Már a címe megéri a maximális pontot ennek a könyvnek, de nekem a történet is nagyon tetszett. És ez itt a címén kívül a másik furcsaság, ugyanis ez a könyv halottakról szól. Illetve halottakról és élőkről, akiket a halottak hátrahagytak.
Fantasztikus, ahogyan a szerző megtalálta az egyensúlyt a szomorú és komoly téma, a gyász és a gyászfeldolgozás, valamint az olvasói célcsoport, azaz a kiskamaszok között. Mert a könyv éppen annyira szomorú, amennyit a 12 év körüliek el tudnak viselni, viszont éppen annyira vidám és humoros, amit egy gyászfeldolgozással is foglalkozó könyv még elbír.
A történet főszereplője Emma, aki éppen betöltötte a 12. évét és imádja a szabadidejét a temetőben tölteni. Édesapja sírásó, és közvetlenül a temető mellett laknak egy házikóban. Emma névről ismeri a temető lakóit, történetet sző köréjük, életet talál ki nekik, megmutatja, hogy nem kell félni tőlük, hiszen ők is hús-vér emberek. Voltak. Emma még beszélgetni is szokott velük.
Furcsa párost alkotnak ők ketten az édesapjával, de amint megismerjük a történetüket, megtudjuk, hogy hol van Emma édesanyja, már sokkal jobban megértjük a dolgokat. Csodáljuk Emma tájékozottságát a temetkezési szokások, a gyász kultúrája témájában, rengeteg mindent tud a különböző népeknek a szokásairól, szertartásairól.
Az iskolában csodabogárnak tartják, nincs is barátja, egészen addig, amíg a temetőben meg nem látja a mindennap betérő Petert, akinek meghalt az ikertestvére. A fiú nehezen birkózik meg fájdalmával és gyászával, a szülei nem látnak túl a saját fájdalmukon, ezért Peter nagyon sok időt tölt a temetőben.
Különleges barátságot kötnek ők ketten, Emma természetesen és ösztönösen segít megérteni aPeter gyászát és a hozzá való viszonyát. Megtudjuk, mi történt Emma édesanyjával, és hogyan lett édesapja sírásó.
De hogy ne csak a halottak körül forogjon minden, bőven kapunk az élet megpróbáltatásaiból is. Emmát például egy gyámügyi előadó hölgy tartja izgalomban, akit ő ki nem állhat, az édesapja viszont mindig a védelmébe veszi.
A temetőbe járó, sírt gondozó hölgyeket is megismerhetjük és mindamellett, hogy egy egész éjszakát is eltölthetünk a temetőben, azt is megtudjuk, hogy mi újság azzal a bizonyos epertortával.
Nekem nagyon-nagyon tetszett a könyv, csak az volt a baj, hogy nagyon hamar vége lett, de ez csak nekem, felnőtt fejemnek volt baj, egy tizenéves kiskamasznak tökéletes hosszúság és tökéletes befejezés.
El tudnék képzelni a csudabogár Emma főszereplésével még további részeket is a könyvből, annyira jó kis alaphelyzetet talált ki a szerző és nagyszerű karaktereket alkotott Emma és az édesapja személyében. Nemcsak gyerekeknek ajánlom elolvasásra.
Aranyos humor, megható gondolatok és cselekedetek, nagyon bájos és kedves könyv, ne hagyjátok ki!
Bea
Kedvenc idézetek:
"Senkit ne tévesszen meg senkinek a szaga!
A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak!"
"Van egy angol mondás, ami szerint elég akkor átkelni a hídon, ha odaértünk."
"Ha meghal valaki, akit szerettünk, az nehéz ügy.
Kicsit olyan érzés, mint egy feneketlen lyuk.
Hiába nyúlkálunk bele, nem érzünk semmi fogódzót,
csak a nagy sötétség van."
"- Los Días de los Muertos. Mond ez neked valamit?
- Életemben nem hallottam.
- A halottak napjai. A mexikóiak úgy tartják, hogy a halottak november első két napján meglátogatják a családjukat. Ezért ilyenkor rikító sárga körömvirágot szórnak a halottaik sírjától a házuk kapujáig, hogy a halottak odataláljanak. A házakat feldíszítik, és napokig főznek rájuk.
- Kikre?
- A halottakra, te süket! Az egész ország ünnepel. Csontvázakat csinálnak papírmaséból, halálfejeket cukormázból vagy csokiból. Arrafelé, aki meghal, attól még családtag marad. Nem szakadnak el tőlük csak azért, mert meghaltak. Érted?"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése