Ez a történet egy igazi meglepetés volt, teljesen véletlen módon kölcsönöztem ki a könyvtárból. Nem szerepelt a listámon, amivel mindig fel vagyok fegyverkezve, ha könyvtárba indulok. Csak úgy megláttam a polcon, és mivel a fülszöveg meggyőzött, jött is velem haza.
Amikor pedig bejelöltem a molyon, mint aktuális olvasmányomat, kiderült, hogy már rajta van a várólistámon. Így utólag már felmerül bennem, hogy-hogy nem hallottam én többet eddig erről a könyvről??!!
A történet hangulata egy általam nagyon kedvelt írót juttatott eszembe, Marie-Aude Murail-t, akinek a Lakótárs kerestetik könyve keltett bennem hasonló érzéseket, pedig teljesen másról szól, de valamiért mégis. Ezzel csak arra szeretnék utalni, hogy aki azt a könyvet szerette, az ezt is imádni fogja.
A történet főszereplője a 12 éves Willow, aki rögtön a könyv elején balesetben elveszíti a szüleit. Willow-t még csecsemőkorában fogadták örökbe, ezzel ő mindig is tisztában volt, és nagyon boldog, csendes életet élt, a szülei mellett minden szép és egyszerű volt.
Willow egy különleges lány, egy zseni, akit lenyűgöznek az orvosi dolgok, aki imádja a számokat, kedvence a 7-es szám, akinek az univerzumában akkor vannak rendben a dolgok, ha számokkal fejezheti ki. A 7-es számon kívül a növények még a gyengéi, teljesen máshogy közelít hozzájuk, mint az átlagos emberek.
A történet az árván maradt Willow életének alakulását mutatja meg, miközben a lány gondolatain és emlékein keresztül, megismerjük a szüleit is, valamint azt a szeretetet, amit a szüleitől kapott és megőrzött ő maga is.
A könyv igazi egyéniségek csapata, imádtam Willow mellett az egész vietnami családot, akik tulajdonképpen akaratlanul keveredtek a történetbe, de emberhez méltóan helyt álltak, és bebizonyították, hogy a szeretet nem ismer határokat, sem bőrszínt, sem más különcségek nem zavarnak bele.
Dell Duke, a nevelési tanácsadó is hatalmas figura, vicces és felemelő volt látni az átalakulását a történet végére, mint ahogyan azt is, hogy a szeretet hogyan formálja ezt a véletlenül összeverbuválódott csapatot, hogyan bontakoznak ki különböző érzelmek, miként sikerül ezeknek az embereknek az életét és gondolkodását közelíteni egymáshoz, hogy a végén az egymás iránt érzett szeretetetük, felelősségük, életük, a mi szívünkben is tanyát verjen, és velük együtt sírdogáljunk, vagy éppen nevessünk.
Ez a könyv is abba a csodálatos kategóriába tartozik, amely sírva nevetős, mert egyik percben nevetünk rajta, a másikban a sírás fojtogatja a torkunkat. Édes és szomorú történet egyszerre, mely érinti az élet nagy kérdéseit, fantasztikus humorral és lenyűgöző érzelmekkel.
Nekem kedvencem lett.
10/10
Bea
Kedvenc idézetek:
"Aki látta a kertemet, ismer engem."
"A növények élnek, növekednek, szaporodnak körülöttünk;
folyton-folyvást kinőnek a földből, vagy belenőnek oda.
És mi ezt simán tudomásul vesszük, ügyet sem vetünk rájuk.
Nyissátok ki a szemeteket, emberek!
Mert ez fantasztikus!"
"Szerintem nem jó ötlet egyfélének venni bárkit is.
Minden ember egy csomó összetevőből van, és ettől olyan,
hogy nem lehet senki mással sem összetéveszteni.
Mindannyian tökéletlen genetikai katyvaszok vagyunk."
"Szerintem bármi új, aminek az ember kiteszi magát,
óhatatlanul érdekes,még akkor is,
ha az ember távolról érzi azt a dolgot magától."
"Ha az univerzumba helyezem önmagam,
akkor mindjárt a megfelelő szögben látok minden mást is.
Csillagpor vagyok.
Amely aranybarna színű.
Csak egy apró morzsa vagyok a hatalmas mindenségben."
"Amikor másokkal törődsz, akkor a magad drámájáról
elfordítod a reflektorfényt."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése