Év végi Ez + Az

Viszlát 2018, helló 2019!

Nem is tudom, volt-e már évzáró bejegyzésünk a blog történetében. Megnéztem, nem találtam. A Könyvutcablog jövő tavasszal 4 éves lesz és nagyon sok minden történt ebben a négy évben. Köszönjük, hogy velünk vagytok és olvastok bennünket, írtok nekünk, a tanácsunkat kéritek, vagy éppen a ti ajánlásotok alapján olvasunk el mi egy könyvet. 

Gondolkodtam, mi legyen ebben az év végi Ez + Az-ban. Összegezzek dolgokat? Írjam le kedvenc könyveimet? Írjak a terveinkről? Eszembe jutott ez is, az is, de összegezni nem szeretek, kedvenc könyveimről egész évben írtam, konkrét terveim nincsenek. Csak szeretném folytatni a blogírást, ahogyan eddig. És ha valakinek feltűnt, hogy egyes szám első személyben írok, az nem a véletlen műve. 

Bár anya-lánya  blog vagyunk, talán észrevettétek, hogy Zsófi jónéhány hónapja nem aktív a blogon. Ami nem jelenti azt, hogy nem olvas könyveket, inkább jelenti azt, hogy egyéb elfoglaltságok miatt háttérbe vonult egy ideig. Remélem, ez csak átmeneti állapot. 

Az öccsei, Bence és Titusz aktívabbak lettek viszont a társasjátékos bejegyzéseinknek köszönhetően, aminek nagyon örülök.  Bízom benne, hogy ezeket a bejegyzéseket jövőre is folytatni tudjuk majd, mert ez azzal is jár, hogy az olvasás mellett rengeteget társasjátékozunk. 

Na de most visszatérek az évzáró Ez + Az bejegyzéshez. Azt találtam ki végül, hogy felidézem a blog történetének, azaz a Heti ez + az rovatnak a legviccesebb pillanatait. Remélem, hogy tetszik majd nektek és jól fogtok ti is szórakozni, legalább annyira, mint amennyire mi jól éreztük magunkat, amikor ezek a dolgok történtek. 

Első Heti ez + az fejlécünk 

Egy rövidke részlet még a kezdetekből, amikor egy szülinapom alkalmából Zsófi a konyhába merészkedett:

"Zsófi ajándéka az volt, hogy elkövette első (majdnem) önálló főzését, elkészítette nekünk egyik kedvenc ételét. Igen, igen, az ő kedvencét! :D Igaz, mindannyian szeretjük, és végtelenül egyszerű étel, de azért ez nagy tett Zsófitól, értékeltem is, ja és egész nap ő mosogatott. :) Csirkemellet készített édes-savanyú szószban, párolt rizzsel. Közben csak egyszer vágta el a hüvelykujját, de szerencsére már nem sok felcsíkozandó csirkemell volt hátra, így Bencét sikerült rávennie a befejezésre. Utána a körmével történt egy kisebbfajta tragédia, miközben egy étolajos flakont bontott éppen fel. De ezután már semmi különös nem történt, a remek vacsora elkészült, és gyönyörű tálalásban kaptuk."

Balra látható az említett étel, a rizs csészével formázva. Jobbra pedig egy Ikeás mandulatorta kelleti magát.

És meg kell még mutatnom kedvenc képeslapomat, amit a fiúk készítettek nekem ugyanerre a születésnapomra. A családunk van rajta, Ropi-stílusban, mert a Ropi-könyvek és filmek örök kedvencek. 

Zsófi időnként elszánja magát. Mikor mire. Ez alkalommal éppen arra, hogy futni fog. Rendszeresen. Egyik nap vásárolni voltunk, és kapott egy futócipőt. Támogatva sportolási szándékát. Az aznapi esténk így zajlott, Zsófi elmesélésében:

"Rögtön első nap fel is akartam avatni, így este háromnegyed kilenc körül neki is álltam készülődni a futáshoz. Ám erre Anyából előtört az aggódás, hiába mondtam neki, hogy ilyenkor már se ember, se állat, se kocsi nem jár az utcákon mifelénk, hajthatatlan volt, és egy lányról kezdett mesélni, akit elraboltak és még ettől is csúnyább vége lett a dolognak. 

Így jól rám hozta a frászt, és próbáltam a fiúk közül beszervezni valakit, hogy jöjjön velem, erre persze ők rázendítettek, hogy miért nem reggel megyek futni, de én hajthatatlan voltam, és végül Apa beadta a derekát, hogy kocsival elkísér. Másnap már Anyát is sikerült rávennem, hogy jöjjön velem, igaz így hazafelé menet semmit sem futottam, mert végig beszélgettük az utat. :) Ő ugyanis a Nordic Walking botjaival próbálta megtalálni állandóan a helyes ütemet, elég mókás volt néha."

Zsófi közreműködésével készült Heti ez + az fejléc

Zsófi egy időben teljesen rákattant az internetes praktikákra, mint pl. a cérnával történő szőrtelenítés, és tojáshabos miteszer eltávolítás. 

Ezt írtam akkor erről:

"Zsófi iszonyúan be tud lelkesedni az interneten talált házi praktikákon. Napokig mesélte, hogy egy nő hogyan szőrtelenítette egy szál cérnával az arcát, csak összetekerte és húzogatta ide-oda, és hipp-hopp a szőrszálak már el is tűntek. Zsófi kijelölt a lábán egy próbaterületet, és húzgálta, tekergette a cérnát, és közben hallottam, hogy eléggé méltatlankodik és csodálkozik, hogy miért nem sikerült. Én nem annyira titokban csak nevetgéltem. Mert miért is kell cérnával, amikor van mindenféle más eszköz (a mi fürdőszobánkban is) erre a célra?? :)))"

"Nyugisan olvastam, amikor felpillantottam és Zsófi állt előttem, egy átázott papírtörlővel befedett orral, ami a fél arcát is eltakarta, úgyhogy először az ijedtség, majd a röhögés lett úrrá rajtam. Titusz is átjött hozzánk és csak a fejét csóválta, hogy Zsófinak már megint elmentek otthonról. Valahogy nem lepett meg, hogy a kísérlet végén Zsófi nem volt elégedett az eredménnyel. Ezek után fennáll a lehetősége, hogy Zsófit egy iszonyú ragyás és szőrös jetinek képzelitek el, hahaha. :) Higgyétek el, nem az, csak egy kicsit zizi.:)"

Íme Zsófi, egy sajnos kevés részt megért rovatban.
Az Öltözz könyvhöz szerintem nagyszerű ötlet volt.

Egy Zsófi által megörökített párbeszéd Bence és én köztem:

"És itt van még egy nagyon mókás párbeszéd, ami  Anya és Bence között zajlott le a múlt héten. Tudni kell hozzá, hogy Bence nem jeleskedik a pakolásban, pláne nem az elpakolásban. Szóval Anya kimegy a konyhába, majd egy pillanat múlva teljes sebességgel robog a fiúk szobájába.

- Beenceee! Nincs neked egy kis dolgod a konyhában?

- Micsoda? - kérdezte Bence teljes értetlenséggel a hangjában.

- Mondjuk az asztal... - így Anya.

- Ja, a popkornos zacsit azért hagytam ott, mert még forró volt, nem akartam, hogy kigyulladjon a kuka.

- És a popkornos doboz? - kérdezett tovább Anya, akit nem hatott meg Bence tűzvédelmi elővigyázatossága.

- Azt hittem, hogy kell valamire,... pl. rakunk bele szemetet - mondta Bence, de itt már hallottam némi vigyort a hangjában.

- A halszálkákból pedig gondolom valami ékszert akartál csinálni - állapította meg Anya. 

- Örülj, hogy megettem a halat, így nem maradt a hűtőben és nem kell majd kidobni - felelte Bence, aki így minden kérdést meg is válaszolt. :D"

A videóra kattintva egy nagyon kedves anyák napi ajándékomat hallhatjátok, amiben Zsófi gitározott, Bence pedig énekelt. Imádom!!! Őket is!!

Hogy Apa se maradjon ki, elmesélem egy kerti kalandozásunkat:

"...Apával mentünk a málnásba, azaz málnát enni a kert végére, amikor megálltam a köszmétebokor (más néven egres) mellett.

- Ez vajon jövőre fog már teremni, mert az idén még nem volt rajta semmi - elmélkedtem magamban, közben már a mogyoróbokrot is pásztáztam a szememmel.

- Itt van rajta egy csomó, hogyhogy nem vetted észre - kérdezte Apa örömmel, hogy a szeme még a régi, nekem pedig nemhiába van szemüvegem.

Odanéztem, és látom ám, hogy szerelmetes emberem az elnyílt orgonabokron simogat valami virágmaradványt!! :D Szóval nem egy Bálint Gyuri bácsi, na! :)"

Kertünk nyáron 

Ez az eset szintén Apával történt, de itt én alakítottam:

"Ezen a héten aztán tényleg nem történt semmi érdekes. Csak a gazdaságos áruházban sikerült egy kopasz pasasnak elmagyaráznom, miközben a polcokat böngésztem, hogy mit fogok holnap főzni, és most teljesen máshogy fogom csinálni, mint eddig, és már éppen utasítottam is, hogy szaladjon el tejfölért, éppen el akartam magyarázni, hogy melyikért, amikor észrevettem, hogy nagy szemeket mereszt rám, szemöldökét felhúzza és mindjárt szakad a röhögéstől, ugyanis ez a kopasz pasas, NEM apa volt, hanem egy másik kopasz pasas!! :D Nem kicsit égtem. Még jó, hogy nem valamelyik alsóneműről fejtettem ki a véleményemet. Apa közben elbóklászott laptopokat és egyéb technikai eszközöket nézegetni."

Se nem szögletes, se nem rattan,
de még csak nem is gazdaságos. :D 

"Ha már gazdaságos áruház, akkor eszembe jutott egy régebbi sztori is. Apa utálja tolni a bevásárlókocsit, ezért mindig otthagyja valahol, amíg nézelődik. Aztán megkeresi, és megy tovább, én meg őt keresem, hogy belepakolhassam a kocsiba az ujjaimra akasztott rengeteg zsömlés, kenyeres és zöldséges zacskót, valamint az ölemben egyensúlyozott egyéb dolgokat. Ekkor is így történt, Apa sunyin vigyorgott, azt hittem van valami oka, leginkább az, hogy már megint a szokásos helyére sunnyogott, de a pénztárnál ért az igazi meglepetés.  Miközben ő pakol, én még bámészkodok, és ebben az esetben is így történt, amikor észrevettem, hogy két könyvet tesz fel éppen a szalagra, szemérmesen el is fordultam, gondoltam engem akar meglepni, de a szemem sarkából azért lestem, hogy milyen könyveket vett nekem, amikor valami bizsufélét is észrevettem, majd egy piros fehérneműszettet (!!!), itt már kicsit kerekedett a szemem.  Észrevettem, hogy ő is vigyorogva tekintget rám, kissé csábos tekintettel, amikor odasiet egy harmincas nő, és közli velünk, hogy az az ő bevásárlókocsija volt, és lekapkodja a piros szettet, a könyveket és a bizsut."

A röhögéstől rogyadozva mentünk ki a bevásárlóegységből, mert Apa azt hitte, hogy én vásároltam ezeket, ő igazából sosem figyel arra, amit a kocsiba pakolok, csak a pénztárnál kérdezgeti, hogy ezt te vetted?, ez minek?, ilyen nincs otthon?, a múlt héten is ezt vettél.  Én meg azt hittem, hogy ő vette, meglepibe nekem. :D

Láttatok már ennél extrább kedvezményt? 

Mivel már nagyon hosszú lett ez a bejegyzés, ez az utolsó nosztalgikus kalandunk, ami a gasztronómia világába kalauzol el benneteket:

"Az elmúlt hetet Kulináris (fél)Katasztrófahétnek nyilvánítom. Sok-sok éve főzünk, Apa is, meg én is, mégis olyan csuda ételeket alkottunk a héten, mint egy kezdő fiatal házaspár. De a „Ki mit főzött, egye meg” közmondást megfontolván, nem dobtunk ki semmit. 

Kezdődött a paprikás krumplival. Eredetileg úgy volt, hogy én főzöm, de Apa már nagyon éhes volt, én meg valami nagyon fontos dolgot csináltam éppen, ezért nekilátott megfőzni a már említett estebédet. Feltálalta, a többiek már el is kezdtek enni, amikor hallom, hogy Zsófi megkérdezte: - Milyen leves ez? Apának sikerült paprikás krumplilevest főzni, mert bár jó, ha van a paprikás krumplin lé, de ez tényleg sok volt. Ízre amúgy nem volt rossz, jó csípősre sikeredett, mert füstölt kolbászt is tett bele, a csípősebbik fajtából. Amikor már én is a konyhában kanalaztam a „levest”, Apa egyszercsak megdermedt és a fejére csapott. - Ó a fenébe, nem raktam bele a lecsókolbászt!!

- Még jó, mondtam én, mert azt nem is ebbe vettem. Elképzeltem a paprikás krumplilevest füstölt csípős kolbásszal és lecsókolbásszal, és megállapítottam, hogy nem is olyan rossz étket kanalazok éppen, sikerülhetett volna rosszabbul is.

Másnap én következtem, halászlevet főztem. Már javában benne voltam a dolgokban, amikor a pirospaprikás üvegben egyetlen pici kávéskanálhegynyi paprikát tudtam csak összekaparni, mentésképpen nyomtam a lébe egy kis Piros Aranyat, de még mindig nem találtam elég pirosnak. És ekkor jött a nagy ötlet! A paprikás krumpli leve eléggé piros volt, az lesz a megmentőm!! Beleöntöttem a halászlébe, és amikor összeforrt a kettő, akkor megcsapta az orrom a füstölt kolbász illata. Ami nem a paprikás krumpliból jött, hanem a halászléből!!! Teljesen kiment a fejemből. Így főztem füstölt kolbász ízű halászlét. Hát annyira nem volt rossz, de nem leszek híres ezzel a véletlenül sikerült újításommal."

Most már tényleg egy utolsó Apa-történet, ami nem mostanában esett meg:

"... egyszer régen, amikor Tituszért ment oviba, az történt, hogy este nézem Titi vadiúj cipőjét, hogy olyan elhasznált ahhoz képest, hogy még csak két napja hordja, de Apa nyugtatgatott, hogy biztos csak összekoszolta. Ahogy tovább nézegetem, észrevettem, hogy két számmal nagyobb, mint amilyennnek lennie kellene. Az még csak rendben van, hogy a drágán vett cipő két nap múlva úgy néz ki, mintha kutya rágta volna (nem, nincs rendben az sem :)), de hogy lett két számmal nagyobb??!! Akkor megvilágosodtam! Ezt a cipőt bizony elcserélték!! Alig vártam, hogy reggel legyen, és megkeressem a saját cipőnket. Jött is egy anyuka, szatyrában a cipőnkkel, csere megtörtént, nagy volt a boldogság. A kisfiáért a férje ment előző este. :D Azt azért még csak értem, hogy Apa nem vette észre, hogy Titi cipője két számmal nagyobb, de az az apuka mit küszködhetett, aki a két számmal kisebb cipőbe tuszkolta be gyermeke lábát!! :D"

Lehet, hogy ezért a fotóért kapok a fejemre,
de én nagyon büszke vagyok rájuk
és imádom őket. :D 

És ha eljutottatok idáig, akkor olvassátok el ezt néhány szösszenetet tőlem, amit a gyerekek ihlettek:

Zsófi a nővérem. Szép lány. Anyát és Zsófit akartam feleségül venni. De Zsófi ma kidobta a játékaimat, mert nem pakoltam el. Holnap inkább megkérdezem Aminát az oviban, hogy hozzám jön-e feleségül, de csak akkor, ha szeret a földön sok játék között járkálni, nem zavarja ha legóba lép.

*****

Hétfőn sütött a nap, pólót és rövidnadrágot vettem fel.
Kedden esett az eső, gumicsizmában és esőkabátban voltam.
Szerdán fújt a szél és hideg volt, pulcsiba és széldzsekibe bújtam.
Csütörtökön anyák napi ünnepség volt az oviban ünneplő ruhát adott rám anya.
Pénteken otthon maradtam, otthoni ruhában.
Szombaton nagymamámhoz mentem, homokozós, játszós ruhában.
Csoda, hogy anya meg tudja jegyezni, hogy mikor milyen ruhát kell felvennem.

*****

Egyszer világgá akartam menni. Felvettem a hátizsákomat, a kabátomat, a sapkámat. De nem találtam a cipőmet, csak a pizsamámat. Így gyorsan felvettem és lefeküdtem aludni.

*****

A nagypapám olyan villanyszerelő, aki tud szerelni villanyt, széket, tud faragni fából kardot, fát is tud fűrészelni, tüzet rak a kályhába és még a konnektort is meg tudja javítani. Lehet, hogy én is villanszerelő leszek, ha nagy leszek, akkor majd én is tudok kardot faragni, és még több kardom lesz.

*****

Apa azt mondja, hogy minden a talpára ragad, amit ettem: a nyalóka, a csoki, a keksz és a satöbbi, mert lehullajtom a földre. 
A nyalóka, a csoki és a keksz még igaz lehet, de satöbbit még sosem ettem, úgyhogy azt biztosan a tesómék ejtették le. 

Ez lett volna az évvégi Ez + Az, 2019-ben szeretnék gyakrabban jelentkezni ezzel a rovattal, és legalább ugyanilyen intenzitással olvasni és blogbejegyzéseket írni.

Kívánok nektek minden jót, teljesüljenek a kívánságaitok és az elképzeléseitek!! 

Egyik kedvenc idézetemet ajánlom nektek a következő évre:

Ha szinte lehetetlen, akkor szinte lehetséges.
/Kollár Árpád: A Völgy, írta Tárkony/

Így olvastam, amikor Apa észrevette, amit biztos Ti is láttok. :D
Legalább 8 évvel ezelőtt készült ez a kép, azóta terveztem, hogy
felrakom majd a blogra, de sosem történt meg. Azt hiszem
egy szilveszteri bejegyzéshez végre feltehetem. :D 

Bea