Kiss Gábor (szerk.): Nagy magyar tájszótár

Ilyen jellegű könyvről még nem volt értékelés a blogon, de be kell vallanom, hogy amikor olvastam egy cikket ennek a tájszótárnak a megjelenéséről, első látásra szerelem volt, és úgy éreztem, hogy nagyon szeretném, ha mi ketten közelebbről is megismerhetnénk egymást.

A Tinta Kiadó jóvoltából kívánságom teljesült, amit ezúton is nagyon szépen köszönök.  A könyv, mint ahogyan egy szótárhoz illik, igen tekintélyes méretű, 1001 oldal terjedelmű és 55 ezer népies, tájszó szerepel benne, magyarázatokkal és forrásmegjelölésekkel. 

Ami még egy nagy pozitívum, hogy az előszóban részletes magyarázatot, útmutatót találunk a szavak utáni jelölésekről, jelentésükről és a szócikkek felépítéséről, tehát akár gyermekeink - akik már szerintem nem túl sűrűn fognak a kezükbe bármilyen szótárat - is jól eligazodhatnak benne.

Azért említem a gyerekeket, mert mióta a szótár megérkezett, talán az ő kezükben többet volt, mint az enyémben. Bence imádja a nyelvvel, nyelvészettel kapcsolatos dolgokat, de Titusz is érdeklődéssel, olykor nevetve hallgatta az érdekes, elfeledett vagy számára ismeretlen szavakat. 

Fotó: Erdélyi Ferenc

Mint ahogyan már az ajánlómban is írtam, az én nagymamám még használt ilyen régies szavakat, a gyerekek pulyák voltak, Zsófi pedig ándungos pulya. De a lajbi, a stelázsi, a vájling, a kredenc, a saroglya, a vakaró, a plajbász, a lapcsánka és még számtalan más szó is nagymamámat és a szomszédait idézi fel bennem. Szerettem, ahogyan ízesen, falusiasan beszéltek. Bár ehhez fűződik egy vicces családi anekdota is. 

Amikor nyiladozott a városban élő elménk, rászóltunk Mamára, hogy ne mondja már úgy, hogy "vót", hanem mondja úgy hogy "volt", mert az sokkal szebben hangzik. Próbálkozott is vele több-kevesebb sikerrel, de az meg nagyon furcsán hangzott a szájából. Olyannyira próbálkozott vele, hogy egyszer azt mondta az egyik unokájának: - Fiam, eriggy már át a bótba, hozzál egy "szoldavizet". Miután ezen jól kinevettük magunkat, kifejezetten kértük rá, hogy ezután továbbra is mondja úgy, hogy "vót", meg úgy hogy "szódavíz", mert ezek a szavak sokkal jobban illettek hozzá. 

Fotó: Erdélyi Ferenc

Ez a szótár egy valóságos múzeum, mely megőrzi ezeket a régi szavakat, vagy a tájjellegű szóhasználatokat. Sajnos, az is előfordul, hogy a mai világban már kinevetik a nagyon tájszavakat használó személyt, ha lakóhelyétől távol kerül, ilyenkor az illető legtöbbször igyekszik változtatni a beszédstílusán és így tűnnek el lassan a tájszavak a beszédből.

Egy mai példát is tudok erre mondani. Mi Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből költöztünk Győr-Moson-Sopron megyébe, Sopron mellé. Nagyon sokféle kifejezést máshogy használnak errefelé,  itt a ceruzahegyező az faragó, a hatodikos gyerek az hatodikas, itt nem rajta van, hanem csak rajt van, nem benne van, csak benn van, itt nem építkeznek, hanem épülnek, nem beállnak a garázsba, hanem bejárnak, itt nem csak a varrónő szab, hanem mindenki. Nem vágnak az ollóval, hanem szabnak, nem tépik a papírt, hanem azt is szabják. Ha pedig arra kíváncsiak, hogy hány gyereked van, akkor nem ezt kérdezik, hanem azt, hogy hány családod van.

Fotó: Erdélyi Ferenc

Nekem nagyon furcsa a névelők indokolatlan használata, pl. ha az ország keleti, észak-keleti csücskében elmondanak egy történetet, akkor egyszerűen csak elmeséljük, hogy anya hazajött a munkából, ebédet főzött apának, Zsófinak, Bencének és Titusznak. Errefelé ez így hangzik: Az anya hazajött a munkából, ebédet főzött az apának, a Zsófinak, a Bencének és a Titusznak. Nem csak errerelé, de keletről elindulva a Tisztántúlon már egyre gyakoribb ez a fajta túlnévelőzés.

Nekem ez nagyon furcsa, pedig már sok éve hallom. De azért nem nevetem ki ezt beszédmódot sem. Nem úgy, mint ahogyan bennünket nevettek már ki azért, mert a jöttök helyett, mi azt mondjuk, hogy jösztök. Nevették ezt már ki Budapesten, Kecskeméten, Sopronban és Székesfehérvár környékén is.  Nagyon nagyra tartok pl. egy határon túli, Romániában élő youtubert, akinek már szintén beszóltak a jösztök használata miatt, ő azonban büszkén vállalja, hogy így használja ezt a szót, mert ahol ő él, mindenki így mondja. 

De láttam már facebookon egy magyar kézműves lány karjára tetoválva nagy betűkkel, hogy jösztök. Egyből tudtam, hogy egy környékről származunk. 

Fotó: Erdélyi Ferenc

Visszatérve a tájszótárra, egy tudományos igényességgel kötetbe szerkesztett régi és tájjellegű szavak gyűjteménye ez a könyv, egyúttal egy nagyszerű lehetőség arra, hogy új szavakat ismerjünk meg, mi felnőttek és gyermekeink is. Remek alkalmat ad a nosztalgiázásra is, mert miközben böngésztük és próbáltuk kitaláltatni egymással a szavak jelentését, eszünkbe jutottak a nagyszüleink, dédszüleink által használt szavak, ezek történeteket hoztak elő a múltból és végül jóleső érzéssel zártuk be aznapra a szótárt. 

Eddig még minden nap kinyitottuk olvasgattuk, ha lenne egy ilyen találós kérdés, hogy melyik az a könyv, amelyiket soha nem fogsz befejezni, akkor megfelelő válasz lenne rá a Nagy magyar tájszótár, már csak azért is, mert nem egy hagyományos szerkezetű olvasmány, de azért is, mert annyira érdekes, szórakoztató, informatív, hogy újra és újra ki kell majd nyitnod. 

Fotó: Erdélyi Ferenc

Bence egy feladványt is kitalált nektek, a megoldásokat hozzászólásban várom. Az első helyes megfejtő egy horgolt kisbaglyot és egy meglepetéskönyvet nyer.

Dorozmás cánkó garabonciálást birmityül.

Segítség: egy könyvszereplő valamit csinál. :))

Még egy kis játék: mit gondoltok, mit jelenthetnek az alábbi szavak:

- hampuláz
- hencereg
- hetfü
- kisbece
- kisbibi
- kukumis
- megtukkan
- nagypruszli
- pirityel
- posol

Ha bármelyiket ismeritek, írjátok meg. (És ez csak 10 az 55 ezerből!)

Bea

Fotó: Erdélyi Ferenc

A könyvet a kiadó honlapján megrendelhetitek: Nagy magyar tájszótár