasva lehet könyvet nyerni! Ha kíváncsiak vagytok erre a könyvre és szeretnétek megnyerni, akkor írjatok a bejegyzéshez egy hozzászólást, és 2 nap múlva kisorsolom a kommentelők között.

Bea