Bár számíthattam volna rá, de mégsem gondoltam, hogy egy ennyire erőteljesen ható, ennyire mélyen megérintő könyvet fogok olvasni halálról, életről, vallásról. Egy másfajta kultúráról, ahol nem tabu a halál témája, hiszen a tibetiek azt gondolják, hogy a halál nem a vég, hanem a kezdet.
Egy újjászületés kezdete, egy olyan újjászületésé, mely buddhista szemszögből nagyon fontos dolog. A könyv a buddhizmus elméleteit és alapjait ismerteti, az ősi tanításokat, melyek segíthetnek nekünk életünk és halálunk minden egyes szakaszában.
A nyugati kultúrában nem megszokott dolog a halálról beszélni. Kerülendő és mellőzött téma, kellemetlenül, kényelmetlenül érezzük magunkat, ha valaki a saját haláláról szeretne beszélni, nem tudjuk, hogyan viselkedjünk a haldokló emberrel, mit mondjunk, mit csináljunk, hogyan tudunk neki segíteni, hogy az legfőképpen neki legyen jó. Akár kórházban, akár az otthonunkban.
A buddhizmus tele van szeretettel, elfogadással, bölcsességgel. Nagyon tetszik benne az, hogy nem próbál meggyőzni arról, hogy bármely más vallás nem az igazi és csak a buddhizmusban teljesedhetünk ki, hanem éppen azt hangsúlyozza, hogy mindenki a saját maga vallásában találja meg a hitét és erejét, a szeretet egyetemes voltát hirdeti.
Nagyon nehéz erről a könyvről írni, mert annyira sokat ad, annyira tele van szeretettel és megértéssel minden ember iránt, hogy szinte elszégyelltem magam minden valaha volt rossz gondolatomért és azokért a cselekedeteimért is, amelyeket nem tettem meg, de meg kellett volna, mert nem voltam elég erős, nem volt bennem hit - saját magam iránt sem -, ezért ezt bánom.
De Szögyal Rinpocse ezt sem hagyja, nem hagyja, hogy szomorkodjunk, rágódjunk a múlton, mert azt tanítja: ami elmúlt, az ellen már nem tehetünk semmit, nem kell a jelent elrontani önmagunk ostorozásával, viszont törekedhetünk arra, hogy egyre jobbak legyünk, egyre jobb, szebb és hasznosabb életet éljünk, hogy a következő életünkben eszerint születhessünk újjá.
A szerző maga is egy buddhista mester, aki arra tette fel életét, hogy a nyugati embereket is megtanítja a buddhizmus bölcsességeire, az élet és halál megismerésére.
Képzési programok indultak tanításaira alapozva, hogy a nyugati társadalomban dolgozó egészségügyi dolgozók, de akár laikusok, orvosok, egyetemek hallgatói, hospice alapítványok dolgozói egyre többen ismerjék fel és tegyék magukévá a haldoklók helyes gondozását, megfelelő lelki törődést tudjanak adni haldokló embertársaiknak, családtagjaiknak.
Sok buddhista sajátosságot olvashatunk a könyvben, mely nekünk, nem buddhistáknak nagyon távolinak, néhol érthetetlennek és megfoghatatlannak tűnik, ezeket a részeket érdemes többször is elolvasni, bár ezt az egész könyvre is igaznak tartom. Ez a könyv egy bármikor elővehető fantasztikus segédlet, amely segítségünkre lehet, ha elszomorodunk, ha nem tudjuk, hogyan tovább, ha elveszítettünk valakit, ha nehézségeink vannak, ha mi magunk vagyunk betegek.
Aki ezt a könyvet a kezébe veszi, készüljön fel! Nem könnyű olvasmány. És ezt nem a buddhista, tőlünk távol álló dolgokra értem. A könyv kendőzetlenül beszél a halálról, a haldoklásról, a haldokló gondolatairól, a hozzátartozók és segítők javasolt viselkedéséről, lelki és gyakorlati tudnivalókról.
Bár a buddhista tanok legtöbbünk számára ismeretlenek, mégis segítenek, inspirálnak, elgondolkodtatnak, megnyugtatnak.
Megismerhetjük Szögyal Rinpocse életét, olvashatunk tibeti mesterekről, megtanulhatunk meditációs technikákat, megtudhatjuk mi is valójában a bardo, mit tartalmaznak a bardo-tanítások, miért olyan nehéz a halállal szembenézni, hogyan alakul a karmánk, mik azok a tonglen-gyakorlatok.
Szívem szerint azt mondanám, hogy a Tibeti könyv életről és halálról című kötetet minden felnőtt embernek el kellene olvasnia, de kellően nyitott szívvel és lélekkel, megfelelő befogadókészséggel és bölcsességgel. Mert akkor sokat tanulhatunk belőle, és elindulhat egy apró változás az életünkben, mely később hatalmas segítség lehet.
Bea
Idézetek:
"Mint buddhista, a halált az élet természetes részének tekintem, valóságnak, amelyet elfogadok, s amely mindaddig megtörténik velem, ameddig a földi lét körforgásában vagyok. Tudom, hogy nem kerülhetem el, ezért semmi értelme, hogy aggódjak miatta."
"A világ legnagyobb szellemi hagyományai, köztük a kereszténység is, világosan kinyilvánítják, hogy a halál nem jelenti a véget. Mindegyik vallás lefest egy elkövetkezendő életet, amely evilági létünket valamiféle szent értelemmel ruházza fel. "
"A halál átláthatatlan titokzatosság, de két dolgot biztosan tudunk róla: egészen bizonyos, hogy meg fogunk halni, és teljesen bizonytalan, hogy mikor és hogyan fogunk meghalni."
"Valójában a tudatunk olyan üres, változó és átmeneti, mint egy álom. Figyeljünk csak meg egy gondolatot: jön, marad, majd elmegy. A múlt az elmúlt, a jövő még nem jött el, s még a jelen gondolat is, azt tapasztalhatjuk, a következő pillanatban múlttá válik.
Az egyetlen dolog, ami a miénk, az a pillanatnyi állapot, a most."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése