Hartay Csaba legújabb könyve a Köszönöm a befogadást! a napokban jelenik meg az Athenaeum Kiadó gondozásában, és a Könyvhéten már meg is vásárolható, akár dedikálva is. Én már elolvastam ezt a fergeteges, nagyon vicces és szórakoztató könyvet, IDE KATTINTVA elolvashatjátok az értékelésemet.
Köszönöm Csabának, hogy válaszolt a kérdéseimre, a válaszain is jókat mosolyogtam. Ajánlom a többi könyvét is. Első olvasásom tőle a Holtág volt, mely egy mosolyokkal, vigasztalással, érzelmekkel megerősített, felzaklató történet, egy nagyapa és unokája barátsága, a halál árnyékában.
A Rajongók voltunk című könyve nosztalgiázásra ad alkalmat, a szerzővel közel hasonló korúakban felidézi gyermekkoruk emlékeit, a fiatalabbaknak pedig egy vicces, életteli kordokumentum lehet. A Nem boci!-t pedig hamarosan olvasom.
Remélem, nektek is annyira tetszik ez az interjú, mint nekem, és ha a Könyvhéten dedikáltattok Hartay Csabával, meséljétek el milyen volt.
- Hogyan született a Köszönöm a befogadást! című könyved?
Úgy született, mint a legfrissebb borjú nálunk a telepen, éjjel a kinti istállóban, magától. Könnyű ellés segítség nélkül. Nem akartam eredetileg ebből egy könyvegészt létrehozni, de az Athenaeum kiadóban nálam jobb marketingesek foglalnak helyet, ők biztattak, és úgy tűnik, máris egész nagy az érdeklődés. Tíz év blogbejegyzés és kispróza termése a kötet.
Nem saját, az Athenaeum kiadónál találták ki, konkrétan Földi Andrea ilyen kreatív, ha könyvborítóról van szó. Már az előző borító is elég különleges volt, a Turbó rágós anyag, sőt a Nem boci! című kötetem is elég figyelemfelkeltő külsőt kapott. Szerencsés vagyok, hogy ilyen ügyes, eredeti ötletekkel bíró szakemberek segítik a könyveim megjelenését.
Tök normális vagyok amúgy, egy átlagos srác a szomszédból, amikor kiderül, hogy írok, megjelentek könyveim, meg nyomom ezt a Viharsarki kattintós cuccot a netre, akkor megy a hitetlenkedés. Nem is nézel ki retardált baromnak – szokták mondani. Meg hogy nem ilyennek képzelne az ember egy költőt. Köszi.
Dehogy. Egy morcos f. vagyok sokszor hétköznaponként. De néha elröhögöm magam, milyen rossz a kedvem, és nem tudom, hogy miért. Ilyenkor meggörgetem picit a Facebookot, milyen paródiát lehetne kitolni a netre. És mindig akad valami.
- Hogy kell elképzelnünk, amikor Hartay Csaba ír? Mikor szoktál írni? Mivel írsz? Milyen helyszín, napszak indít írásra?
Nem nagyon szoktam írni, csak lopva, néha, 15-20 perceket. Jó, olyan is volt, hogy írtam egyhuzamban egy órát. Meg pár éve el volt törve a bokám, akkor megírtam egy egész regényt, ez volt a Holtág. De tényleg csak ilyen lopott perceim vannak írásra, két műszak között.
- Kinek mutatod meg először az írásaidat? Van tesztközönséged a baráti körödben, családodban?
Van egy-két olyan személy, írótársak, szerkesztők, sokat olvasó könyves bloggerek, akiknek számít a véleménye. A családban ennyi a reakció általában: Aha, jó.
Papíron újságíró vagyok, meg aranykalászos gazda. Egy szarvasmarhatelepen töltöm a hétköznapjaimat, meg hétvége délutánjaimat, ahol résztulajdonosként dolgozom.
- Honnan ered a Viharsarki Kattintós elnevezés?
Régen történt, egyszer becsöngetett hozzánk egy bácsi, és ahogy ajtót nyitottam, rögtön odahajolt hozzám. Nagyon megijedtem. Mit akar tőlem, tata? – kérdeztem meglepetten. Ne aggódj, öcsi, megsúgom neked az eljövendő blogod nevét, és ezt dörmögte a fülembe: Viharsarki Kattintós. Ekkor még azt sem tudtam, mi az a blog, mert ez 1987 november nyolcadikán történt, de egy életre megjegyeztem, amit mondott.
- Szereted az embereket? Társasági ember vagy?
Igen, jól elvagyok velük, főleg, ha ajándékokat hoznak, meg agyba-főbe hízelegnek, dicsérnek. De amúgy tényleg társasági ember vagyok, vannak barátaim, és szoktunk találkozni is, ami a mai világban egyre ritkább.
17 évesen kezdtem el egy kockás füzetbe írogatni. Beljebb kezdtem a sorokat és hamarabb hagytam abba, máris versnek nézett ki, amit írogattam.
- Milyen tulajdonsággal bíró bort ajánlanál a Köszönöm a befogadást! könyved olvasása mellé?
Egy kacagtatóan gúnyos, megbízhatóan dekázgató, túlérett papayára és olvadó hógolyók kipárolgására, valamint brazil sorozatok háttérzenéjére és tengerimalac leheletre hajazó nedűt.
- Te mennyi időt töltesz a facebook előtt? Észrevetted már magadon, hogy a fenébe, itt kattintgatok, amikor csinálhatnék értelmesebb dolgot is?
Amióta a telefonon is ott a fész, az ember óhatatlanul többet pillant rá. És igen, gyakran felbosszant, hogy most akár az iWiW-et is nézegethetném, de az sajnos megszűnt.
Benne vagyok én is, vastagon, különben nem lenne ennyire „élő” a szöveg. Minden parodizált delikvensből van bennem néhány csipetnyi, kár lenne tagadni.
Ez szerintem most fog bekövetkezni, de már egyre keményebben gyúrok.
- Mennyire visel meg egy rossz kritika?
Pár órára, akár pár napra is agyon tudja vágni az embert, de ennyi megjelent kötet után meg lehet szokni, hogy ami valakinek zseniális szöveg, az másnak egy nulla szar semmi. Ez a könyvírósdi nem matekverseny, hogy X=45, és akinek ez kijött, az nyert. Az eredményeid itt sokak szemében felejthető kis próbálkozásoknak is tűnhetnek, ezt el kell tudni fogadni. Rohadt nehéz néha, de muszáj.
- Egyszerre egy könyvet írsz? Amikor befejezel egy könyvet, tudod-e már mi lesz a következő? Vagy több elkészült írás is lapul az íróasztalfiókodban, laptopodon?
Mindig szöszmötölök valamivel, és az elején, öt fejezetig, tíz oldalig fogalmam sincs általában, mit akarok ezzel az egésszel. Írom, élvezem, hogy ott vagyok a szereplőimmel egy szituációban, beszéltetem őket, kíváncsian várom, mit akarnak mondani nekem, illetve majd az olvasónak. De így még nekem is izgalmas, mi sül majd ki belőle. A vers pedig születik, azt nem kell bántani, tudja a dolgát, mikor kell érkeznie.
Ez mindig félő, hogy na, most jött el a nagy pofon, a hatalmas bukta, lehet szépen összepakolni, és távozni a hátsó kijáraton. De néha azért érzi az ember, hogy ez és ez a szöveg egész vállalható lett.
- Véleményed szerint sokat kell olvasni egy írónak? Te sokat olvasol?
Szerintem nem lehet eleget olvasni. Vannak könyvmolyos ismerőseim, ők évi 100-150 könyvet olvasnak el, vagy még többet, köztük szerintem te is. Ennyit nem olvasok el. Felét sem. Viszont sok történelmi tárgyú könyvet olvasok, a XX. századi magyar és világtörténelem nagyon érdekel. Ezen belül a Szovjetunió Sztálin idejében, ebben a témában talán 25 kötetet is végigolvastam. A hatalom természete érdekel, hogy tudta valaki felküzdeni magát ennyi bűn és gaztett mellett a legmagasabbra, és hogy nincs, nem volt erő, ami elmozdította volna onnan. De olvasom a pályatársak versesköteteit, regényeit, novellásköteteit is folyamatosan. Meg a Márai Napló összest. Talán negyedjére olvasom a sorozatot, és mindig egyre többet ad.
Gyermekkori kedvenc könyvem Zabos Géza: A kacagó harcsa. Príma kis horgásznovellák vannak benne, nagy élmény volt 12 évesen elolvasni, akkor kezdtem aktívabban pecázni. Felnőttkori kedvenc olvasmányom közé tartozik a Nemes Nagy Ágnes összes.
Ezt az interjúkérdést. De amúgy meg több könyvet olvasok egyszerre. Az aktuális Márai Napló most az 1961-63-as időszakot fogja közre. De olvasom közben Dezső Andrástól a Maffiózók mackónadrágban című kötetet, és Manfred Flügge: Nagyváros lélek nélkül, Bécs 1938 című könyve is ott van az éjjeliszekrényemen az állandó Márai Füves könyvével és Krúdy összegyűjtött műveinek kötetével együtt. Elalvás előtt ezekből mindig olvasok egy-egy rövid részt. Jó, egy pénteki sörözés után éjjel egykor azért nem. Ja meg a magvetős Körkép kötetek a nyolcvanas évekből. Egy kedves ismerősöm nemrég szerezte be mindet egy antikváriumból nekem. Könyv jöhet, minden mennyiségben. Meg humor is. Meg nyugalom, meg csend. Meg még egy interjúkérdés. Ja, az már nem.
A Köszönöm a befogadást IDE KATTINTVA megrendelhetitek.
Hartay Csaba szerzői facebook oldala
A Köszönöm a befogadást IDE KATTINTVA megrendelhetitek.
Hartay Csaba szerzői facebook oldala
Gratulálok, egy élmény volt olvasni. Most én is úgy vagyok vele mint Hartay Csaba, hogy kedvem lenne azonnal elkezdeni olvasni az ajánlott könyv valamelyikét. /De legalább listára teszem./ Kedvet tud csinálni az olvasáshoz. Köszi.
VálaszTörlésÖrülök, hogy sikerült meghozni hozzá a kedvedet. :)
Törlés