Ez már a második Locspocs történet, amit olvastam. Az elsőről IDE KATTINTVA olvashattok. Ez a rész éppen annyira tetszett, mint az első, az illusztrációk még mindig gyönyörűek és eredetiek, a figurák aranyosak, talán a történetből adódóan itt még jobban kibontakozhatott a könyv látványvilága.
A történet nagyon kedves és szerethető volt, amelyből megtudhattuk, hogy máshol is élnek tengeri szörnyek és levelet is szoktak írni egymásnak. Így történhetett, hogy Locspocs is kapott egy levelet távoli nénikéjétől Nessietől, Skóciából, aki meghívta magához egy szünidei látogatásra.
Locspocs útnak indult és nagyon izgalmas kalandokban volt része. Eleinte bálnataxival utazott, de egyszer csak a tenger véget ért, és szárazföldre kellett lépnie, azaz kúsznia. Ahol pedig sokkal több ember van, mint a tengeren. Innen kezdődtek Locspocs igazi kalandjai, amelyben rajta kívül még sok más állattal találkozhatunk és végigkövethetjük Locspocs rendkívüli utazását egészen Loch-Nessig.
Vicces, édes történet, bátorságról, segítőkészségről, barátságról, kalandokról.
"Egy tengeri szörny szárazföldön nem valami ügyes.
(Nem is szólva a gyorsaságról, hiszen biciklivel könnyen utol lehet érni.)
Locspocsnak tehát vigyáznia kellett, nehogy valaki felfedezhesse.
(Minden állat közt az ember a legveszedelmesebb - szokta Nagymama mondogatni.)"
"Vajon az embereknek, hogy tetszene, ha ketrecbe zárnák őket? - gondolta Locspocs.
- Vagy ha az állatok a postásból cipőt, a katonából táskát csinálnának, és kihúznák minden igazgató fogát, hogy zongorabillentyű legyen belőle!"
Lewis Carroll: Alice Csodaországban
Szegedi Katalin rajzaival
Lewis Carroll, eredeti nevén Charles Lutwidge Dodgson állítólag véletlenül lett íróvá, és amíg meg nem írta az Alice-t, addig sem akármivel foglalkozott, egyenesen matematikaprofesszor volt. Emellett anglikán pap és fényképész is, de ezt most hagyjuk, mert nem tudom, hogy ezekbe a foglalatosságokba mennyire mélyedt bele. Az biztos, hogy íróként örökre beírta nevét a világirodalomba.
Az Alice Csodaországban a legtöbbször feldolgozott irodalmi művek körében előkelő helyet foglal el, rengeteg könyvkiadást ért meg, nagyon sokféle illusztrálással, születtek belőle filmek, rajzfilmek és musicalek.
Magyarul 1920-ban jelent meg először, majd 1936-ban Kosztolányi Dezső fordításában ismét, ekkor az Évike Tündérországban címet kapta, majd az 1958-as Szobotka Tibor által átdolgozott kiadás már az Alice Csodaországban címet kapta.
Hogy kicsit a könyvről is írjak, először az is megfordult a fejemben, hogy én bizony fel nem olvasnám a gyerekeimnek, ha most lennének kicsik. Aztán jót derültem azon, hogy hiszen nem is olvastam fel, mert valamiért sosem került a kezembe. Így először mesefilm formájában találkoztak vele, és így visszaemlékezve rájöttem, hogy szerették. Igaz, a könyvet ők is csak évek múlva olvasták el.
Mivel én is láttam jártamban-keltemben a mesét, nem éreztem nagy késztetést arra, hogy elolvassam, de most Szegedi Katalin illusztrálta könyveket olvastam sorozatban, így Alice is a kezembe került.
Barátságunk nem alakult ki rögtön, majdnem a könyv feléig csak forgattam a szemem, hogy mekkora zagyvaság ez. Pedig általában fogékony vagyok az ilyesmire, de most ez kifogott rajtam. Egyik nap el is beszélgettem Bencével (21) a könyvről, aki teljesen más megvilágításba helyzete a dolgokat és sok érdekes háttérinfót elmondott az íróról. Azt javasolta, hogy ne is keressek benne értelmet, egyszerűen csak élvezzem ezeket a képtelenségeket.
Ekkor éppen ott tartottam, hogy a Hercegnő egy kisbabát dajkált az ölében, aki egy kismalac volt. A szakácsnő pedig piszkavasat, lábasokat és egyéb konyhai felszereléseket hajigált a Hercegnőhöz, akinek az ölében volt a becsomagolt kisded.
A beszélgetésünk után sikerült az agyamnak átkapcsolnia a megfelelő üzemmódra, és onnan fogva nagyon-nagyon tetszett ez az egész őrültség. Olyannyira, hogy mégegyszer el fogom majd olvasni, de egy másik kiadást.
Szegedi Katalin illusztrációi szokás szerint gyönyörűek, viccesek, imádtam. Éppen ezért nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy egy más által illusztrált példány, vagy éppen egy rajzok nélküli, második olvasásra mennyire tetszene.
Alice nagyon sok mindenkit megihletett, pl. Salvador Dalit is, az ő szürreális alkotásai is nagyon tetszenek.
10/10
Bea
"Ne akarj másnak látszani, mint aminek látszol, mert ha nem annak akarsz látszani,
aminek látszol, akkor nem annak látszol, aminek látszani akarnál."
"Végül még az is megeshetik - mondotta -, hogy egészen elfogyok,
mint a gyertya lángja.
Vajon milyen is lennék akkor?
Próbálta elképzelni, milyen is a gyertyaláng, miután már elfújták.
De nem emlékezett rá, hogy látta volna valaha."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése