Elöljáróban annyit mondanék el, hogy aki nem olvasta az első részt, az is érteni fogja a történetet, mert a nyomozócsapat közös a két kötetben, de a bűnügyek nincsenek összefüggésben. Viszont ha ezt a részt elolvassátok, akkor garantáltan kíváncsiak lesztek Adam Fawley nyomozó első esetére és csapatára, amelynek tagjait az első kötetben egy kicsit közelebbről megismerhettük.
Az első részről IDE KATTINTVA olvashattok. Tehát mégiscsak megéri azt a részt elolvasni először.
Már az első történet is nagyon tetszett, de ez a második rész zseniális volt! A legjobban Adam Fawley gondolata fejezi ki az én érzéseimet is a könyvvel kapcsolatban: "Akárhányszor azt hiszem, hogy végre előrébb haladtam ezzel a nyomozással, mindig jön egy újabb csavar. És mindig egy még hátborzongatóbb fordulat."
Egy ház felújításán dolgozó munkások a pincében egy beomló fallal szembesülnek, és a szomszéd pincében egy fiatal lányt és egy gyereket találnak. A ház tulajdonosa egy Alzheimer-kórban szenvedő, idős professzor, aki állítása szerint sosem látta őket. A lányt és a gyereket kórházba szállítják, a lány nem beszél, személyazonossága ismeretlen, a gyerek pedig visít és kiabál, ha valaki a közelébe megy.
Ebből az alaphelyzetből indul a nyomozás, ki lehet a lány, hogyan került a pincébe, kié a gyerek, igaz lehet-e, hogy a ház tulajdonosa nem tudott róluk. Az első részben megismert nyomozócsapat akcióba lendül, és ahogyan egy-egy újabb részletre derül fény a bűnügy kapcsán, úgy derülnek ki a dolgok a nyomozóinkkal kapcsolatban is.
Megtudjuk, hogyan viseli az apaságot Gislingham, de legfőképpen a felesége. Adam Fawley nyomozónak és feleségének Alexnek, mennyire sikerült feldolgozni az őket ért tragédiát. Quinn, Sommer és Everett is újra feltűnik, mindegyikőjüket szerettem valamiért, az egymással alakuló, folyton változó kapcsolatokat pedig különösen jó volt szemlélni.
Thrillerről, krimiről mindig nehéz írni, mert természetesen semmit sem szeretnék elárulni, még véletlenül sem, ezért nagyon oda kell figyelnem, hogy úgy írjak, hogy ne legyen sejhető a történet alakulása.
Az biztos, hogy egyetlen pillanat unalmas rész sincs a könyvben, végig zajlanak az események, de úgy, hogy csak kapkodtam a fejem. Először ez volt gyanús, aztán az, de hamarosan már egy harmadik gyanúsítotton elmélkedhettem. Mindig meggyőztek az érvek, és én is hajlottam a nyomozók véleményére, sőt, volt olyan, amikor külső szemlélőként úgy gondoltam, hogy tisztábban látom a dolgokat, és már-már biztosra tudni véltem, mi lesz a történet végkimenetele.
Nagyon izgalmas volt a könyv felépítése is, mert az egyes részek, a különböző nyomozók különböző helyszínei, nyomozásai éppen olyankor lettek befejezve, amikor egy új fejlemény történt. Na ilyenkor jött egy másik nyomozó, akiről megtudhattuk, hogy merre jár és mit derített ki, és amikor már éppen megtudtunk ismét egy érdekes eredményt, vagy új nyomra bukkant, akkor ismét jött egy másik.
Végig nagyon nagy feszültségben tartott, nem tudtam letenni a könyvet, pedig főznöm és takarítanom is kellett volna. Azt tanácsolom, ha terveitek van arra a napra, amikor olvasni kezditek a könyvet, akkor inkább előtte hajtsátok végre, mert nem biztos, hogy szabadulni tudtok a történettől.
Nagyon szeretem, hogy a nyomozók magánéletébe is betekintést nyerünk, és hogy nem valami szuperhősöknek látjuk őket, hanem hús-vér embereknek, hibákkal, sérülésekkel, gondokkal és örömökkel.
A könyv szerintem zseniális, csavar-csavar hátán, meglepetések, megdöbbenések, és nincs leállás, végig erre számíthatunk a történetben. Még a csavarban is csavar van. A befejezés is fantasztikusan jól sikerült.
"Semmit se bízzunk a véletlenre, nem igaz?"
*****
"Ahogy a téma egyik legjobb ismerője egyszer megfogalmazta, egy pszichopata társaságában kitűnően érezheti magát az ember, de a végén mindig nagy árat kell fizetni érte."
A könyvet IDE KATTINTVA rendelhetitek meg.
Ezt el kell olvasnom.
VálaszTörlés