Bántalmazás. Családon belüli erőszak. Zaklatás. Régen sem, és ma sem tudnak sokan mit kezdeni ezekkel a kifejezésekkel. A szavakkal sem, és a megélt, elmesélt történetekkel sem. Ezért sokan el sem mesélik. Senkinek. Még mindig vannak, akik hallgatnak, mélyen magukba temetik, ami egyszer, vagy többször, vagy sokszor megtörtént velük.
"Nincs nagyobb gyötrelem,
mint magadban hordozni egy el nem mondott történetet."
/Maya Angelou/
Hőstörténetek a címe a riportkönyv első részének, melyben férfiak és nők, fiatalok és idősebbek, Magyarország különböző pontjairól, a legkülönbözőbb társadalmi közegekből, legyőzve a csendet, elmondják a velük megesett borzalmakat. Akik legtöbben gyerekkorukban szenvedték el a zaklatásokat és bántalmazásokat, saját szüleiktől, nevelőszüleiktől. Vannak, akik párkapcsolatukban szenvedtek rendszeres erőszakot, folyamatos zaklatásoknak voltak kitéve.
"A szerencsések", akik erősnek tűnnek, és normális életet folytatnak, boldog párkapcsolattal és családdal, még azok is szenvednek a gyerekkorban átélt traumáktól. Ők abból a szempontból szerencsések, hogy nem nyomja rá bélyegét életük minden pillanatára a velük történt bántalmazás, tudnak kiegyensúlyozottan és boldogan élni, de sosem felejtik el, és életük rossz pillanataiban még kísérti őket az emlék szörnyűsége.
Akik pedig nem ennyire erősek, akik nem találták meg azokat az embereket, és azt a szerető családot, akik mellett eltemethetik mélyre az emlékeiket, ők egyik bántalmazó kapcsolatból a másikba kerülhetnek, és bizonytalan, személyiségzavaros, szorongó felnőttekké válhatnak.
A bántalmazások egyik fő problémája az, hogy sokan nincsenek tisztában azzal, hogy mi számít bántalmazásnak. Vannak társadalmi rétegek, ahol elfogadott dolog, ha a durva, alkoholizáló férj rendszeresen veri a családját. A feleségét, a gyerekeket, mindenkit.
Ami pedig igazán nehezen bizonyítható, az a lelki bántalmazás. Amikor a bántalmazó elhiteti a másikkal, hogy értéktelen, semmit nem jól csinál, befolyásolja az érzéseit, a gondolatait, azaz kölcsönös függőségi helyzetet alakít ki.
Az elmondott történeteket elolvasni fájdalmas érzés, talán olyanok is lesznek, akiknek hihetetlen, és azt mondják majd, hogy ilyen nincs is. Egynémelyik eset durvább, mint egy pszichothriller, és kívülről nézve azt is gondolhatnánk, hogy nem igaz, nem hiszem el, hogy nem lehet kiszabadulni egy ilyen kapcsolatból, nem lehet tenni ellene, hogy egyedül az abúzus elszenvedése a megoldás.
A legtöbb bántalmazott ember először tagad, majd a tagadás helyébe a szégyen lép, vagy pedig a rossz tapasztalat, hogy úgyis hiába, a környezete, a családja nem érti meg, nem gondolják, hogy akkora a probléma, ezért még tűr és félve szorong tovább, egészen addig, amíg végül valahonnan mégis segítséget nem kap, vagy amíg a harag, a kiszolgáltatottság, a megalázottság átváltozik egy hatalmas nagy erővé, energiává, és akkor megteszi az első lépéseket magáért.
A könyv második részében szakértők szólalnak meg, pszichológusokkal, bántalmazás-túlélővel, családszociológussal, családjogi ügyvéddel, igazságügyi pszichológus szakértővel és esélyegyenlőségi szakértővel készített riportokat olvashatunk, amelyek a családon belüli erőszak, gyermekmolesztálás és egyéb abúzus országunkon belüli megítélésének helyzetét és az áldozatok lehetőségeit is megvilágítja.
A könyvben bemutatott történetek azt bizonyítják, hogy az elszenvedett bántalmazások traumatikus élményén túl lehet lépni, nem könnyű feladat, de lehet anélkül élni, hogy nap mint nap eszükbe jutna és törekedni a kiegyensúlyozottságra és boldogságra.
Kemény, szívszorító könyv, nagy szükség van ilyen riportokra, mert azzal, hogy beszélünk róla, már valami elkezdődött.
Bea
"Tudtam, hogy a bennem lévő sérelmeket el kell engednem a saját érdekemben.
Elkezdtem különféle módszerekkel tisztulni, továbblépni.
Agykontroll, angyalterápia, belső utazás, pránanadi - sok mindent kipróbáltam."
*****
"Ha azért jöttél, hogy ülj az asztalomnál és panaszkodj, és másokat szidj,
kösz, de én arra nem vagyok kíváncsi."
*****
"Ám ahogy az iskolában a történelemtanárom mondta,
a múlt nem ismeri azt a kategóriát, hogy "mi lett volna, ha".
*****
"Mostanában sokat gondolkodtam a megbocsátáson,
hogy kinek jár és milyen feltétellel,
végül rájöttem, megbocsátani csak annak tudok,
aki előtte bocsánatot kér tőlem."
*****
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése