2018. április 25., szerda

Vámos Miklós: Töredelmes vallomás

Ha nem is töredelmesen, de bevallom, hogy én régóta kedvelem Vámos Miklóst. Már-már az egyik kedvenc magyar írómnak is mondanám. Mondom is. Annak ellenére, hogy nem olvastam még el az összes könyvét, amit viszont elolvastam, azokat nagyon szeretem. 

Zenga zének, Anya csak egy van, Apák Könyve - sok év telt már el ezen könyvek olvasása óta. Mégis, elég csak rágondolnom és a hangulata, a cselekménye, a szerkesztési formája valamennyinek itt van a fejemben. Nem is tudom, miért hagytam ki ennyi évet VM nélkül? 


A Töredelmes vallomás viszont a legjobb könyv volt ahhoz, hogy ismét felelevenítsem kapcsolatomat Vámos Miklóssal. Ebben a rövid történeteket, novellákat tartalmazó kötetben jobban megismerhetjük az író mellett, vagy az íróban az embert, azt a Vámos Miklóst, aki ugyanolyan esendő, mint mi vagyunk, éppen úgy csetlik-botlik, bizonytalankodik a mindennapokban, ahogyan azt mi, az olvasói tesszük.

Tetszett ez a kitárulkozás, néhol már-már zavarbaejtő volt az őszintesége, bár én nem zavarba jöttem, hanem azt mondtam, hogy ez igen, tiszteletre méltó ez a bátorság, amivel elénk tárja vallomásait, kendőzetlenül, őszintén. 

Olvashatunk gyerekkori történeteket, megismerjük a szüleit és családi életüket, viszonyát az édesapjával és édesanyjával. Olvasunk nagyszülőkről, unokatestvérekről, fiatalságról, zenéről, sportról, kapcsolatokról, érzelmekről, szerelmekről, feleségekről, gyerekekről, nőkről és férfiakról.

Semmi különös, mégis fantasztikusan nagyszerű történetek. Vagy mondhatnám úgy is fantasztikus történetek, amelyek a semmi különös voltukkal érték el nálam azt a hatást, hogy kedvenceim közé került a könyv. 

Felismerhetjük magunkat, családunkat, kollégáinkat, barátainkat, és minden más helyzetet, ami az életben csak előfordul. Szinte ismerősként létezünk ebben a könyvben, Vámos Miklós helyettünk is megfogalmazta, amit mi nem merünk, de mégis jóleső érzéssel olvasunk, hiszen vele, a Nagy Íróval is megtörtént. Nem tudom egyetértene-e ezzel, hogy Nagy Írónak nevezem, de szerintem talán nem ellenkezne nagyon, hiszen ő maga is ezt mondta:

"Én inkább íróisten szeretnék lenni. Nem baj, ha nagyképűen hangzik, egy isten ritkán szerény." 

Imádom Vámos Miklós humorát, szerénynek tűnő poénjai a legjobb és legváratlanabb helyeken bukkannak fel, és olyan is előfordult, hogy egy sorral később esett le, hogy hoppá, itt valami nagyon vicces volt.

A lényeg: én most teljes rajongással tudok írni erről a könyvről, olyan élmény volt, mint egy régen látott, nagyon kedves ismerőssel újra találkozni és elbeszélgetni az élet kis- és nagy dolgairól, miközben piszok jól érzem magam. Köszönöm, Vámos Miklós!

10/10

Bea

Nem írtam az egysorosokról sem, amelyek a könyv végén találhatók. Fantasztikusak!


Néhány kedvenc idézet:

"Amint megtanultam írni, papírra, ceruzával, már nem zaklattam a  családtagjaimat. 
A papír türelmes."


"Olyan időket élünk, amikor bizonyos dolgokat nem szabad elmesélni.
Csak esetleg - hosszabb habozás után - töredelmesen bevallani."


"Ha már választani kell, sokkal jobb az IGEN, mint a NEM. 
Hiszek a személyes példamutatásban: IGEN, IGEN, IGEN!"


"Jó könyv csodát tesz. 
Olyan módon működik tehát, akár a próféták. 
Nem vizet változtat borrá vagy néhány cipót sok kenyérré, 
hanem az értő olvasót varázsolja regénybéli alakká. "


"Imádok élni. 
Gyűlölök félni.
Egy rohadt f betűn múlik az egész?"


"Az üres, tiszta papír a remekmű lehetőségét is ígéri.
Szerencse dolga."


"Irodalom. Dalom. Omm. Iroda. Lom."

4 megjegyzés:

  1. Na most aztán büszke vagyok rá(m). VM

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És ez teljesen jogos és helyénvaló, kedves VM!

      Törlés
  2. A legjobb az utolsó :D
    Abban annyi átvitt értelem és poén van.
    (de amit én még szerettem az a gondolat volt, hogy nem nekünk kell Istenben hinni, elég, ha ő hisz bennünk.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, igen, ezek is nagyon jók! De én választani sem tudnék, annyira megfogott az egész könyv. :)

      Törlés