A Kávéházi pillanatok után a játszótérre is ellátogathatunk Maros András történetei által, amelyek közül jó néhányat ismerősként üdvözölhetünk, mert minden bizonnyal mi magunk is hallottunk és tapasztaltunk már hasonlókat, amikor gyermekünkkel próbálkoztunk beilleszkedni a játszótér közösségébe.
Bevallom, nekem nem ment könnyen. Hideg ráz attól, ha valaki azt mondja a gyerekére, ne adj isten a pár hetes/hónapos kisbabájára, hogy rossz gyerek. Azért, mert sír, hiszen csak azzal tudja kifejezni, hogy valami nem stimmel, valamit szeretne, fáj a hasa, éhes stb. Vagy a pár éves gyerek kicsit aktívabb, jobb kedvűbb, "elevenebb" az átlagnál, akkor már rámondja a nagymama, vagy akár az anyuka, hogy rossz gyerek, meg nem fogad szót, stb. Mert ilyeneket bőven hallottam a játszótéren, és ezek engem elriasztottak.
De azért igen, mi is jártunk játszótérre, másztunk fel a csúszdára, hintáztunk és homokoztunk. Nem, nem, én nem. A gyerekek másztak fel a csúszdára, hintáztak és homokoztak, mert még ez a másik dolog, amivel ki lehet kergetni a világból, amikor az anyuka akkor is többes számban beszél, ha már két külön személyt alkotnak a kisbabájával.
Fura ilyenkor, hogy anyukának is jön a foga, anyuka is legalább ötször bekakil a pelusba (már két fogunk kint van, és naponta ötször kakilunk).
Az ilyen és ehhez hasonló történetekkel és esetekkel találkoztam Maros András könyvében, mondhatnám azt is, hogy visszahozta fiatal édesanya korszakomat, - ami amúgy nagyon jó érzés volt -, és sok emléket is felszínre hozott. Eszembe jutatta a gyerekek makacsságait, és gyerekszáj-féle beszólásaikat, amit szorgosan gyűjtögettem egy füzetbe. A játszótereket, amiken megfordultam a gyerekekkel és egy-két jellegzetes, maradandó benyomást okozó embert és gyereket, akikkel akkoriban találkoztunk és megismerkedtünk.
Olvashatunk ezekben a rövid szösszenetekben mindentudó nagymamáról, okoskodó nagymamáról, szeretetteli, megértő nagymamáról, elnyomott apukáról, olyan apukáról, akinek fogalma sincs, hol nyaral a nagyobbik gyereke, de hogyan is lenne, amikor azt sem tudja, hová megy a család jövő héten nyaralni, hiszen mindent a feleség szervez, üzletember-apáról, hétvégi apáról.
Nagypapák, anyukák, családok és egyedülállók, többgyerekesek és egy gyermeket nevelők egyaránt megfordulnak a játszótéren. Gyerekek, kicsik és nagyok, homokozólapátok és dömperek, csúszdák és hinták a szereplői ezeknek a pillanatoknak, melyek garantáltan megmosolyogtatnak, elszórakoztatnak és felidézik a saját emlékeinket, vagy éppen a jelenlegi mindennapjainkat látjuk bennük.
Vigyétek magatokkal a játszótérre is nyugodtan, de ha csak néhány vidám percet szeretnétek bárhol, akkor is jó ötlet a kezetekbe fogni ezt a könyvet. Nekem nagyon tetszett, szerettem groteszk humorát, amivel kiemelte és megmutatta a játszóterek világát és társadalmát, ami kicsit sem különbözik a hétköznapok világától.
Az illusztrációkat Helmut Kruse készítette, már a Kávéházi pillanatokban nagyon tetszett a stílusa, ezt a könyvet is nagyszerű rajzokkal illusztrálta, olyanok, mintha egy játszótéren gyorsan felskiccelte volna őket, aztán szaladt meghintáztatni a gyereket. :)
9/10
Bea
Kedvenc idézetek:
"- Nem mondom többet, hogy indulunk, érted?
És ne nyöszörögjél itt nekem, mert pont tizenöt perce egyeztünk meg abban,
hogy még egy perc, és megyünk.
Utálom, Boldi, amikor feszegeted a karmámat.
Ne feszegesd a karmámat!"
"Konszolidáltabban csússzál, Albán! Ez fáj a csúszdának."
"Az unokák apacs harci üvöltéseket hallatva fogócskáznak.
A nagymamák némán nézegetik egymás röntgenfelvételeit."
"Az unokák apacs harci üvöltéseket hallatva fogócskáznak.
A nagymamák némán nézegetik egymás röntgenfelvételeit."
"Szia, bocs, ne haragudj, nem tudtok véletlenül itt
a környéken egy jó, kemény bölcsit?"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése