Laetitia Colombani francia forgatókönyvíró, rendező és színésznő. A forgatókönyvek mellett színdarabokat is ír. A hajfonat az első regénye. De micsoda regénye!
Három nő élete fonódik egybe ebben a csodálatos történetben úgy, hogy nem ismerik egymást és nem is találkoznak soha.
Smita és kislánya Lalita Indiában, Uttar Predes államban, Badrapur faluban él. Smita az érinthetetlenek közül való, ami azt jelenti, hogy kaszton kívüli, rendszeren kívüli, különálló faj, tisztátalan, akihez nem lehet szólni, nem lehet megérinteni. Milliók élnek így Indiában. A legmélyebb szegénység, a legmélyebb megalázottság, a legmélyebb reménytelenség a sorsuk.
Smita egyik reggel nagyon különleges napra ébred. Kislánya ma iskolába megy. Smita elintézte, Lalitának már nem kell az ő megvetett munkáját folytatni, ami anyáról lányára száll a családban. Lalita már nem lesz latrinatisztító, megtanul írni-olvasni, és más élet várja.
Giulia a szíciliai Palermóban él, apja parókagyártó műhelyében dolgozik, ahol az ország egyik legjobb minőségű, igazi hajból készült parókáit készítik. Amikor apja kórházba kerül, Giulia nyakába szakad a felelősség. A család, a műhely fenntartása nem várt problémákat okoz, miközben beköszön életébe a szerelem.
Sarah jól menő ügyvéd, már társtulajdonos egy montreali ügyvédi irodában. Egyedül él két gyermekével, akik többet látják a bébiszittert, mint anyjukat, aki rengeteget dolgozik és mindenek elé helyezi a szakmai sikereit. Egészen addig, amíg nem diagnosztizálnak nála egy súlyos betegséget.
Ennek a három nőnek tekinthetünk bele az életébe, kísérhetjük el őket küzdelmes útjaik egy szakaszán. A könyv felhívja a figyelmünket arra, hogy nem szabad beletörődni a reménytelen dolgokba sem, küzdeni kell, nem feladni, hagyni, hogy a kitartás az és az akarat ereje vigyen bennünket, és megpróbálkozni a lehetetlennek látszó feladatokkal, problémákkal is.
Nagyon megérintettek a történetek, legfőképpen talán Smita élete volt az, amely a legreménytelenebbnek látszott, viszont fantasztikus, ahogyan a szerző összekapcsolta ezeket a történeteket, ezeknek a nőknek az életét. Smita, a legszegényebb hármójuk közül mégis - tudta nélkül - reményt, erőt és lehetőséget ad Guilia és Sara életének jobbá tételére.
Tisztelgés ez a történet a nők ereje, akarata, kitartása előtt, az erő előtt, amellyel szembeszállnak betegséggel, sztereotípiákkal, társadalmi helyzettel, amelyet segítségül hívnak a nehéz helyzetekben, amelyek kihúzzák őket a reménytelenségből és segítenek megvalósítani az álmaikat, jobbá tenni életüket.
Szépen megírt könyv, minden mondat a helyén volt, nem voltak felesleges érzelgősségek, keményen, határozottan haladt előre a történet, éppen annyira, mint a három női főszereplőnk menetelt a saját életében a kitűzött célja felé.
Bea
"A nőknek ajánlom most ezt a munkát,
Akiket ez a haj összeköt,
Akiknek a lelke így összefonódik.
A nőknek, akik szeretnek, gyereket szülnek, remélnek,
Elesnek, de újra felkelnek, ezerszer,
Akiket támadnak, de nem adják meg magukat."
*****
"A lányom egy kicsit vad, szokta mondani az anyja.
A diszkók zaja helyett a könyvtár csendjét választja, ebédidőben is ott van.
Csillapíthatatlan étvággyal olvas, élvezi a könyvekkel teli termek hangulatát,
hallgatja a lapok suhogásának neszét.
Néha úgy érzi, mintha templomban lenne,
már-már misztikus áhítat járja át a könyvtárban."
*****
"Negyven után már senki sem fiatal" - emlékezett vissza
egy Coco Chaneltől származó idézetre egy magazinban,
amelyet aztán rögtön le is rakott.
Nem hagyott magának elég időt,
hogy elolvassa a mondat második felét:
"de ellenállhatatlan maradhat élete végéig."
*****
"Nem tudták, hogy lehetetlen, így hát megvalósították."
Guilia emlékszik erre a mondatra, amit kislányként olvasott
Mark Twain könyvében és olyannyira tetszett neki."
*****
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése