Ritkán olvasok újra könyvet, mert mindig annyi az újdonság, hogy úgy érzem, nem fér bele az időmbe egy újraolvasás. Pedig, hogy milyen téves gondolat is ez a részemről, most bizonyítást nyert ezzel a könyvvel. Évekkel ezelőtt olvastam már, szerintem az első megjelenés utáni hónapokban.
Néha elgondolkodom azon, hogy mások mennyire emlékeznek sok évvel ezelőtt olvasott könyvekre. Én a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságból annyira emlékeztem, hogy nagyon szerettem, egy levelezésen alapuló könyv, hogy szó van benne könyvekről és vidéki emberekről, akik hol viccesek, hol pedig tele vannak érzelemmel és érzékenységgel. Még egy malac is derengett a történetből. Bevallom, az már nem, hogy a krumplihéjpite milyen eseményekben szerepelt, de erre is választ kaptam és így utólag azt kell mondjam, hogy teljesen nyilvánvaló volt.
Mivel akkoriban még nem létezett a Könyvutca blog, nagyon örülök, hogy ismét kiadásra került ez a könyv, így ismét elolvashattam és írhatok is róla a blogra. Azt hiszem, a bevezető után már nem árulok el titkot azzal, ha azt mondom, hogy ennek a könyvnek minden sorát, minden betűjét, minden szereplőjét imádtam.
A történet 1946-ba visz el bennünket, a háború utáni csatorna-szigeteki Guernsey-be. Egy januári napon a Londonban élő, írással foglalkozó Juliet Ashton levelet kap egy férfitól, aki a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság megalakulásáról mesél neki, és ez a levél egy csodálatos kapcsolatnak és egy még csodálatosabb történetnek veszi a kezdetét. (Itt meg kell jegyeznem, hogy én imádtam a postán érkező leveleket és nagyon sajnálom, hogy már nem igazán akar senki kézzel írt levelekben levelezni. Ha valakinek mégis kedve támad, én örömmel leszek benne partner.)
A levelezésen kívül sok dolgot szerettem még ebben a könyvben, többek között magát a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságot. Csodálatos dolog, hogy ennyi embert összehoz a könyvek és az olvasás szeretete, pláne úgy, hogy egy véletlenül megalakult társaságról van szó, és az emberek az olvasáson, a könyveken, a verseken keresztül nem csak egymást ismerik meg jobban, hanem önmagukat is.
A történet a háborút az otthon maradt hétköznapi emberek sorsán keresztül mutatja be, ami engem sokkal jobban megérint és mégis elviselhetőbb, mint amikor a borzalmakról olvasok egyenesen. Úgy mutatja be, hogy a megszálló német katonákat is láthatjuk emberként megnyilvánulni. A sziget lakóinak életéről olvashatunk, barátságok kialakulásáról, összetartásról, szeretetről.
Az olvasás szeretetéről és a könyvek varázserejéről is szól ez a könyv, ahogyan összehozta a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság ezeket az embereket, ahogyan barátsággá kovácsolta az ismeretséget, ahogyan összefogtak egymásért és megoldást próbáltak találni a nehézségekre, egy szeretettel teli történetté alakult, mindemellett még egy finom, ironikus humor jellemezte, ami nálam mindig nyerő.
Ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, aki nem vágyik akciójelenetekre és szeret olvasni az egyszerű emberek életéről, aki szereti a lassan folydogáló történeteket, a visszaemlékezéseket, a levélformát egy könyvben. Aki szereti a finom, csendes, érzékeny történeteket, a vicces történeteket, az érzelmekkel teli történeteket, és aki szeretne egy olyan könyvet olvasni, amelynek az újraolvasása ugyanolyan fantasztikus élmény, mint a legelőszöri olvasása. Erre garanciát vállalok.
Imádtam, kedvenc lett, olvassátok!!
Bea
"Én nem akarok férjhez menni csak azért, hogy férjnél legyek.
El sem tudok képzelni fájdalmasabb magányt,
mint hogy életem hátralévő részét olyasvalakivel töltsem,
akivel nem lehet beszélgetni, vagy ami még rosszabb: akivel nem lehet hallgatni."
*****
"Mivel legkedvesebb foglalatosságom a könyvesboltokbn böngészni,
mihelyt a levelét kézhez vettem, rögtön elmentem Hastings és Fiaihoz.
Évek óta járok hozzájuk, és mindig megtaláltam azt a könyvet,
amelyik éppen kellett - és még további hármat,
amelyekről nem tudtam, hogy kellenek."
*****
"Ezért imádok úgy olvasni.
Az ember érdeklődését felkelti egy icipici részlet,
amelynek nyomán eljut egy újabb könyvhöz,
és onnan valami apróság révén egy harmadikhoz.
Mint egy mértani haladvány, amely sehol sem ér véget,
és az ember merő gyönyörűségből foglalkozik vele."
*****
"A férfiak a könyvekben érdekesebbek, mint a való életben."
*****
"Azt hiszem az ember többet tanul, ha közben nevethet is."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése