Érdekes alakulása az olvasmányaim egymás utáni sorrendjének, hogy ezt a könyvet éppen a Cameron Post rossz nevelése után olvastam. Ha így történt, akkor már óhatatlanul kell némi párhuzamot vonnom és kis összehasonlítást végeznem a két könyv között.
A legszembetűnőbb különbség az, hogy az egyikben egy leszbikus lány a főszereplő, a másikban pedig egy meleg fiú. Míg az eltörölt fiút a saját szülei küldik az átnevelő intézetbe, addig Cameron Post a nagynénje és nagyanyja jóvoltából kénytelen részt venni az átnevelésben. Azt hiszem a két legnagyobb különbség ennyi, a hasonlóságokból többet fel tudok sorolni.
Mindketten a vallás nevében kerülnek intézetbe, mindkettőjük családja szégyenletes dolognak tartja a homoszexualitást, bűnnek, eltévelyedésnek, amit meg kell gyógyítani, és meggyőződésük, hogy meg is lehet.
Ezeknek a fiataloknak nem csak önmagukkal kell megküzdeniük, hanem a környezetükkel és legfőképpen a családjukkal, ami sokszorosan megnehezíti önmaguk elfogadását, sőt lehetetlenné is teszi, hiszen a családjuk éppen az ellenkezőjét várja tőlük.
Az Eltörölt fiú önéletrajzi ihletésű írás, a szerző saját történetét írta meg. Ha ezt nem tudnám, akkor is éreztem volna, hogy a személyes érintettség sokat nyom a latban, a fiú lelkének legmélyebb bugyraiban járunk, vele együtt tipródunk, szenvedünk, amikor már-már ő maga is elhiszi, hogy a saját neme iránti vonzódása valóban bűn lehet, hogy tényleg a pokol bugyraiba kerül, ha nem nyomja el magában természetes érzéseit.
A Love in Action (LIA) átnevelő intézmény, egy szégyenteljes szervezet, mely kemény, borzalmas és visszataszító módszereket használ arra, hogy páciensei elismerjék bűnös mivoltukat, rosszul érezzék magukat, és azt minden bizonnyal sikerült elérniük, hogy lelkileg megnyomorítsák a kezelésükben részt vevőket.
Ez nem egy boldog történet, nem kis erő kellett a megírásához, elképzelni sem könnyű, min mehet át egy ember, akit egy ilyen programra kényszerítenek. Nagyon erősnek kell lenniük, hogy ellenálljanak a hülyeségnek és megőrizzék önmagukat, ne sérüljenek, hanem inkább megerősödjenek. Szerető családtagok támogatása nélkül ez még sokkal nehezebb, mint egyébként.
Az eltörölt fiú mellett valamennyire ott állt az édesanyja, nem az elfogadásával és közel sem annyira, mint amennyire egy anyától ezt elvárná az ember, főleg, ha ő maga is anya, és elgondolkodik, hogy mit tenne hasonló helyzetben. Mondhatnánk, hogy könnyen beszélek, hiszen a mai világban már sokkal egyszerűbb dolgom volna, ha valaha ilyen helyzetbe kerülnék. Talán valóban könnyebb, mint régen, bátrabban vállalják az emberek a másságukat, mindenesetre nagyon elgondolkodtató téma ez.
Ha pedig az ember még vallásos közegben nevelkedik, mint Conley, aki egy baptista lelkész fia, akkor még Isten haragjával is meg kell küzdenie, legalábbis a LIA és apja elvei szerint. Az eseményeket nem időrend szerint olvashatjuk, a főiskolán tanuló, majd az átnevelésben részt vevő fiú visszaemlékezéseiből tudunk meg sok apró részletet és előzményt.
Néha elvesztettem a fonalat, tehát a könyv meglehetősen erős odafigyelést igényel, nem egy könnyű olvasmány, sem témáját, sem szerkezetét illetően, de nagyon szerencsés dolognak tartom, hogy egymás után olvashattam két ennyire hasonló témájú és jellegű könyvet.
Az Eltörölt fiú Garrard Conley bátorságáról szól, amivel megírta ezt a könyvet, az őszinteségéről, amivel a legbensőbb érzéseit mutatta meg nekünk, a sebezhetőségről, legyen az embernek bármilyen problémája, a kitartásról és a hűségről, amivel önmagunkkal szemben viseltetünk. És szól a szeretetről, mert Conley nem utálta meg szüleit, a szeretet irántuk mindennek ellenére megmaradt benne.
Nagyon kíváncsi vagyok a könyvből készült filmre is, a szereposztás kiváló, legalábbis a szülőké, mert őket ismerem, remélem sikerül hamarosan megnéznem és talán születik egy könyv vs. film bejegyzés az Eltörölt fiúról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése