Keith Stuart: Kockafiú

KönyvParfénak tartozom nagy-nagy köszönettel, amiért nyomatékosan felhívta a figyelmemet erre a könyvre, miszerint biztos, hogy nekem is tetszeni fog. Nem is árulok zsákbamacskát, rögtön meg is mondom már itt az elején, hogy igaza volt Ivettnek, nagyon-nagyon tetszett a könyv, be is került a kedvenceim közé.

A fiúk is beleolvasgattak és amikor meglátták, hogy a Minecraft milyen nagy szerepet kap benne, a lelkemre kötötték, hogy mindenképpen nézzem meg, ahogyan a Minecrafton játszanak, és milyen világot alakítottak ki maguknak.

/Nagyszülők kedvéért - a mieinkből kiindulva - elmondom, hogy a Minecraft egy videojáték. A Mine a bányászást, a craft a barkácsolást jelenti, ami nemcsak a játék világában megtalálható bányákat és az eszközök barkácsolását jelenti, hanem a játékos maga alakíthatja a teret, maga építhet bármit, kialakíthatja a saját kis világát. Egy és több játékos módban lehet játszani, a játékosok barangolhatnak, felfedezhetnek. A Minecraft világa kockákból áll, kockákból vannak a játékosok, az állatok, a fák és minden más is./

A Kockafiú egy apa és fia története. Egy olyan apáé, akit éppen kirakott otthonról a felesége, ő pedig a barátjánál húzza meg magát, és fogalma sincs, hogy hogyan tovább. Ha ez nem volna még elég, néhány napon belül az állását is elveszti. Többek között munkája miatt is ment tönkre a házassága, mert Alex minden idejét a munkahelyén töltötte, azzal az indokkal, hogy felesége Jody otthon lehessen Sammel, a kisfiukkal. 

Alex akkor döbben rá, hogy távolabb már nem is állhatna a fiától, amikor rövid időszakokra, egy-egy napra egyedül marad vele. Ugyanis Sam autista, az átlagostól is nehezebb hozzá megtalálni az utat. És ekkor jön a Minecraft, amelyben Sam már meglehetős gyakorlatra tett szert és talán az egyetlen dolog, amiben el tud mélyedni. 

Sam egyébként szeret az asztal alatt játszani, nem szereti a fizikai kontaktust, nem bírja a hangos zajokat, a sok embert. Egy napon beengedi apját a Minecraft világába és ezáltal elindul közöttük valami. Először csak együtt építgetik a kockákból álló világot, együtt bányásznak, együtt keresik a kincseket, ám Alex azt veszi észre, hogy egyre többet beszélgetnek, hogy Sam szól hozzá, hogy néha már értik egymást, és egyre inkább nem fél, hanem várja a fiával a találkozásokat.

Közben küzd a saját démonaival is, ugyanis gyermekkorában szemtanúja volt a bátyja halálának, ami a mai napig kísérti és nem jutott túl rajta. Az édesanyjával, a húgával sem tökéletes a kapcsolata, egész életére rányomta a bélyegét a gyermekkori traumája.

Alexet én is kidobtam volna talán, eleinte nagyon idegesített az önsajnálata, a tehetetlensége, dühített, hogy milyen apa volt, hogy Sam nevelését és felügyeletét Jodyra hagyta, ezáltal a lehetőséget sem adva meg magának és Samnek sem, hogy megismerjék egymást. Elbújt a munkája mögé, mert így volt a könnyebb. De a szakítás és a Minecraft meghozta a változást. 

Nagyon tetszett az írás stílusa, ahogyan a szerző a komoly témák közé becsempészte a humort, a kétségbeesés mellé a reményt, a szomorúság mellé a vidámságot, a szürkeség mellé a színeket. Még ha kockák adták is ezeket a színeket, de ezáltal kezdett változni a világ.

Sam és Alex világa először, aztán szépen lassan mindenhol kisütött a nap, és egy kis jóféle változás nagyon nagy erőt tud adni, Alex meglátogatja édesanyját, a húgával is próbálják eltüntetni a köztük lévő távolságot, a feleségével Jodyval is talán...

Egy nagyon szívmelengető történet a szeretetről, kitartásról, újrakezdésről, családról, barátságról, autizmusról. Sokat nevettem, együttéreztem, mérgelődtem és néhol bizony sírtam is. Nagyszerű történet, remek szereplőkkel. 

Ja és a Minecraft! Megnéztem és teljesen megértem Samet, Tituszt és Bencét, hogy miért szeretik annyira ezt a világot, és bár ők - a fiaim - békés üzemmódban játszanak - azt hiszem így mondják - de egy másik módban létezik a játékban gonosztevő creeper, amit KönyvParfé Ivettnél meg is nézhettek, ugyanis megsütötte őket. KATT IDE a sült creeperekért. 

Bea

"Na de, ki ismeri tényleg önmagát? Ezzel nem azt akarom mondani, hogy mindenki olyan ordas hibákat követ el az életében, mint Oidipusz - ő tényleg megszívta. De ugyan ki az, aki tisztában van azzal, hogy valójában  mit miért csinál? "

*****

"Lenyűgöz ez a káosz, azt hiszem sokat elárul rólunk.
Tolsztojt parafrazeálva (már elnézést), a rendes otthonok mind egyformák,

a rendetlenek viszont mind a maguk módján rendetlenek."


*****

"Arra gondolok, amikor még gyerekek voltak, aztán mindarra, ami azóta történt.
Meg arra, hogy milyen esetleges és törékeny a boldogság. 

Olyan könnyű elhibázni. Olykor észrevétlen elmegy mellettünk.
De néha, hogyha elképesztően szerencsések és türelmesek vagyunk,

újra felbukkan."

*****