Tara Westover: A tanult lány

Igaz történet a tudásvágy erejéről

Ez egy többszörösen megdöbbentő történet. A legmegdöbbentőbb benne az, hogy igaz. A második legmegdöbbentőbb, hogy egy egész család teszi elvakultan odaadóan, szinte ellenkezés nélkül azt, amit a családfő elvár tőlük és történjék bármi, baleset vagy egyéb katasztrófa, senki nem lázad, senki nem ellenkezik, senki nem szökik meg. Egy ideig legalábbis.

Tara Westover egy Idahoban élő mormon család hetedik gyermekeként született, apja kormányellenes nézeteket vallott és egész életében a világvégére készült, ebben a szellemben nevelte és dolgoztatta gyermekeit, akik iskolába nem jártak, soha egy védőoltást, orvosi kezelést nem kaptak, sőt az utolsó négy gyermeket nem is anyakönyvezték a megszületésükkor.

Nem csak a gyerekek nem kaptak soha orvosi kezelést, de Tara édesanyja sem szült soha kórházban, minden gyerek otthon született. Amikor  egy autóbalesetben súlyos agysérülést szenvedett, akkor sem hívtak szakszerű segítséget. És ez még nem a jéghegy csúcsa, egy sokkal durvább sérülés is éri egyikőjüket, sőt két kemény balesetről is beszélhetünk, amelyek esetében elképzelhetetlen, hogy annyira őrült legyen valaki a vallás égisze alatt, hogy nem orvosi segítséget hív, hanem az otthon gyógyulást választja.

A későbbiekben kiderül, hogy nem csak a vallás a ludas a dologban, de nem akarok semmit elárulni, hiszen a könyvet én úgy olvastam, mint egy izgalmas, hihetetlen regényt, és ha nem tudtam volna, hogy igaz történet, azt is mondtam volna helyenként, hogy ilyen nincs, kicsit elszaladt a szerző fantáziája. De volt, és egyszerűen felfoghatatlan volt ennek a családnak az élete. 

De hogy kicsit visszatérjek a könyv témájára, Tara és testvérei apjuk roncstelepén dolgoztak, kemény, balesetveszélyes munkát végeztek, Tara ezenkívül édesanyjának segített, aki bábaként járta a hasonlóan mormon vallású és az állami egészségügyi rendszert ugyancsak elutasító családokat, segített az asszonyaiknak az otthon szülésben. Tara sorsa az lett volna, hogy követi anyját ebben a munkában. 

Ám az életük annyira nem  volt normális, annyira elszigetelten és elképzelhetetlen életet éltek, hogy egyik bátyja, Tyler úgy döntött, hogy tanulni szeretne, kitörni ebből a világból. Egy idő után Tara fülébe ültette a bogarat, és biztatta egy felvételi teszt megírására. Azt hiszem nem árulok el többet, mint a könyv címe, ha leírom, hogy igen, sikerült neki, és nem csak ez, hanem sokkal magasabbra tört, mint valaha képzelte volna.

Sajnos ez azzal járt, hogy tiszta szemmel kezdte látni a családját, az egyik zsarnokoskodó bátyját, akitől egész gyerekkorában szenvedett, miközben magának sem vallotta be, az édesanyját, aki mindent látott, de túl lojális volt a férjéhez. A szeretet, de lehet, hogy csak a szeretet iránti vágy, a függőség, ami mégis a családjához kötötte, nem engedte, hogy felhőtlenül boldog legyen, és túl egyszerű legyen ez az elszakadás. 

Tara nagyon megszenvedett mindenért, és időnként úgy tűnt, hogy mégsem sikerül. Annak ellenére, hogy mit tett vele a családja, miként éltek és hogyan szabadult ki onnan, végig átéreztem a szenvedését, a ragaszkodását, azt, hogy vágyta a megértést, a megbocsátást és a szeretetet. 

Tulajdonképpen ez egy nagyon csodálatos történet, egy fantasztikus életút, érdekes volt látni, ahogyan ez a társadalomtól eltávolodott, világvégére készülő család hogyan alakult és változott, amikor egyes tagjai kitörni készültek a buborék börtönéből, amit az apjuk rájuk kényszerített. Ők sokáig nem is érezték ezt kényszernek, hiszen így nevelkedtek, így nőttek fel, az volt a természetes, hogy bunkereket ásnak, benzint és tartós élelmiszerek halmoznak fel, fegyvereket vásárolnak, és ebből áll az életük.

Ami elképesztő volt még, hogy Tara mindvégig lojális volt a családjához, nem gyűlölte őket és nem illette őket szitokszavakkal, még akkor sem, amikor már tisztán látta, hogy mi történik, hogy hogyan nevelte őket az apja, miként viselkedett az anyja. Látta a saját maga elszenvedett traumákat, látta az apja hibáit, az anyja gyengeségét, a bátyja erőszakosságát, és nagy bátorságra vall, hogy mindezt leírta, őszintén és hitelesen. 

Lenyűgöző volt, ahogy Tara lassan fejlődött és változott, és beengedte a másik, a normális világot az életébe a gondolkodásába. Letehetetlen, szépen megírt és  nagyon erős hatású könyv, mely példát mutat és elgondolkodtat. Nem csak napokig fog elkísérni a hatása, az emléke, hanem a felejthetetlen kategóriába tartozik.

Bea

"A kegyetlenségnek bármilyen formáját jobban viseltem, mint a kedvességet. 

A dicséret nekem valóságos méreg volt; fuldokoltam tőle."

*****

"Maga nem holmi bolondok aranya, amely csak bizonyos fényben csillog. 

Bárki legyen magából, bárkivé formálja magát, az ugyanaz lesz, aki mindig is volt. 

Ez mindig megvolt magában. Nem Cambridge-ban. 

Magában. Maga színtiszta arany."

*****

"Csak mi szabadíthatjuk fel az elménket."

*****

"Mióta először ráébredtem, hogy a bátyám, Richard fiú, én pedig lány vagyok, 

azóta szeretném elcserélni az ő jövőjét az enyémmel. Az én jövőm az anyaság volt, 

az övé az apaság. Nagyon hasonlónak hangzottak, de nem hasonlítottak. 

Egyiknek lenni azt jelentette, te döntesz. Te ülsz az asztalfőn. 

Te rendszabályozod a családot. 

A másiknak lenni pedig azt, hogy rólad döntenek, téged szabályoznak."

*****

"A nő természetéről semmi végérvényeset nem lehet tudni. 

Még soha nem találtam ennyi vigasztalást a tudás sötét hiányában. 

Mintha azt súgta volna: bármi legyél is, nő vagy."

*****