Michael Chabon: Ragyog a hold

A Ragyog a hold olyan könyv, melynek cselekménye elmondható egyetlen mondatban, miszerint tulajdonképpen ez egy fiktív, vagy valós életrajz, egy idős, beteg ember életrajza, unokája szavain keresztül elmesélve, aki lehet, maga a szerző, vagy csak egy ismeretlen fiatalember.

Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy egy nagyon nem átlagos életet ismerhetünk meg  ebből a könyvből, és egyáltalán nem átlagos módon. Nagypapa a halálos ágyán elmesél epizódokat unokájának az életéből, kaleidószkópszerűen villannak fel előttünk az események, ebből következik, hogy nem időrendben és nem téma szerinti besorolással.

Ez okozott némi nyugtalanságot bennem a történet elején, de hamarosan magával ragadtak a könyv cselekményei, a nagypapa történetei, és nem is volt olyan bonyolult dolog összerakni a mozaikdarabkákat, lassan kibontakozott egy család regénye, élete, melyben az 1920-30-as éveket vehetjük kezdőpontul. 

Kezdődött a nagypapa szüleivel, a gyerekkorával, majd felnővén a 2. világháborúban látjuk viszont, ahol őrült küldetést próbált teljesíteni, rajongott a rakétákért és a holdért, életének meghatározó eleme a V2-es rakéta és megalkotója, talán irigylésre méltó is ez a megszállottság, ami elkövetkezendő éveit is befolyásolta.

A nagymama is nagyon érdekes jelenség volt, kedveltem, együttéreztem vele, majd sajnáltam. Az őrület sajnos rányomta bélyegét a család életére, ami mindenkinek nehéz volt.

Lenyűgöző sorsok és kalandok gyűjteménye ez a könyv, a nagypapával megjárhatjuk a háborún kívül a börtönt, átélhetjük a szerelmet és a kétségbeesést, hajszát egy náci tiszt után, hídrobbantást, kísérletezést, egy kígyóvadászatot, mely szorosan összefügg egy macska felkutatásával. 

Nagyon tetszettek ezek a kivételesen egyedi események, melyek nagypapával történtek, vagy inkább melyeket elkövetett, egy nagyon erős egyéniség volt ő. A hajsza a macska után nagyon tetszett és különösen értékeltem a benne rejlő humort. Ami amúgy az egész könyvben ott lapul, csak észre kell venni. :)

Nem egy boldog történet, mégsem lehangoló, mert annyira lüktető, annyira különleges, hogy nincs idő sokat szomorkodni. Sodor magával, teljes figyelmet követel, a nagyapa utolsó napjaiban fény derül titkokra, fájdalmakra, megismerjük addig el nem mondott történeteit, amivel nagy érték, kincs és erő került az unoka lelkébe.

Szép, megindító, nagyon olvasmányos, nem könnyed és nem egyszerű könyv, kívül-belül gyönyörű.

9/10

Bea

Kedvenc idézetek:

"...de egy papnak nem lehetnek ellenségei, ahogy egy hentes sem lehet vegetáriánus."

"Egy átlagos életben általában véve valószínűleg a legjobb kimondani, ami az ember szívét nyomja, kiönteni a lelkünket, elmondani a szeretteknek, hogy szeretjük őket, kérni azoktól, akiknek sérelmet okoztunk, hogy bocsássanak meg, és szembesíteni aokat, akik minket bántottak, azzal az igazsággal, hogy mit tettek. Ha olyasmiről van szó, amit ki kell mondani, akkor a beszéd mindig előrébb való a csendnél, de a kimondhatatlan tekintetében semmi haszna."

"Eltűnődtem, hogy az embernek természetes, hogy élete első részében az idősek kliséit és hagyományait gúnyolja, az utolsó részében meg a fiatalok kliséit és hagyományait."