Légrádi Gergely: Nélkülem

Légrádi Gergely már előző könyvével is nagy hatást tett rám, melyben a novellák különössége, eredetisége varázsolt el, így természetesen nagyon érdekelt a nemrég megjelent regénye.

A könyv borítója nagyon tetszik, a fej helyén lévő fehér folt kiválóan érzékelteti az egész könyv, de legfőképpen a főhős, Miklós hangulatát, érzelmeit és gondolatait, jövőjét és reményeit.

Miklós kétgyermekes családapa, aki - mondhatjuk azt - átlagos házasságban él, marketing szakemberként hajszolja a munkát, jóval több időt tölt munkahelyén, mint otthon, felesége és családja körében. A családi programokra nem ér oda időben, vagy lemarad, mert mindenek elé helyezi karrierjét.

A történetünk elején kapja meg a diagnózist, miszerint Alzheimer-kórban szenved. Ő az életerős, aktívan dolgozó, ereje teljében lévő férfi, aki nem csak a munkahelyén tölt be vezető szerepet, hanem otthon is ő rendez minden elintéznivalót, mert úgy érzi, hogy ez így helyes. Mindenben ő dönt, felesége a gyerekeiket neveli jóformán, önállóságát szinte elvesztve. Miklós, felesége Eszter kérésére keres fel egy orvost, mert egyre gyakrabban nem jutnak eszébe szavak, vagy éppen eltéveszti őket. Elfelejt helyeket, neveket, az emlékezetkiesések egyre gyakoribbá válnak.

Miklós naplót kezd írni, bízva abban, hogy így emlékszik majd. Betegsége elején meg kell birkóznia azzal a ténnyel, hogy talán nem azok a dolgok voltak a fontosak az életében, amelyek a legnagyobb szerepet kapták, így például a munka mellett fordíthatott volna több időt a gyermekeire, a feleségére is. 

Nem tudja és nem tudjuk mi sem, mennyi esélye lesz arra, hogy az elmulasztott pillanatokból, órákból, napokból, évekből valamit bepótoljon. Lesz-e erre egyáltalán valamiféle lehetősége. Felvetődik benne, lesz-e még normális élete, meddig érzékeli még a külvilágot, van-e még ideje valamiféle boldogságra, valami jóvátételre. Egyáltalán mi a jó? 

Jó volt-e férjként, jó volt-e főnökként, jó volt-e emberként. Mindent leír, ami eszébe jut. A téma nagyon érzékeny, mindannyiunkat érintő, és arra hívja fel a figyelmet, hogy sajnos sokszor már csak akkor gondolkodunk el életünk folyásán, napjaink és cselekedeteink, életünk értelmén, amikor valami baj ér bennünket, vagy közeli hozzátartozónkat. Akkor tudunk lefékezni egy kicsit és körülnézni, számot vetni. Jó helyen vagyunk? Úgy élünk, ahogy szeretnénk? Ha nem, akkor még van rá esélyünk? Képesek vagyunk változni? 

Miklós hanyatlását követhetjük végig a történetben, érzéseit, gondolatait, küzdelmeit élhetjük át vele együtt, miközben azt is láthatjuk, hogyan hat a betegsége a környezetére, a gyerekeire és hogyan boldogul az addig háttérbe szorított, elnyomott felesége.

Lassításra, a pillanatok teljes megélésére int a történet, nem hagyja elfelejteni azt, hogy akár mi is lehetnénk a főszereplő helyzetében, és meg kell tudnunk találni, hogy mi fontos az életünkben, mire érdemes a legtöbb figyelmet és energiát fordítani, mely fontos dolgok talán több energiát, erőt és támaszt adnak egy betegségben, mint azok, amelyeket addig fontosnak gondoltunk.

A regény felépítése nem megszokott, kicsit úgy történnek az események, mint amikor diavetítővel falra vetítjük a mesét, egy-egy kép felvillan, és elolvashatjuk a kép  történetét. Nem követjük Miklóst és családját reggeltől estig,  csak belenézünk, beletekergetünk élete filmjébe, egy-egy jelenetnél hosszasabban elidőzve, megpróbálva megvizsgálni önmagunkat is közben, elgondolkodni azon, hogy mi vajon jól vettük-e az akadályokat.

Miklós leépülése szívszorító, melynek keménységén csak az álomszerűen megélt pillanatok segítenek, reménykedve és bízva abban, hogy Miklós már nincs teljesen tudatában a valóságnak.

Az illusztráció Ordódi Tamás munkája

Nem könnyű olvasmány, szinte megráz, emberek, ébredjetek, gondolkodjatok és éljetek jól. 

Vagy legalábbis úgy, ahogyan szeretnétek. Úgy, hogy ne bánjatok semmit, ne érezzétek, hogy lehetett volna jobb is. Hogy tehettetek volna többet is, mást is. Hogy szerethettetek volna jobban, élhettetek volna okosabban. 

Bea

"Néha elkerülnek a szavak. Olyankor utánuk szaladok."

*****

"Magamnak írok, mert nehéz elfogadni, hogy ez velem történik. 

Az elmúlt hetekben számtalan kérdést tettem fel. 

Mindegyikben miért, mikor, meddig és mi céllal. Egyikre sem tudok válaszolni. 

Ezekre a kérdésekre talán nincs is válasz. "

*****

"Azt hiszem, az utazásról szól ez az egész. 

Kár, hogy egyirányúnak tűnik  az út."

*****

"Saját magamnak kell nap mint nap megfelelnem. 

Nem is merek belegondolni, hogy ez egyáltalán lehetséges-e. 

Inkább teszem a dolgom."

*****

"- Itt nem meztelen vagy. Itt az orvosok a legbensődben turkálnak. 

Beléd hatolnak, megerőszakolnak, géppel és gyógyszerrel. 

Rájuk nézel, és nem látsz rajtuk semmit. Semmit. 

Azt sem, hogy totálisan őrültnek néznek-e, és azt sem, hogy együttéreznek-e veled. 

Semmit. Nem is néznek a szemedbe. Mindannyian a homlokod közepéhez beszélnek. 

Egy megfoghatatlan ponthoz a homlokodon."

*****

"Nem áll meg az élet nélkülem. Nélkülem az én életem áll meg."