Molnár Jacqueline illusztrációival
Bea
Ez a könyv kívül-belül gyönyörű! Általában nem szoktam könyvek külsejét dicsérni, természetesen megemlítem, ha egy könyv illusztrációja vagy borítója nagyon tetszik, de leginkább a tartalomra helyezem a hangsúlyt.
Ennél a könyvnél azonban nem tudom megállni, hogy ne azzal kezdjem, amire legelőször felfigyeltem. Csodálatosan szép, színes, imádnivaló ez a borító, engem egyből elkapott valamiféle nosztalgia, nem tudom konkrétan milyen könyvet juttatott eszembe, amikor a kezembe fogtam, de óvodáskori énemet éreztem meg magamban egy pillanatra.
Ám akkoriban elképzelhetetlen lett volna egy ilyen - mondhatjuk - tabu témával foglalkozó mesekönyvet olvasni, ami a hajléktalansággal, otthonnélküliséggel foglalkozik. Talán akkor még a téma sem volt meg. Mindenesetre Molnár T. Eszter gyerekeknek szóló könyve egy szívmelengető történet, vidám-szomorú, nagyon szeretnivaló szereplőkkel.
Itt van mindjárt Hetedhét Hugó, aki a szokásos köreit rója a 24-es busszal, végállomástól végállomásig, az erdő szélétől a belvárosig, és a belvárostól az erdő széléig. Ez a történet úgy született, hogy egyik nap az erdő szélén leszállva a busz nem várta meg, hogy Hugó ismét felszállhasson, ezért ott ragadt a buszmegállóban.
Riki, egy borzas, maszatos szőke kislány pedig itt szállt fel a buszra és hazafelé tartott a nagymamájától, mert voltak napok, amikor ő járt el Rikiért az oviba. Gizikének hívták a nagymamáját és egy erdőszéli kisházban lakott.
De térjünk vissza Hetedhét Hugóhoz, aki lemaradt a buszról, ezért az erdőben sétálva, némi rásegítéssel Gizike házánál kötött ki, ami nem volt más, mint a Kóbor Szálló. A rásegítést Búbanya adta, aki egy barlangban lakott és nem volt hajlandó kidugni soha az orrát, csak erős horkolását lehetett hallani, így riasztotta el a betolakodókat.
A Kóbor Szálló egy fantasztikus hely, ahol a fedél nélkül maradt emberek otthonra találnak. Nemcsak ágyat, ételt, tisztálkodási lehetőséget kapnak, hanem jó szót és szeretetet is, amitől ismét embernek érezhetik magukat. Megismerjük itt a jólelkű Gizikét, akinek a jó lelkét csak a háza berendezése és a főzőtudománya múlja felül. Lust Alfonz nyugalmazott operaénekest, Madár Bandit, a világ legmihasznább erőművészét, Cinit, a kétbalkezes boszorkánytanulót, Bolíviát, aki a lustakötés címzetes egyetemi tanára és természetesen Rebekát a macskát, akit Cini varázsolt macskává és minden nap próbálkozik a visszavarázsolással.
Innentől Hugóval furcsa dolgok történnek. Kiderül, hogy ez a behemót ember fél a pókoktól, szóba elegyedik Búbanyával a barlanglakóval, és nem tudja, mi az a furcsa érzés, amit a fejében érez. Talán az, hogy előre tudja, hol tölti az éjszakát? Vagy az, hogy voltak emberek, akik szóba álltak vele, enni adtak neki? Lehet, hogy ő már nem is otthontalan?
Megismerjük még Sunyi Sanyit a betörőt, akiről szomorú dolgok derülnek ki, Dinót, a rotweilert, aki Hetedhét Hugó társául kíván szegődni, de igencsak nagy kalamajkát kever a Kóbor Szállóban. Dinó gazdái és Riki szülei is színre lépnek, a végén egy igazi komédiába fullad ez a kedves történet.
Dinó és Hugó személyének ötletét egy valós barátság adta. Nagyon tetszett a szereplők sokszínűsége, mert mindannyian kicsit mások, mint az átlagemberek, mindenkinek van valamilyen különcsége. Ezzel szerintem arra hívja fel a figyelmet a szerző, hogy ezektől eltekintve ugyancsak szerethető emberek ők. Senki nincsen hiba nélkül, ne általánosítsunk.
Nem tudom, hogy a gyerekek toleránsabbak-e a felnőtteknél, mert ha a sok csúfolódásra gondolok és arra, hogy az én gyerekeim hányszor jöttek haza sírva az óvodából és az iskolából, akkor úgy tűnik, mintha a válasz nem lenne, de ők még abban a korban vannak, amikor irányt mutathatunk nekik, és egy ilyen nagyszerű könyv segíthet őket a nagyobb tolerancia és elfogadás felé terelgetni.
Imádnivaló, megható, vidám és szeretettel teli könyv. Bár a téma miatt szomorú is lehetne, a sok-sok mókás jelenettel és a szépségesen színes, mozgalmas illusztrációkkal a történet pozitív oldalát, a segíteni akarást, az elfogadást, a jóságot, kedvességet, szeretetet és a minden jó, ha vége jó fordulatot éreztem erősen benne.
"A felnőttek néha nagyon fárasztóak tudnak lenni, különösen,
ha elkezdtek olyan kérdéseket feltenni egymásnak,
amikre még egy kétéves is tudja a választ."
*****
"- Szent cipőfűző! - kiáltott fel Hugó. - Beszélő állatokat képzelek magam elé!
Biztos beteg vagyok, megfáztam tegnap éjjel, jaj, érzem, hogy megy fel a lázam, jaj!
- Ugyan már, ne görcsölj! - szólt rá a macska.
- De beszélő állatok csak a mesékben vannak!
- Hát, nem tudom, szerintem te éppen egy macskával beszélgetsz.
- És még én vagyok a fura alak kettőnk közül?! - forgatta a szemét Hugó.
- Minden nézőpont kérdése - vonta meg a vállát a macska."
*****
"Néha kényelmetlen volt a magány, de legalább biztonságos,
mert aki mindig egyedül van, azt senki sem tudja kinevetni."
*****
*****
"Régen megyfigyelte, hogy semmi sem tesz olyan jót szomorúság ellen,
mint egy kis fütyörészés."
mint egy kis fütyörészés."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése