Van egy kedvenc filmünk, A falu, amely a könyv olvasása közben végig ott motoszkált a fejemben. Az utolsó aratás falujának elszigeteltsége a világtól, a külvilág kizárása, az idegenek elutasítása juttatta eszembe azt a filmet, és ez megadta nekem az alaphangulatot a könyv olvasásához.
Az utolsó aratás egy meg nem nevezett faluban történik, alaposan meg nem ismert emberek részvételével, amikor az emberek még nem tudják, hogy az lesz az utolsó.
A történetet Walter Thirsk, az özvegy férfi elmondása alapján ismerhetjük meg. A falu közössége túl van az aratáson, az embereket a másnapi tarlókirálynő kiválasztása tartja lázban, amikor azt veszik észre, hogy lángokban áll a gazda istállója.
Az egész falu részt vesz a mentésben, és a tettesek keresésében. A falu erdejében jövevények állították fel gyors kunyhójukat és raktak tüzet, ami azt jelentette, hogy ezzel jogosultságot szereztek a faluban maradni. De a legrosszabbkor érkeztek, az istállótűz és a jövevények füstje egy kalap alá került, és ők lettek a gazda istállóját elemésztő tűz gyanúsítottjai.
Nem volt egyértelmű a könyv elején, hogy melyik korban járunk, de volt egy pár dolog Walter leírásában, ami egyértelműsítette, hogy pár száz évvel korábban járhat az idő. Érdekes volt az özvegy férfi szemén keresztül megismerni ezt a világot, szinte teljesen érzelemmentesen számol be az eseményekről, talán akkor fedezhető fel benne némi érzelem, amikor az elhunyt feleségéről mesél.
Közben pedig érezzük, hogy igazából egy nem teljesen befogadott falulakó ő, aki csak a gazda szolgájaként került a faluba, és a felesége révén illeszkedhetett be a falu közösségébe, de mint kiderült egyáltalán nem teljes ez a beilleszkedés, sosem fogadták be igazán. A bekövetkezett események következtében látszik igazán, hogy mennyire magányos, céltalan, tanácstalan és elesett.
Ez nem egy boldog könyv, nem szép és jó események leírása, az 1600-as évek nehézségeit, küzdelmeit és árnyoldalait ismerhetjük meg az események láncolatából. Valahol Angliában vagyunk, többnapi járásra a várostól, a törvényektől, más emberektől. A tüzek füstje belesodor bennünket az eseményekbe, melyet csak olvasunk és borzongunk.
Egyrészt elvarázsolt a táj szépsége, ahogyan Walter leírásában megismerhetjük, a föld szeretete, a hétköznapi élet körforgása, az egyszeri, - egykor - nyugodt paraszti élet, másrészt elborzasztott a falu közösségének idegengyűlölete, haragjuk ereje, a gazda által kirótt büntetés nagysága és érthetetlensége és a közösség összetartása, mely szerint nem volt egy ember sem akinek megszólalt volna a lelkiismerete a kegyetlen események következtében.
Néhány ember karakterét ismerhettük csak meg kicsit jobban, de úgy általánosságban a közösség végig egy massza maradt, néhányukról megtudtunk egy-két részletet, de senkiről sem annyit, hogy kiemelkedett volna a falu lakosai közül. A főszereplő Walter a falu, az események és a saját gondolatainak bemutatására helyezte a fő hangsúlyt.
Nagyon szépen megírt történet az élet rossz dolgairól, az emberek gyarlóságairól és bizonytalanságairól, a hirtelen felindulás szülte események hatalmas következményeiről. Olyan érzés volt olvasni ezt a könyvet, mintha mi is a falu felett lebegő füst részei lennénk, és reméljük, hogy csak egy rossz álom az egész.
A falu című filmen kívül vadsága és brutalitása, érzelemmentessége kapcsán még Móricz Zsigmond Barbárok című regényét is eszembe juttatta a könyv. Hatásos, borzongató és megdöbbentő történet.
Bea
Kedvenc idézetek:
"A legszélesebb vállúak sarlóval és kaszával esnek neki a szártengernek; nyulak, foglyok és fecskék menekülnek a pengék elől; az asszonyok és lányok markot szednek és kötnek, de azért nem túl alaposan, úgy gondolkodnak, hogy tíz megy a közösbe, és egy majd a gyűjtögetőké lesz; csikorgó csontú apák keresztet raknak a kévékből; és a nap már neki is lát kiszárítani azt, amit learattunk. Munkánkat a napfény szenteli meg."
"Mind a négyen rendkívül tisztának és sápadtnak tűnnek. Makulátlannak, ez az ideillő szó. Egyetlen valamirevaló bolha se töltené velük az éjszakát."
"Figyelmeztetés - legalábbis falun élők között -, hogy az életet hagyni kell a természetes és észszerű rendben folyni. Más szóval nincs evés a főzés előtt, nincs szövés a nyírás előtt, ne gyújts tüzet, amíg nincs gyújtós, és - a lényeg - nem arathatsz,
amíg nem szántottál-vetettél."
" A tölgy közismerten nyugodt állású fa. Nem bókol, nem hajolgat, akármivel is próbálkozik is a szél. A tölgy megbízható. Azt akarja, hogy az eke szép egyenes vonalban haladjon, és akkor egész évben szemnek kellemes minta felett uralkodhat."
"A szántás megvan. A mag elvetve. Az időjárás emlékeztet rá, hogy akár esik, akár süt, a föld megmarad, a talaj kitart örökre és még egy nap. A szaga átható és fűszeres. Ez a boldogság."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése