Per Petterson: Irány Szibéria

Első olvasásom Per Pettersontól, de nagy örömömre már itt várakozik a Lótolvajok című könyve is. Nagyon jó érzés, amikor egy olyan íróra bukkanok, akitől még nem olvastam, sőt, akiről még nem is hallottam, és már az olvasás elején elfog az elégedettség, hogy jaj de jó, hogy rátaláltam.

A történettel Dánia egyik kisvárosába utazhatunk el, ahol megismerjük egy testvérpár és egy család történetét. A főszereplő lány rajongva szereti bátyját Jespert, és tulajdonképpen ez a testvéri szeretet minden gondolatának középpontja és minden tettének mozgatórugója. 

Mindkettőjüknek van egy gyermekkori vágya. A lány Szibériába menne, Jesper Marokkóba. A lány neve nem derül ki a történetből. 

Könyvünk főhőse 14 éves, amikor városukba bevonulnak a németek. Különc, lázadó bátyjának menekülnie kell, a két testvér ekkor látja egymást utoljára. De elszakadásuk előtt még megismerjük őket, a köztük lévő szeretetteljes kapcsolatot, a családtagjaik, nagyszüleik és szüleik életét. Per Petterson írásmódja egyszerűnek tűnik, és ebben az egyszerűségben nagyon jól átadja ennek a dániai megszállt kisvárosnak a világát, az érzések, a képek, az illatok és szagok teljesen megelevenedtek bennem.

A történet melankolikus, a két testvér a szokottnál is jobban összetart és ragaszkodik egymáshoz, talán a családjuk hidegsége és érzelemnélkülisége miatt, amit a múltban történt keserűségek és tragédiák alakítottak. 

Elszakadásuk után a lány élete sivárnak és színtelennek tűnik. Minduntalan a híreket várja Jesperről. Közben néha még eszébe jut Szibéria. A könyv a vágyak, a felnőtté válás könyve, miközben a magány, a vágyakozás a gyerekkori testvéri szeretet után,  elnyom minden mást. A bátyja hiánya nem engedi beteljesülni a lány boldogságát.

A történet egyszerűnek tűnik, de nem az. A szereplők is egyszerűnek tűnnek, de nem azok. A gyerekkori boldogság után a felnőttlét nehézségeit nehezen elfogadó, elviselő lány,  a szülőkkel való kapcsolata, az egész környezetével való kapcsolata a történet végére kissé kaotikussá válik. 

Mintha elveszítené a vágyait, az álmait, amik nélkül nem találja a biztos talajt sem a lába alatt. Csak sodródna az útjába kerülő eseményekkel és emberekkel, de bátyja nélkül minden értelmét és szépségét veszti. 

Patat Bence nagyszerű munkát végzett a fordítással, és külön köszönet a "hajadonfőtt" kifejezésért, nagymamámtól hallottam utoljára, szép emlékek jutottak eszembe erről az egy szóról. 

A történet szép és szomorú, egyszerű és drámai, valóságos és helyenként mégis álomszerű, fájdalmas és szeretettel teli. Szerettem azt a hangulatot, amibe magával vitt, és szerettem szabadulni is belőle, amikor az élet boldogtalanná vált. 

Bea

"Összeszorítja az állkapcsát. Hajadonfőtt baktat, kipirosodott szemével 
egyenesen előre néz, a füle fehér a fagytól, és nem állom meg, 
hogy ne azt nézzem. Olyan, mint a porcelán."

*****

"Egy órával később távozom, hónom alatt a Sárga Sorozat köteteivel.
Folyton olvasok. Naponta egy könyvet:
Anna Segherst, André Malraux-t, Ilja Ehrenburgot, Hemingwayt.
Tavaly jelent meg norvégul az Akiért a harang szól,

és már megvan a könyvtárban. Verekednem kell érte.
Egy barna ruhás nő ütésre emeli a táskáját, amikor leemelem a polcról.
A púder alatt piros az arca, izzad a hónalja, 

és amint nekem ront, feltűri a ruhája ujját.
- Én akartam kivenni!"

*****