Gerlóczy Márton: Mikecs Anna: Altató

Egy értékelés megírásakor sokszor az első, bevezető mondatokon gondolkodom a legtöbbet. Így van ez Gerlóczy Márton könyve esetében is, hirtelenjében nem is tudom hogyan mutassam be ezt a nagyszerű, monumentális alkotást. Mert mindent kétséget kizáróan az volt.

Egy családregény szokatlan formában, amely eleinte még zavart is, bosszankodtam, hogy miért nem lehetett ezt szépen sorban, folyamatosan megírni. Úgy, ahogy azt megszoktam, miként szépen, sorban megszületnek a gyerekek, felnőnek, megnősülnek, férjhez mennek, és azoknak is megszületnek a gyerekeik. Közben pedig érthetően, lassan leírni, hogy kivel, mi történt, hogyan alakult az életük.

Ezt az elégedetlenkedést nagyon hamar felváltotta bennem a csodálat eziránt a szerkesztési forma iránt. Szerettem, ahogyan egyik női családtag után utaztunk egyet az időben, és egy másik nőről olvashatok. Majd még egy ugrás, mégy egy nő, és még egy család.

Csak kapkodtam a fejem, annyi szereplője volt ennek a történetnek, gyakran lapozgattam a könyv elején ábrázolt családfákhoz, mert néha belebonyolódtam a szereplők kilétébe. Az elején legalábbis gyakran előfordult.  Csodálattal és drukkolva olvastam ezeknek a nőknek az élettörténetét, Mártának és Idának legfőképpen. Nem jutott egyikőjüknek sem könnyű élet, mégis olyan jó volt velük tartani, osztozni mindazokban a szépségekben, amelyekben részük volt, és támogatni őket együttérzésünkkel a nehézségekben.

Egy nagyon érdekes történelemkönyv, amely a 20. század Magyarországáról és Erdélyről tanít, szórakoztatva és gyönyörűen, ezeken a nehéz női sorsokon keresztül. Megélünk velük szerelmeket, csalódásokat, háborút, menekülést, össze- és szétcsatolást, éhezést, bujkálást, szülést és születést. Emberi érzelmeken, életeken keresztül látjuk ezeket a nagy dolgokat.

Mikecs Anna végig ott volt velem, világossá vált a könyv címe, illetve formája, értelmet nyert számomra a könyv olvasása során. Nagyon drámai események voltak a könyvben, több volt a szenvedés, mint a boldogság, és ezt nem tudta feledtetni a rengeteg gyönyörű helyszín sem. 

Nagyon tetszettek a szerző leírásai az erdélyi tájakról, a városokról, a hójáról, ahová a család nyaranta költözött, magam előtt láttam a hója gyümölcsfáit, virágait, madarait és ha nem lett volna az a sok fájdalom és szenvedés, akkor szívesen lettem volna ott velük, hogy részt vegyek abban a művészi és emberi sokszínűségben, amiben Ida, majd Márta éltek. 

Alkotás, művészet, történelem, asszonyi sorsok és férfiéletek, érzelmek, családok, barátok, szerelem, szeretet, csodaszépen összefűzve és elmesélve, az időbeli ugrálás a könyv végére teljesen a helyére került, és azt gondolom most már, hogy másként nem is lehetett volna ilyen jó.

10/10

Bea

Idézetek:

"Aki nem sír, nem kiáltoz,

annak angyal kis kertet hoz, 

lesz benne egy szép fa, minden ágán aranyalma,

kis fészek, meg kis madárka,

kék a lába, zöld  a szárnya,

s azt énekli csengő hangon,

aludj, aludj, már galambom."

"Jobban szerette a hétköznapokat, mert az emberek az ünnepektől valami különlegeset

várnak, és ha nem következik be, maguk rendezik meg ezt a különlegességet."

A könyvet a Scolar Kiadó oldalán meg is rendelhetitek.