A történet három gyerekről szól, akik már talán nem is szeretik, ha gyereknek nevezik őket. Hiszen már ötödik osztályba járnak, talán illene őket kiskamaszoknak nevezni. Lehet, ezt is utálnák. Mint ahogyan a meséket is utálják mind a hárman. Teljes szívükből. Ugyanis, ahogyan szépen nőttek, nődögéltek, rájöttek, hogy a mesék hazudnak.
Nem léteznek tündérek és manók, tüzet okádó sárkányok sincsenek, királylányok és királyfiak sem kószálnak az utcákon.
Így mi maradt nekik? Az iskola, meg az utált dolgozatok. Kamaszokhoz illően nem szeretnek szinte semmit, a saját környezetükben sem jó nekik semmi.
Anka, Zizu és Báti kalandjait követhetjük végig ebben a vicces és eredeti ifjúsági könyvben.
Anka sokat alszik. Még az órákon is. A háziorvos szerint kevés a vasa, a pszichológus szerint az önfegyelme a kevés, Adél néni, a helyettesítő irodalomtanár szerint pedig az esze nem éppen a legtöbb.
Zizu nagyon jó barátnő, meglehetősen rafinált, és nem érti, hogy miért idegesíti a felnőtteket a puszta léte.
Báti nevével ellentétben túlzott óvatossággal és félénkséggel szemléli a világot, ezért elég nagy szívás, hogy éppen Bátornak nevezték el a szülei.
Az ötödik bében éppen úgy zajlanak a dolgok, mint minden ötödik osztályban, unalmas órák, dolgozatok, szünetek és csipkelődő osztálytársak. Egészen addig, amíg Adél néniről ki nem derül egy hihetetlen, szinte mesébe illő tény, és próbatétel elé állítja a három barátot, akik utálják a meséket.
Olvasónaplót kell írniuk, amihez nem kell elolvasniuk semmit, nem könyvből kell megírniuk, hanem a valóságból. A saját meséjüket kell megalkotniuk, ami igaz, amiben nem a rossz győzedelmeskedik, hanem a jó nyeri el a megérdemelt jutalmát.
A három kamasz közös kedvenc elfoglaltsága, hogy járják Budapestet és fotókat készítenek, legfőképpen az épületek tetején csücsülő angyalokat, oroszlánokat, virágokat és mindenféle kőből készült alkotást fotóznak, amit aztán az instagram oldalukra töltenek fel. Ezt imádják csinálni, de hogyan írjanak olvasónaplót, hogyan keressenek mesét, erről fogalmuk sincsen.
Velük tarthatunk ebben a kalandban, közben pedig élvezhetjük Ecsédi Orsolya remek, játékos stílusát. Nagyszerű ötlet így játszani a magyar irodalomból vett idézetekkel, beleszőni a történetbe, egy másik oldalról megvilágítani, bemutatni a verseket, az irodalmat. Felhívni a figyelmet arra, hogy játékosan is lehet tanulni, ami így akár örömet is okozhat.
Tetszettek a történet szereplői, a gyerekek nagyon maiak voltak, szerintem bármelyik gyerek könnyen bele tudja magát képzelni a könyv eseményeibe, a főszereplők mindennapjaiba, és szívesen venne részt hasonló kalandokban. Ki ne szeretné, ha ismerőseiről kiderülne, hogy mesebeli lény, nem csak egy egyszerű ember, és szerintem bárkiről ki is derülhet, hogy mesebeli képességekkel rendelkezik.
A boszorkányok, a tündérek, a sárkányok és a varázslók köztünk élnek, járjunk nyitott szemmel, álljunk máshogy a világhoz, az osztálytársakhoz, a barátokhoz és higgyünk a mesékben. Ezeket a következtetéseket vontam le ebből a kedves és fordulatos történetből.
Jó példát mutat a gyerekeknek, hogy az összefogás, a másokra való figyelés, törődés segít más szemmel látni a világot, felfedezni a körülöttünk lévő csodákat, a varázslatot, és hogy képesek vagyunk kilépni a magunkról képzelt rossz tulajdonságaink börtönéből is, ha egy jó ügy mellé szegődünk.
Gyerekeknek mindenképpen nagyon jó olvasmány, de mi felnőttek is megtalálhatjuk benne a gyermeki énünket, a felismerést, hogy a mesékből, a jóból nem lehet kinőni.
"De a mesében a lehetetlen is lehetséges. Azért mese."
*****
"Tessék lelazulni és mesében gondolkodni."
*****
"A mesék sajnos rémesen elavultak, nem csoda, hogy nem izgatnak titeket.
Szép is lenne, ha még mindig seprűnyélen röpködnénk,
elég furán mutatnánk a traffipaxon, nem igaz?
Ezek az automata kamerák mindenhol..."
*****
"Ha bárki meg tudja csinálni, akkor te is.
Ha senki nem tudja, akkor neked kell."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése