A Pagony Kiadó Abszolút Könyvek sorozatának második kötete után azt mondom, hogy eddig nagyon jó választás volt ez a két kötet, az elsőről IDE KATTINTVA már írtam is, és nagyon szerettem.
Ezt Kate Scott Óriására is el tudom mondani, ugyanis szerethetőségében ugyanott foglal helyet, mint a Gipsz. Fontos témákat megjelenítő regények az Abszolút sorozat részei, míg a Gipszben, egy válás okozott főhősünknek már-már feldolgozhatatlan problémát, az Óriás a kirekesztettség, kiközösítés, tolerancia témakörét jeleníti meg Anzo, a kisnövésű 12 éves fiú szemszögéből.
Anzo kisebb méretű az átlaghoz képest, tizenkét évesen mindössze 122 cm magasra nőtt. Pedig a családja, a szülei és a két nagybátyja óriásira nőttek, anyukája kivételével mindegyikük jóval magasabb, mint 2 méter, bár az anyukájának sem sok hiányzik hozzá.
Ezzel szemben Anzo kicsi, ezért mindig úgy gondolja, hogy hangos, pörgős életet élő családja azért nem veszi észre, azért nem hallgatják meg, mert ilyen kicsire nőtt. Ha ez nem lenne elég, akkor még az iskolában is állandó csúfolódások céltáblája, a méretét illetően. Mindennap el kell viselnie Josh nevű osztálytársa zaklatásait, ami akkor is nagyon nehéz dolog, ha vannak az embernek barátai is.
Szerencsére, legjobb barátját, Elsie-t nem a mérete érdekli, hanem az esze, a gondolatai és a tehetsége. Mert Anzo mindennél jobban imád képregényeket rajzolni és tehetsége is van hozzá. De ezt csak egyedül Elsie tudja, mert a szülei és nagybátyjai nem érnek rá ezzel foglalkozni a küszöbön álló étterem megnyitás miatt.
Így történhetett, hogy lemaradtak Anzo életének egy nagyon fontos sikeréről, és Anzo előtt teljesen kétséges, hogy eljut-e a képregényfesztiválra, ahová meghívót kapott. Hogyan is juthatna el, amikor a szülei meg sem hallják, meg sem látják, és mindenre csak bólogatnak, nem tudják, mi a gyermekük hobbija, milyen vágyai vannak és milyen atrocitások érik az iskolában.
Egyszercsak azonban minden változni látszik, ám Anzo így is keserű megtapasztalást tesz azt illetően, hogy mindegy mekkora az ember, vagy milyen a külseje, nem az a lényeg, ami kívül van, hanem, ami belül. Mindegy, hogy ő kicsi vagy nagy, a barátai ugyanazok maradtak, és képregényt rajzolni így is nagyszerűen tud.
Csodálatos történet volt, egy kedves, okos, tehetséges, érzékeny 12 évesről, akinek nincs önbizalma, akinek önértékelési problémái vannak, akit csúfolnak az iskolában. A téma elszomorító, a könyv mégis nagyon vicces, színvonalas, modern és elgondolkodtató.
Kitartás, barátság, család, szeretet és tolerancia könyve az Óriás, melyet nagyon el tudnék képzelni iskolai olvasmánynak a kötelezők helyett, nemcsak az olvasást kedveltetné meg a gyerekekkel, hanem fontos és komoly beszélgetések előfutára lehet. Ez igaz a már fent említett Gipsz, avagy hogyan szereltem meg egy nap alatt a világot című könyvre is.
10/10
Bea
"...én képregényeket rajzolok. Hatéves koromban kaptam rá, amikor Talbert bácsi vett nekem ajándékba egy Snoopy kötetet. Az volt a címe, hogy _A boldogság...egy meleg kiskutya._ A címben szereplő három pont elgondolkodtatott. Lehet, hogy ez inkább kérdés? A boldogság egy meleg kiskutya? (Hatévesen a válaszom egyértelműen igen volt. A boldogság egy meleg kiskutya. Esetleg egy csokifagyi.)"
"Mielőtt folytatnám ennek a bizonyos napnak a történetét, bemutatom a családomat.
Különben még azt hihetnéd, hogy normálisak."
"Miért nem adsz neki egy esélyt?
Bármilyen valószínűtlennek tűnik, egy próbát megér, nem?"
"A magabiztosság egyfajta varázslat, aminek hatására hiszel önmagadban,
és az egész világnak meg tudod mutatni, milyen csodálatos vagy."
"Az álmok néha nem úgy válnak valóra, ahogy az ember elképzeli őket.
Hanem még annál is jobban."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése