Karen Nieto élete akkor kezdődik, amikor nagynénje Kaliforniából megérkezik Mazatlánba, hogy birtokba vegye örökségét, a Consuelo nevezetű tonhalfeldolgozó üzemet.
Majd megtalálta Karent, az elképzelhetetlenül elhanyagolt kislányt, aki nem is emberként élt, nem beszélt, nem szocializálódott, magára hagyottan éldegélt a ház szinte láthatatlan szellemeként és egyértelműen mindenki bolondnak tartotta.
És igen, ismét egy kedvenc könyv! Egy nagyon jó stílusban, az autista Karen szemén át és szavaival megírt történet arról, hogyan lett egy elhanyagolt, szinte állatias kislányból, egy nagyon különleges nő, egy olyan ember, aki bizonyos dolgokban zseni, más dolgokban pedig bolond.
De ki a bolond és ki a normális? Mitől normális valaki és mitől bolond? Biztos, hogy szükségünk van azokra a dolgokra mind, amiket úgymond normális emberekként végzünk? Biztos, hogy nekünk átlagos embereknek működik rendesen az agyunk? Teljesen logikus Sabina Berman megvilágításában sok-sok dolog, amit Karen tesz, gondol és ahogyan teszi.
Nagynénje szeretetteljes támogatásával megnyílik számára a világ, megtanul olvasni, számolni, és legfőképpen egész életében tanulja értelmezni az emberi gesztusokat. Felismerni az arcokon az örömöt, a bánatot, a bosszúságot, a szomorúságot. Mert ez nagy feladat neki. Az viszont nem, hogy olyan alaprajzot készítsen emlékezetből, amilyet az átlagos emberek a legpontosabb mérésekkel sem biztos, hogy készíteni tudnak.
Zsenialitása határtalan, gondolkodása logikus, ám érzelemmentes. A tenger mélyén, a búvárruhájában ezerszer jobban érzi magát a vízi teremtmények között, mint az emberi világban. Akik gondolkodnak, tehát vannak. Karen szerint ő először van, és aztán gondolkodik.
Egy mexikói Temple Grandin, aki azon munkálkodik, hogy a tonhalak stresszmentesen fejezhessék be a feldolgozóüzemben életüket, hogy a halászat közben ne akadjanak delfinek a halászok hálójába, miközben nagyon sokat tanul az átlagos emberek világáról, még akkor is, ha nem mindig érti azt.
Egy ember, aki nem tud hazudni, aki nem érez szeretetet, aki egyszerű, mégis zseniális, aki egy zseni, mégis megmaradt egyszerűnek. Fantasztikus, ahogyan látja a dolgokat, az embereket, és többé-kevésbé elfogadja a társadalmi normákat, bár nem érzi ennek fontosságát. Saját érzelmeit viszont kimutatja, az emberek olyannak látják őt, mint amilyen ténylegesen, valójában.
Nagyon megkedveltem őt, egyenessége, tisztasága, zsenialitása magasan a többi ember fölé emelte, egy kivételesen nagyszerű karakter volt. Bár az érzelmek távol állnak tőle, én mégis felfedeztem benne a szeretet, a ragaszkodást, mert attól, hogy máshogy van jelen egy emberben, és máshogy mutatja ki, még ott vannak. Saját maga számára is láthatatlanul.
Különleges, jól megírt regény, ismét egy gyöngyszemet találtam az autizmus világáról.
Bea
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése