"A múlttal nincs mit tenni, cipelnünk kell egyre növekvő súlyát, reménykedve, hogy nem roskadunk össze alatta."
A maga csendes, lassú folyásával, érzékenységével, szerénységével és mélabújával nekem ez egy tökéletes könyv volt. Imádom az ilyen történeteket, amelyek látszólag egyszerűek, alig történik benne valami, mégis ott van benne az élet körforgása, a kezdet, a vég és az egész örökkévalóság.
Meglepődve tapasztaltam a molyon és a Goodreads-en is, mennyire megosztó ez a könyv. Voltak a két csillagos véleménytől az öt csillagosig mindenféle értékelések. Nálam maximum pontos, alapból kedvenceim az idővel kapcsolatos, az időutazós történetek, és bár itt hősünk, Tom Hazard nem utazott az időben, de az idő nem fogott rajta, ezért mégis valamiféle időjátékos ő, aki nem öregszik és 44 éves kinézettel már 439 éves.
Napjainkban Tom történelemtanár Londonban, a történet elején életének éppen egy új szakasza kezdődik el. Felváltva olvashatjuk a jelen cselekményét és Tom életének évszázadait. Így visszatérünk az 1500-as évek végének Angliájába, ahol megismerjük az ifjú Tomot és édesanyját, akit éppen boszorkánysággal vádolnak meg, mert fia évek alatt semmit nem öregedett.
Kedveltem nagyon a régmúlt időben történő eseményeket, melynek egy szerelem volt a középpontjában, és bár a történet nem időrendi sorrendben ugrott a múltba, egy kis időt itt töltöttünk, egy kicsit ott, mindenképpen nagyon figyelemre méltóak és érdekesek voltak az évszázadokkal ezelőtti események. Tom élete és küzdelme elgondolkodtató volt, átok vagy áldás a hosszú élet?Szenvedett-e attól, hogy látszólag nem öregedett? Mondom, csak látszólag, mert öregedett ő, csak nagyon-nagyon lassan.
Nem időutazós könyv, mégis nagyon érdekes időutazásban volt részem, Tomnak köszönhetően láttam Shakespeare-t a maga idejében, de találkoztam Fitzgeralddal, voltam piacon a 16. században, láttam a kor babonáiból adódó boszorkányüldözést. Két kedvenc könyvem is eszembe jutott, miközben olvastam, Stephen King 11/22/63 könyve és Az időutazó felesége, így aki szerette ezeket a könyveket, szerintem ne hagyja ki Matt Haig könyvét, mert nagyon szép történet volt, sok érzelmes és mélyreható gondolattal.
Nem voltak benne nagy izgalmak és nem az akciódús jelenetekről szólt, egyszerűen csak bemutatta egy ember életét, aki nagyon lassan öregedett, érzéseit, gondolatait, hogyan élt át évszázadokat. Kérdezhetjük magunktól, hogy mi éltette ilyen sokáig, miért akart élni, amikor túlélt mindenkit, akit ismert és szeretett. Erre tökéletes választ kapunk a könyvben.
Hihetetlen, varázslatos történet az életről, a szerelemről, döntésekről. Eredeti és kivételes. A szerző két gyerekkönyve fantasztikus és egyedülálló, a depressziójáról írt könyve zseniális. Matt Haig rendkívül különös és tehetséges író, kedvenceim közé tartozik.
Bea
"A zene nem tör át falakon. A zene eleve bennünk van.
Fölfedi, ami ott rejtőzik, érezteti azokat az érzelmeket, amelyekről nem feltétlenül tudunk.
Körbejár és felébreszti őket. Újjászülettet."
*****
"Bárcsak meg tudnánk állítani az időt. ... Ezen kéne munkálkodnunk.
Amikor elérkezik egy boldog pillanat.
Megpörgetjük a lepkehálót, elkapjuk és örökre miénk a pillanat!"
*****
"A múlt a jelenben van, benne ismétlődik, csuklik és figyelmeztet mindarra, ami nincs többé. Elővérzik az utcatáblákból és padokból, dalokból, vezetéknevekből, arcokból és könyvborítókból. Néha egyetlen fa vagy naplemente látványa is olyan erővel képes hatni ránk, mint az összes valaha látott fa vagy naplemente. És nincs menekvés, mert nincs élet, amelyben ne lenne könyv, fa vagy naplemente. Ilyen nem létezik."
*****
"Fölkacag.
A világ legegyszerűbb, legőszintébb öröme - döbbenek rá -
ha megnevettetünk valakit, akit szeretünk."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése