Szeretem Alice Munro elbeszéléseit, ezért ezt a könyvét is kíváncsi várakozással fogtam a kezembe. Azt hittem, egy novelláskötetet olvasok majd, ám ahogy haladtam az olvasással, rájöttem, hogy ezek a történetek bár néha különállónak tűnnek, mégis egy teljesen összefüggő írássá állnak össze, még akkor is, ha itt-ott megszakad az idő folyama és nagyokat ugrunk az időben, a könyv Alice családjáról szól.
Az előszóban Alice megjegyzi ugyan, hogy a történetek kitaláltak, de közel állnak a valósághoz, én teljesen úgy tudtam olvasni és átélni, mintha valóban a saját családjának igaz történetét írta volna meg. Amiben nyilván voltak igazságok is, de elég nehéz a 17-18. századra visszamenően kideríteni konkrétumokat, valamint a könyv valóságos és a fikciós elemeit is nehéz elkülöníteni egymástól.
Egy tulajdonképpeni családfát állít fel ebben a könyvben, és amelyik családtagról sikerült többet megtudnia, annak olvashatjuk a történetét, életének eseményeit is. Egészen a 17. századig mehetünk vissza, ahol ősei az edinburghi vársziklán állva szemlélik a tájat, gondolkodnak a jövőjükön. Majd követhetjük őket Skóciából Észak-Amerikába és megtudhatjuk, hogyan sikerült Kanada vad vidékein megvetni a lábukat.
Ezeket az eseményeket történeti kordokumentumokból és emberek emlékeiből rekonstruálta a szerző, melyben családjának apai ágát kísérhetjük figyelemmel. Nagyon érdekes volt a hajóútról olvasni, az emberek társadalmi helyzetéből adódó viselkedésüket alaposan meg lehet figyelni egy hatalmas hajón összezárva.
A könyv első része meglehetősen nehéz olvasmány volt, mert próbáltam mindenkit elhelyezni valamilyen konkrét helyre a családban, és nem mindig sikerült, de aztán rájöttem, hogy ez egyáltalán nem lényeg, egyszerűen csak át kell magam adni a történet folyásának, a 18. században élt egyszerű emberek gondolkodásának. Átéreznem életvitelüket, küzdeni akarásukat, babonáikat, és az egymáshoz való viszonyukat, összetartásukat és széthúzásukat. Nagyon érdekes családtagokat ismerhetünk meg, izgalmas és fantáziadús eseményekkel.
Miután túljutottunk a távoli ősök legendás történetein, Alice saját szüleit mutatta be, önéletrajzi ihletésű ez a rész, és bár az előzmények is tetszettek, ez volt a kedvenc részem. Alice gyerekkorát olvashatjuk, szülei boldogulását a rókatenyésztéstől, a prémkereskedésig, azt, hogyan nőtt fel Ontarióban egy gazdaságban.
A legvégén pedig saját magáról, jelenéről ír, arról, hogyan jutott eszébe egy régi temető kapcsán a családját felkutatni, és összefűzni egy történetfolyammá.
Születés, halál, szeretet és szerelem, kaland, küzdelem, családi összetartás és újrakezdés minden benne van ebben a könyvben, Alice Munro stílusában. Monumentális, lenyűgöző, aki szereti a szerzőt, semmiképpen ne hagyja ki, de aki még nem olvasott tőle, annak is ajánlom.
Elég közel áll egy regényhez ez a mű, nagyon alapos és lenyűgöző, szerettem olvasni. Fantasztikus dolog lenne, ha mindnyájan ennyire és ily módon vissza tudnánk utazni a múltban és leírnánk őseink történetét, miközben magunkat is jobban megismerhetnénk.
Bea
"Az emberek változnak."
*****
"De Andrew minden családtagjáért felelősnek érzi magát.
Rosszkedvű, fiatal feleségéért, akit, lám, ismét veszélybe sodort,
akinek a fivérei odahaza maradtak, az ő öccsét viszont el kell viselnie;
szánalmas nővéréért, szeleburdi fiáért.
Ez az ő terhe - szeretetnek nevezni sosem jut eszébe."
*****
"Irlma kíméletlenül összeszedte az ágyak alatt, az asztalokon, az egész házban szanaszét heverő könyveket, beterelte és bepréselte őket a nappaliban álló könyvszekrénybe, rájuk csukta az üvegajtót. Feleségéhez lojális apám közli, hogy már alig olvas, annyi dolga van. (...) Irlma látni sem bírja, ha valaki olvas, szerinte olyanok olvasnak, akik nem szeretik a társaságot, különben is, a végén mire jutnak vele? Több haszna van, ha az emberek kártyáznak vagy készítenek valamit. A férfiaknak ott a famunka, a nők meg varrjanak steppelt takarót, hurkoljanak szőnyeget, horgoljanak, hímezzenek. Tennivalóban nincs hiány."
*****
"- Honnan tudhatjuk, hogy az ember a végeredmény?(...)
- Mármint az evolúcióé - folytatja apám. - Lehet, hogy félreértettük az egészet.
Lehet, hogy folyamatban van valami még nagyobb, amiről sejtelmünk sincs."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése