Jodi Picoult: Életszikra

Jodi Picoult önmagához hűen ismét nagyon érzékeny témához nyúlt. Ebben a regényében a még meg nem született gyermekek, a magzatok jogait, illetve a várandós nő jogait állítja szembe, vagy boncolgatja egymás mellett, mindenféle nézetből és megvilágításban.

Méghozzá egy túszdráma kellős közepén kapcsolódunk be a történetbe, vagy azt is mondhatnám, hogy ott kezdődött minden, de ez nem lenne igaz, mert nem ott és nem akkor kezdődött.

Közhely, de igaz, hogy egy nő két dologért képes mindent megtenni, méghozzá azért, hogy legyen gyereke és azért, hogy ne legyen. Jodi Picoult túszdrámája egy Mississippiben működő abortuszklinikán történik, ahová egy igencsak felzaklatott férfi ront be, lövöldözésbe kezd, majd a túlélőket túszul ejti.

Már a helyszínen van a rendőrség, a mesterlövészek és egy túsztárgyaló Hugh McElroy személyében, aki a helyszínen kapott üzenetekből jön rá, hogy Bex, a nővére és Wren, a 15 éves lánya is a klinikán tartózkodik, a túszok között van. Ezen kívül semmit nem tud róluk. Miért mentek oda? Ő miért nem tudott erről?

Mi, olvasók viszont mindenütt ott lehetünk. Megismerjük a klinikán tartózkodókat, akik között találunk orvost, ápolónőt, pácienst, időst és fiatalt, sokféle élettel, mindenkinek megvan a maga története.

Nagyon érdekes a regény szerkezete, mert kiindulópont a jelen, a klinikán lévő túszejtés, de közben óránként haladunk visszafelé a megelőző eseményekig, ezáltal megtudhatjuk ki miként került a klinikára, miért van ott, és rájövünk, hogy mindenkinek igen alapos oka van ott lenni. És mindenkinek fontos a saját oka, a saját döntése.

Mi is éppen úgy jövünk rá a dolgokra, ahogyan Hugh előtt világosodnak meg a körülmények, a kérdések és feleletek, egészen addig, amíg a túszejtő, George Goddard hajlandó vele szóba állni, amíg késztetést érez arra, hogy beszéljen. És Hugh-nak ez a célja, minél tovább beszéltetni, tárgyalni vele, további emberáldozatok nélkül. Két, lányát egyedül nevelő apa párbeszéde ez, mindkettő a gyermekét óvja, védi, a gyermekéért teszi amit tesz, mindkettő újraéli az életét, elgondolkodik, vajon jó apa volt-e, jó-e az a kapcsolat, amit kialakított a lányával, lehetett volna- e jobb. Meddig gyerek az ember kislánya, és meddig szólhatunk bele az életébe. Beleszólhatunk-e egyáltalán.

Megismerjük még a klinikán dolgozó orvos életét, annak az elhatározásnak a mozgatórugóját, hogy egy abortuszklinikán segítsen azoknak a nőknek, akik nem kívánják megtartani a magzatukat. Nyomós oka van, hogy erre tette fel az életét. Elviselve a magzatvédő aktivisták zaklatásait és fenyegetéseit, tulajdonképpen elhatározása miatt az élete is veszélyben van nap, mint nap.

A túszok között van valódi kilétét eltitkoló magzatvédő aktivista, abortuszra érkező fiatal nő, gyermeket váró ápolónő, frissen diagnosztizált rákbeteg, fogamzásgátlót felirató fiatal lány. Mindegyikőjüknek megismerünk egy szeletet az életéből, Jodi pártatlanul mutatja be őket, ezzel is azt akarván érzékeltetni, hogy a saját életét mindenki maga irányítja, ő vállalja a felelősséget a tetteiért, mint ahogyan ő lesz az elszenvedője egész életében a tettei által kiváltott következményeknek, az egész életét elkísérő emlékeknek és érzéseknek.

A történet elgondolkodtató, a téma megosztó, és helyenként igen felkavaró. A könyv nem foglal állást sem az abortusz mellett, sem ellene. Csak véleményeket, sorsokat, életeket sorakoztat fel. Hogy segítsen a megértésben. Minden élet más, mindenki a saját életét éli, amiről egy kívülálló nem alkothat véleményt. Mert nem él az adott helyzetben, nem tudja, hogy miért teszi meg egy nő azt, amit soha nem fog elfelejteni. Vannak helyzetek, amikor nincs más lehetőség, és vannak helyzetek, amikor van.

Bea

"Ne azért nézz a másik tányérjába, hogy vajon neki több jutott-e. 

Csak azért, hogy lásd, vajon elég jutott-e neki is."

*****
"Egy nap majd elmondja az apjának, hogy már nem szűz. 

Mondjuk akkor, amikor már harmincéves, 

férjnél van, és gyermeket vár."

*****

"Néha nem is tűnik fel, mennyire erős a szeretet, 

csak akkor, amikor érezhető a hiánya. 

Néha észre sem vesszük a szeretetet, 

mert az megváltoztat, átformál, 

de olyan lassan, hogy szinte fel sem tűnik."

*****
"Szülőnek lenni olyan, mint szappanbuborékot tartani a kezedben, 

amit óvni kell, miközben ejtőernyővel kiugrasz egy gépből, 

megmászol egy hegyláncot, majd háborúba mész. 

El akarod rejteni, hogy biztonságban tudhasd, 

ne érje természeti csapás, erőszak, előítélet és gonoszság, 

e persze mindez lehetetlen küldetés. 

Állandó rettegésben élsz, hogy kipukkad a buborék, 

vagy hogy te magad teszel kárt benne. 

És tudod, hogy ha az a buborék eltűnik, te is semmivé válsz."

*****
"… talán néha jobb, ha a titkok megmaradnak titkoknak."

*****

"De ki mondta, hogy csak egyféleképpen lehet normálisnak lenni?"

*****

"Aki egész életében csak magára számíthat, 

arra szinte drogként hat, ha valaki végre törődik vele."

*****

Mindnyájan képesek vagyunk olyan dolgokra, amiket el sem tudtunk képzelni magunkról.