 |
| Fotó: Szöllősi Mátyás |
„Nem is kifli. Nem is kukac. Nem is bab, de nem is kavics. Kufli. Egy kufli sok mindenre hasonlít, és semmire sem. Pattog, mint egy gumilabda, pedig nem is az. Színes, mint egy nyalóka, pedig nem ehető. Van kicsi, van nagy. Van kövér és van sovány. Jönnek-mennek, sosem tudni, honnan hova…”
A kuflikkal két évvel ezelőtt találkoztam először, és ahogy az már lenni szokott abban az esetben, ha nagyon tetszik valami, sorban elolvastam a szerző, Dániel András többi könyvét is. A kufliknak nem csak írásban a szülőatyja ő, hanem a képi megjelenítője is, és saját könyvein kívül más könyvekben is találkozhatunk az illusztrációival.
Nagy kedvencem lett, ezért nagy öröm és megtiszteltetés, hogy interjút készíthettem vele. Én nagyon élveztem András válaszait, remélem nektek is tetszik majd.
Mi szerettél volna lenni eredetileg, illusztrátor vagy író?
Már a kezdetek kezdetén nehezen tudtam eldönteni, melyik irányba induljak. Végül a grafika és a képzőművészet látszott győzni, de azért időről időre éreztem, hogy ez a döntés nem lesz végleges, mert az írással is van még dolgom. Aztán ez így is lett – a képeskönyv műfaja adott megoldást erre az ambivalenciára.
El lehet-e különíteni egymástól a kettőt?
El lehet, persze. Nagyon más a két tevékenység. Amikor egy képeskönyv szövegét írom, akkor egyúttal fejben már az illusztrációkon is dolgozom, egyéb esetekben viszont az írás teljesen független a grafikától. A szöveggel való foglalkozás teljesen másféle kaland, nekem sokszor izgalmasabb, rejtélyesebb is, mint a rajzolás.
A kuflik egy firkából születtek. Egyszer rajzoltam egy fura kis kukacszerű lényt, és amikor ránéztem, rögtön az a név jutott eszembe, hogy kufli. Ez a név, ugyebár, a kukac és a kifli szavakból lett összegyúrva, de ahogy emlékszem, egy pillanatig sem gondolkoztam rajta, rögtön megvolt. Ezután egy darabig ott hevert ez a lény a fiókban, míg aztán egy napon rájöttem, mit is kezdhetnék vele. Ebből lett aztán az első kufli könyv. A többi már pikkely-, toll- és szőrténelem.
Valós emberek alapján alkottad-e őket?
Nem konkrét emberek – a barátaim vagy a családtagjaim – voltak a kuflik modelljei. De jellegzetes emberi tulajdonságokkal láttam el őket, mert afféle átlagos fickóknak képzeltem el a kuflikat, semmi varázserő, semmi szuperképesség, semmi hipercukiság. Hétköznapi alakoknak, akiket csak az különböztet meg egy átlagos pesti járókelőtől, hogy lábak helyett ugródudoruk van, és a nyolcker helyett történetesen egy képeskönyvben laknak.
Az újabb és újabb részeken sokat gondolkodsz, vagy inkább az a jellemző, hogy amikor aktuálissá válik egy megjelenés, akkor nehéz a választás, melyik legyen a következő?
Nincsen időm túl sokat töprengeni a kuflik kalandjain. Most készül a róluk szóló rajzfilm sorozat második évada, én nemrég fejeztem be a harmadik évad történeteit, már rajzolom őket, aztán jövőre következik a folytatás. A film sokkal gyorsabb tempót diktál, mint a könyvek. Ez nem feltétlenül baj, mert az már kiderült, hogy bőven van miről írni az elhagyatott rét kapcsán. Szerencsére mindig eszembe jut valami, úgyhogy inkább az idő, nem pedig az ihlet hiánya okoz problémát. Ami a könyveket illeti, olykor valóban nehéz eldönteni, melyik két történet legyen a következőben. Mivel a filmnek köszönhetően elég sok kész történet gyűlik a „kufli raktárban", nem egyszer a bőség zavarával küzdök, amikor erről dönteni kell.
A meséidet először megírod és utána születnek a rajzok, vagy születik egy figura és azután költözik be egy mesébe?
Mindig az írás van előbb, utána jönnek az illusztrációk. Bár olyan is volt, pont nem régen, hogy egy rajz adta az ötletet a történethez. A nyúlformájú kutya című, nyár elején megjelent könyvemet egy papírdarabra firkált furcsa, nyúlszerű figura ihlette. Ő lett a történet narrátora, egyben főszereplője. De az esetek többségében már maga az ötlet is egy mondat formájában jut az eszembe, ebből a mondatból indul a történet, aminek a végét sosem tudom előre.
Mennyiben más egy nem általad írt könyvet illusztrálni, mint a sajátodat? Nehezebb, vagy könnyebb?
Őszintén szólva jobban szeretek saját könyveken dolgozni. Annál izgalmasabb dolgot el sem tudok képzelni, mint amikor az első ötlettől a kész könyvig egyedül csinálok mindent: szöveget, könyvtervet, illusztrációkat… Ennél valamivel kisebb a mozgásterem, ha egy más szerző szövegét illusztrálom. Az is tud persze izgalmas feladat lenni, de én rendszeresen ellátom magam illusztrálandó szövegekkel és támadnak újabb és újabb képeskönyv ötleteim, úgyhogy egyéb illusztrációs munkákra elég kevés időm marad.
 |
| Fotó: Szöllősi Mátyás |
Papír és ceruza majdnem mindig van nálam, hogy ha eszembe jut valami, gyorsan le tudjam jegyezni. Igaz, ezt a funkciót már jórészt átvette a mobiltelefon... Gyakran még egy filcekkel és színes ceruzákkal teletömött tolltartót is hordok a táskámban, holott rajzolni szinte mindig otthon, az íróasztalomnál szoktam. Úgyhogy inkább afféle amulettként használom azt a tolltartót. Ja, és laptop is van nálam, az viszont nem amulett, mert gyakran szoktam írni utazás közben. Kifejezetten szeretek például vonaton dolgozni. Csak akkor van baj, ha valaki a szomszéd ülésen ülve hosszú és hangos telefonálásba kezd.
Vannak külön írós napjaid és külön rajzolós napjaid?
Jó volna, ha így lehetne, de a két tevékenység kényszerűségből eléggé összekeveredik, többnyire napközben váltogatom a kettőt. Szerencsére elég könnyen át tudok állni fejben a rajzolásról az írásra vagy fordítva.
Sőt, kizárólag ők alakítják a történeteket. Sokszor érzem, hogy én csak egy riporter vagyok, aki követi őket, és leírja, amit csinálnak. Szerencsére, mert ha nem volnának ilyen önállóak, akkor nekem kellene kitalálnom, hogy mi történjen velük, az pedig valószínűleg elég fárasztó és hosszadalmas munka lenne!
Ez pont olyan, mintha egy sokgyermekes apukától kérdeznéd meg, hogy melyik a kedvenc gyereke!
És olyan kedvenced, akit nem te rajzoltál, írtál? Szóval kedvenc mesehősöd?
Ha így belegondolok, elsősorban a vakmerő és kalandvágyó mesehősökkel szimpatizálok, mint Nils Holgerson, Alice vagy épp Rumini. Ja, és Egyeske, aki egy Pásztor Emma nevű kislány mesehőse volt egy korábbi, ovis alkotói korszakában - vele is mindenféle elképesztő kalandok estek meg!
Már az oviban is szerettél rajzolni?
Rajzolok, amióta ceruzát tudok fogni a kezemben. Úgyhogy már az oviban is állandóan rajzoltam, ez aztán folytatódott az iskolában is, ami nem okozott osztatlan örömet a tanárok körében, mivel többnyire óra közben is rajzoltam, ahelyett, hogy rájuk figyeltem volna.
Amikor írni kezdesz, számít, hogy jó kedved van-e, vagy éppenhogy a rossz hangulat is segíthet az alkotásban?
Sosem azért ülök le írni, mert ilyen vagy olyan a kedvem. Volt már példa rá, hogy egy nehéz élethelyzetben menedéket jelentett az írás, de általában az éppen adott, derűs vagy borongós hangulatom kevéssé befolyásolja azt, amit írok. Inkább az nem mindegy, hogy éppen mennyire vagyok összeszedett, hiszen képesnek kell lennem megfelelően koncentrálni a szövegre. Ám általában azt tapasztalom, hogy amikor kinyitom a laptopomat, elég gyorsan „munka-üzemmódra" állok, amikor könnyen kiszűrök minden külső és belső zavaró tényezőt.
Úgy tapasztalom, a gyerekek nagyon is jól veszik a könyveim humorát. Sokszor jobban, mint számítanék rá. Nyilván nem mindig pont ugyanazon nevetnek, mint a felnőttek, de például előfordul olyan is, hogy a Kicsibácsi... könyvekből egy kisgyerek olyan történetet nevez kedvencének, amelyről azt gondoltam, hogy a felnőttek talán jobban értik. Azt gyanítom, sok olyasmi van a gyerekek fejében, amit idefent, a felnőttség légritka magasában nem is gondolnánk! Mondjuk, én történetesen gondolom, talán ezért is írok ilyen könyveket nekik…
Eszedbe jutott már valaha, hogy kizárólag felnőtteknek írj könyvet?
Eszembe. Tervekről nem beszélek soha.
Mit olvasol éppen most?
Most éppen Tolnai Ottó Pompeji szerelmesek című prózakötetét olvasom, de már ott van az asztalomon Szöllősi Mátyás új (és egyben első) regénye, a Simon Péter, amire már nagyon kiváncsi vagyok.
A rajzolás és írás már túlmutat a hobbin, azt gondolom. Van-e hobbid?
Hát, ők ketten valóban jó alaposan túlmutatnak… Mivel szinte minden időmet az írás és a rajzolás, illetőleg a szerzői léttel kapcsolatos mindenféle futkorászás tölti ki, hobbi már nem fér bele az életembe. Talán azért sem, mert amit csinálok, az olyan intenzíven foglalkoztat, hogy valószínűleg ikebanázás vagy makramé kötés közben is állandóan ezeken járna az eszem, aminek minősíthetetlenül ronda ikebanák és félbehagyott makramék volnának az eredményei.
Mostanában két kedvenc tárgyam van: egy műanyagból készült, teljesen élethű pozsgás növény, ami jelenleg egy sárga gumicsontváz lakhelye, meg egy pislogó játékbaba szemekkel teli gyógyszeres üveg, amit egyik kedves barátomtól kaptam ajándékba.
Személyes kérdés, a fiamtól, Titusztól: Honnan kapta Titusz a nevét?
Ahonnan a többi kufli: tőlem! Miután annak idején kitaláltam a hét kufli karakterét, elég sokáig tartott, amíg megtaláltam a hozzájuk illő neveket. Ültem a rajzok előtt, és próbáltam rájönni, hogy is hívhatják őket. Sok változat után lett meg a hét név – bár úgy emlékszem, Titusz neve a könnyebb esetek közé tartozott.
Rajzolnál-e nekünk egy Könyvutca-lakó bármilyen kis lényt? Mondjuk egy molyollát, vagy egy könyvfurdancsot? Vagy hívják bárhogy máshogy... :D
Nagyon szívesen! Régi titkos vágyam, hogy egyszer végre rajzolhassak egy molyollát – úgyhogy most már ez is teljesült!
 |
| Új lakó a Könyvutcában: Betűevő molyolla |
Nagyon szépen köszönjük molyollát és az interjút kedves András.
A kuflikról írt bejegyzéseinket itt olvashatjátok:
Egy kupac kufli és más mesék
Szerintem mindenki legyen kufli!
A kuflik és a szélposta és még több kuflis könyv
Még több Dániel András könyvről pedig itt:
A nyúlformájú kutya
A könyv, amibe bement egy óriás
Kicsibácsi és Kicsinéni (meg az imikém)
Smorc Angéla nem akar legóba lépni
A kuflikról írt bejegyzéseinket itt olvashatjátok:
Egy kupac kufli és más mesék
Szerintem mindenki legyen kufli!
A kuflik és a szélposta és még több kuflis könyv
Még több Dániel András könyvről pedig itt:
A nyúlformájú kutya
A könyv, amibe bement egy óriás
Kicsibácsi és Kicsinéni (meg az imikém)
Smorc Angéla nem akar legóba lépni
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése