Francesca Zappia: Csak kitaláltalak?

Nagyon jól indul ez az év, ugyanis megtaláltam az első nagy kedvencemet. A könyv története egy nagyon komoly mentális betegség körül forog, Alex küzdelmének lehetünk szemtanúi, aki nem elég, hogy végzős gimnazista, még a skizofréniájával és hallucinációival is meg kell küzdenie.

Ha a rikítóan vörös haja miatt nem lógna ki a többi gimnazista közül, akkor kicsit különös viselkedésével hívja fel magára a figyelmet, bár mindent elkövet, hogy ne legyen ő a furcsa lány. Ami hatalmas nagy erőt és elszántságot kíván, hiszen nem könnyű úgy átlagosnak látszani, hogy végig abban a tudatban élsz, hogy figyelnek, netán üldöznek a kommunisták. 

Mindent megvizsgál többször is, az ételt, hogy nem mérgezik-e meg, a környezetét, hogy nem figyeli-e valaki a kommunisták közül, a napi apróságokat pedig le is fényképezi, hogy a nap végén segítsenek eligazodni a hallucinációi és a valóság között. Mi az igaz, és mi a képzelete szüleménye?

Vajon Kékszemű a gyermekkorából valóságos volt-e, vagy csak kitalálta. Ez a kérdés és Kékszeművel való megismerkedése komoly nyomot hagyott az életében. 

Utolsó éves gimnazistaként új iskolába kerül, ahol megpróbál tiszta lappal kezdeni, titkolni skizofréniáját, meglapulni magában, mintegy láthatatlanul elvégezni az utolsó évet, ő lepődik meg a legjobban, amikor azt veszi észre, hogy barátok veszik körül, akik kedvelik és szeretik, értékesnek tartják.  A Kékszemű Miles megjelenése után pedig ismeretlen érzések ébredeznek benne, és egyre többet foglalkoztatja egy régi, gyermekkori emlék.

Miles története sem hétköznapi, az autisztikus vonásokat mutató fiút furcsa és félelmetes csudabogárnak tartják a suliban, senki nem akar vele ujjat húzni, Alexnek azonban nem sikerül elkerülnie, és egy különleges kapcsolat alakul ki közöttük. 

Alexet nagyon megkedveltem, senki nem szereti, ha sajnálják, de én igenis sajnáltam, hogy ezzel a döggel, a skizofréniával kell élnie, és megküzdenie nap, mint nap a démonaival, a félelmeivel, de szerető család vette körül, még ha ezt Alex szemén át láttuk csak, ez nyújtott némi enyhülést, egyfajta biztonságérzetet, és nagy erőt adott neki kishúga, Charlie szeretete. Charlie, aki mindig ott volt, amikor szüksége volt rá, mindig megérezte, hogy mikor tud vigaszt nyújtani és szerette volna mindenhová elkísérni Alexet. 

Miles is éppen olyan közel került hozzám idővel, megismerve életét, mindent megértettem. Ketten pedig remek párost alkottak, annyira betöltötték a történetet egyéniségükkel, hogy nem lehetett nem imádni. Egyaránt fantasztikus volt mindkettőjük világa, nagyon színes és gazdag karakterek voltak ők, és ami a könyv nagyon-nagy erőssége, mi, olvasók sem tudhattuk, hogy mi a valóság és mi a hallucináció. Minden tökéletesen illeszkedett a történetbe, ezáltal segítve bennünket ahhoz, hogy megközelítőleg beleélhessük magunkat Alex világába.

A szarkasztikus humor pedig még feljebb emelte szememben a könyvet, imádtam ezeket a fiatalokat, a gondolataikat, a kapcsolataikat és a hozzáállásukat a dolgokhoz. És nem szeretnék megfeledkezni a többi szereplőről sem, Tuckerről, Alex egyik legjobb barátjáról, az ikrekről, Miles édesanyjáról, akik mind-mind emelték a történet nagyszerűségét.

Annyit még elmondok, hogy a történetben van egy olyan fordulat, amitől leesett az állam. Nekem valahogy eszembe sem jutott. Más igen, de az nem. Tudom, ezt most csak az érti meg, aki már olvasta a könyvet, de aki még nem olvasta, ne hagyja ki.

A történet befejezése szokatlan és váratlan, de a legtökéletesebb befejezés, amit ennek a könyvnek némi gondolkodás után el tudtam képzelni. Mint már az értékelésem elején is mondtam, a könyv megy a kedvencek közé. 

10/10

Bea