Ez a nagyon figyelemre méltó, érdekes könyv egy tabutémát ölel fel, és azt gondolom, nagy bátorságra vall a szerző részéről, hogy felvállalta és nyilvánosság elé tárta legbensőbb érzéseit, legszemélyesebb gondolatait. Ugyanis ebben a könyvben Sarah Fischer nyíltan vall arról, hogy bár imádja a lányát, Emmát, megbánta, hogy anya lett és nem élvezi az anyaságot.
Mert az anyaság mindent megváltoztat, a régi élet eltűnik, és jön helyette egy teljesen új, egy olyan, amire talán nem számított, miközben rájön, hogy már sosem kapja vissza a régi életét, már örökre csapdába esett, mint anya, és nem biztos, hogy valaha lehetősége lesz a régi NŐ-t megtalálni magában, a régi munkáival, a régi hobbikkal, régi barátokkal.
Olyan anyaként, aki már fiatalon tudta, hogy minimum háromgyerekes anya szeretne lenni, kétkedve és erős ellenérzésekkel kezdtem a könyv olvasásába, mindamellett, hogy éppen ezért nagyon kíváncsi voltam rá.
Szerettem volna megtudni, hogy Sarah Fischer meg tud-e győzni arról, hogy ezt tényleg komolyan gondolta, tényleg tönkretette a gyerek az életét és mindezek ellenére érzem-e majd szeretetét a gyermeke iránt.
Tisztában vagyok azzal, hogy létezik szülés utáni depresszió, tudom, hogy nem mindenki éli meg a világ legnagyobb boldogságának azt, ha gyermeke születik, vagy ha igen, még az sem garancia arra, hogy anyasága első pár hónapjában nem omlik össze a feladat súlya alatt.
Ez előfordulhat bárkivel, aki pedig még a kellő segítséget sem kapja meg a párjától, a családjától, akit magára hagynak, sokkal nagyobb eséllyel érezheti gyengének magát és képtelennek arra, hogy gondoskodjon a gyermekéről.
Sarah Fischer szülése előtt sikeres nő volt, sokat utazott, utazásairól előadásokat tartott, megbízható anyagi háttérrel, párkapcsolata megfelelőnek volt mondható, szerette az életét. Terhessége alatt is előadásokat tartott, igyekezett életét úgy folytatni, mint azelőtt. Nem volt tipikus kismama, mint ahogyan nem lett tipikus anya sem. Szülése után szembesült azzal, hogy egy gyermek és a kihívásokkal és utazásokkal teli régi munkája nem egyeztethető össze.
Nagyon személyes vallomás ez arról, hogy az anyaság miként változtatja meg egy nő életét, milyen hátrányos helyzetbe kerül egy apával szemben, mert pl. egy apától ritkán kérdezik meg egy állásinterjún, hogy van-e gyereke, és menni fog-e a munka a gyerek mellett, egy anyát ritkán dicsérnek meg azért, ha pelenkázza a gyermekét. Társa, Alexander nem igazán érti meg, hogy Sarah vágyik a régi életére, vágyik arra, hogy dolgozhasson, mert úgy érzi, hogy akkor tud teljes értékű anya lenni, ha teljes értékű nőnek is érezheti magát. Nem is igazán partner ebben, ezért Sarah egyre mélyebbre kerül.
Keresi a megfelelő a kiutat a helyzetéből, egy olyan megoldást, amellyel visszakaphat a régi életéből egy darabot, önellátó maradhat anyagilag, ugyanakkor lánya ellátását is meg tudja oldani. Egy biztos, a történet nagyon személyes, nagyon szubjektív, lehet egyetérteni vele, lehet elutasítani ezt a gondolatot, de attól még megtörtént. Sarah nincs ezzel az érzéssel egyedül, ám nagyon kevesen merik ezt bevallani, elmondani, pedig talán segíthetnének egymásnak.
Én magam távol állok ettől az érzéstől, de azt hiszem meg tudom érteni, hogy nem mindenki születik anyának, sőt nem mindenki válik azzá a gyermeke megszületése után sem. Mint ahogyan megértem azt is, hogy nem mindenki szeretne gyereket szülni, mert a saját életét mindenki maga éli, és mernie kellene meggyőződése szerint cselekednie és vállalnia tetteit.
9/10
Bea
"Igen, sok anya az élet megkoronázásának tekinti a gyermekeit.
De azért akadnak másféle anyák is."
"Ha valaki hisz az újjászületésben, ahogy sok helyen, ahová utazásaim során
eljutottam, hisznek, akkor viszonylag lazán fogja fel a földi létezést."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése