Legközelebb majd sikerül - ez egy optimista mondat, amelyet Beethoven mondogatott a zenészeinek, Vámos Miklós könyvcímnek választott, én pedig arra gondoltam, milyen helyre kis mondat lesz ez, ha Vámos Miklós nemet mond nekem, vigasz gyanánt elsüthetem majd magamnak néhányszor.
Nagyon nagy örömömre ezt a mondatot más helyzetben kell majd alkalmaznom, ugyanis VM nem mondott nemet. (Szereti magát VM-nek nevezni, hallottam egy interjúban, becsszó.)
Azt is hallottam, hogy néha mogorva az interjúkban és szűkszavú. Ezt is ő maga mondta. Szóval egy kihívás volt nekem. Kérdezzem, ne kérdezzem. Merjem, ne merjem. "Én még kihívásnak nem álltam ellen." Szép lenne, ha ezt most én mondtam volna, de ezt is tőle hallottam. Sajnos én néha ellenállok. Sokszor nem. Így megkérdeztem. Ő válaszolt. Remélem, ti is szeretni fogjátok.
Főleg a B-betűs zeneszerzőket szeretem: Bach, Beethoven, Bozart. Fiatalabb koromban Mozart volt a kedvencem, az évtizedek múlásával Bach tört az élre, s végül a nagy Ludwig van Bé. De eszembe se jutott, hogy őt prózai munkámban szerepeltessem. Sajátságos, hogy eddig Gabriel García Márquez (Márkez meg én) és Johann Wolfgang Goethe (Ki a franc az a Goethe?) vált valamilyen szinten főhősömmé. Gabóért rajongok, a német költőfejedelemtől viszont minden elismerésem mellett hideglelést kapok. Én a szenvedélyes, forró irodalmat szeretem. Annak megfelelője a zenében elsősorban Beethoven. Esetleg még Wagner.
A Legközelebb majd sikerül eredeti alapötlete az volt, hogy legelső (kis)regényem főhősével, Neun Ivánnal vajon mi minden történhetett, amióta tizenkilenc évesen odahagytuk, a Borgisz végén. Mikor azt írtam, még nem voltam húsz, és abban a szövegben minden a kilences szám köré szerveződik, például 9 hónap története, 9 fejezetben. Logikus volt, hogy most viszont 9 évben meséljem el őt, és szintúgy 9 fejezetben. Ehhez adódott, szinte természetesen, hogy minden rész egy-egy Beethoven-szimfónia szerkezetét, hangulatát, íveit és érzelmi hullámzását kövesse. Aztán mindjárt az első fejezetben támadt egy második Iván az első mellé, jóformán akaratomtól függetlenül – az írás félösztönös tevékenység.
A könyv címében lehet-e keresni valamiféle utalást saját magának is, miszerint legközelebb majd sikerül, vagy ez teljességgel csak a szereplőire vonatkozik? Sok dolog van-e, amit megbánt az életében, vagy amiket nem érez sikerültnek ezért úgy gondolja, hogy "legközelebb majd sikerül? Vonatkozhat ez az egész életedre? Lesz egy következő? Ami jobban sikerülhet? S nem kell sírva elfutnod? Hívők szerint feltámadunk, ezoterikusok szerint újjászületünk. Ezt már csak el kéne hinni. Let it be."
Ön úgy érzi, sikerült? Foglalkozik az elmúlás, a halál gondolatával? Az idézett szöveg arra utal, hogy sem feltámadásban, sem újjászületésben nem hisz... Így van ez? Akkor könnyebb lenne? Egyáltalán nehéz szívvel gondol az elmúlásra? (Az idő múlásával én azt vettem észre magamon, hogy egyre többet foglalkozom vele, és néha igen depresszív hangulatba tudok kerülni tőle.)
Aki nem foglalkozik az elmúlás gondolatával, már fiatal korában is, az ostoba. Aki idősen nem foglalkozik vele, az viszont javíthatatlan optimista. Én mintha egyre kevésbé törődnék a halállal, inkább az életre összpontosítok. Ennek ellenére a Woody Allen nevű filozófussal értek egyet: Nem félek a haláltól, csak nem szeretnék ott lenni, amikor jön.
Bizonyos esetekben és bizonyos tanácsadók egyszerűsíthetik az adott élethelyzetet. De sok a kókler, és sok a reménytelen eset. Én leginkább a Hellinger féle családállításban bízom, főleg ha Hellinger német tanítványai csinálják. Egy hosszú hétvége alatt lezajlik, tehát viszonylag kevés időt és pénzt igényel. Megjegyzem, számomra a legjobb lélektani segítség mindig az írás volt, nem föltétlenül a széppróza, olykor inkább a naplóírás.
Általában bécsi klasszikusokat, néha Beatles-t.
Minden nap ír? Van meghatározott napirendje, munkaideje?
Ha regényben vagyok, minden nap néhány órát. De ebben laza vagyok.
Hogyan születik meg egy könyv? Sok-sok gondolat van a fejében, és az egyik egyszer csak erősebbé válik, egyre jobban azt érzi, hogy abból lehetne írni egy jó történetet, vagy fordítva. Elhatározza, hogy ír egy könyvet, és utána keresi a témát?
Általában a prózaíráshoz nem kell sok ötlet, elég egy. Az sem kell feltétlenül, a magyar próza csúcsteljesítményei Mikszáthtól Kosztolányiig újsághírek alapján születtek. Nekem hetente – néha naponta – jutnak – eszembe regényötletek. De csak azoknak ülök neki, amelyekbe beleszeretek, eléggé hasonlóan ahhoz, ahogyan mi, heteroszexuális férfiak nőkbe szoktunk, továbbá kell, hogy elhiggyem, ha sikerül megírnom olyan színvonalon, amilyenre adott időszakban képes vagyok, az olvasóknak picit jobb lesz. Hogy aztán mi, mennyire, hogyan, azt nem tudom kifejezni.
A negatív értékítélet mindig fáj az embernek. Én érdeklődve fogadok minden véleményt, hátha tanulhatok belőle. De sosem bizonytalanodom el ezektől. Akit mindenki szeret, azt nem szereti senki, nem gondolja?
Egyszerre egy könyvet ír?
Nem, regény mellett szoktam rövid novellákat írni, ha úgy alakul.
Van-e valamilyen rituáléja, amikor befejezi egy könyv írását? Elmegy egy különleges vacsorára, fut egyet, beül a barátaival valahová, vagy otthon lazít egy könyv mellett, vagy könyv nélkül, zenével.
Nincs semmi efféle. De néha ünnepelnek mások.
Amikor befejez egy könyvet, érzi-e, hogy az most különösen jól sikerült, vagy esetleg van-e kétség önben, hogy mennyire fogják szeretni?
Amikor befejezem, nem tudom, olyan lett-e, amilyennek szerettem volna. De félre szoktam tenni több hónapra, hogy kihűljön, utána már érzem valamennyire, hogy milyen, és át is írom. Azt, hogy szeretik-e, nem találgatom, csak remélem, s csak a megjelenés után derül ki.
Olyanokat, amiket az értelmiségi szülők szoktak, főleg Lázár Ervint, Janikovszky Évát, népmeséket. De a római-görög mitológia népszerű változatát is végigvettük, tetszett nekik.
A saját könyvei közül mit ajánlana nekem elolvasásra? Melyik az, amit úgy érez, nem szabad kihagyni.
Zenga zének, Anya csak egy van, Apák könyve, Sánta kutya, Szitakötő, Hattyúk dala. Ha soknak tűnik, jelzem, majdnem negyven a könyveim száma.
Van-e olyan kérdés, amit még nem kérdeztek meg öntől, de nagyon szívesen válaszolna rá, ha valaki megtenné?
Biztosan van, de az alap eset, hogy bár fegyelmezetten csinálom, nem a legfőbb mulatságom az, hogy mások kérdéseire feleljek, olyan sok a megválaszolatlan saját kérdésem.
Kedves Vámos Miklós, remélem sikerül a saját kérdéseire választ találni, és nagyon köszönöm, hogy az én kérdéseimre is válaszolt. Nekem továbbra is kedvenc íróm marad, úgy is, hogy még nem olvastam a könyveiből eleget. /Nem tudom, jó vagy rossz színben tüntetem fel magam, ha elárulom, hogy a fentebb ajánlott könyvek felét olvastam. Tulajdonképpen örülök, hogy még jó néhány olvasnivaló vár rám Vámos Miklóstól, hiszen így az újabb könyvek megjelenése közötti időben sem kell nélkülöznöm./
Bea
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése