Egy könyvet olvastam még csak a szerzőtől, az pedig A szoba volt. Az a könyv teljesen a hatása alá vont, megdöbbentett, megrázott, félelmetes, mégis szép történet volt, IDE KATTINTVA elolvashatjátok a könyvről írt értékelésemet.
A csoda már egy ideje a várólistámon volt, és éppen beleillett blogunk 12 hónap 12 könyv kihívásába, annak is a februári fordulójába, miszerint egy híresség olvasmánylistájáról kellett választanunk a következő olvasnivalónkat.
Így esett A csodára a választásom, amit Reese Whiterspoon listáján találtam, így egyszerre csökkentettem a várólistámat és tettem eleget a kihívás e havi feltételének.
Ha egy írótól már olvastam egy fantasztikusan jó könyvet, akaratlanul is megpróbálom összehasonlítani, még akkor is, ha nem akarom, és akkor is, ha nincs semmi értelme.
Ha túlzottan hasonlítana az előzőhöz, akkor sokan azt mondanák, hogy ez majdnem olyan, mint A szoba volt, kitalálhatott volna valami mást.
Nos, A szoba és A csoda annyiben hasonlít egymásra véleményem szerint, hogy a két cím hangzása magánhangzóügyileg ugyanolyan, és mindkettőben egy gyermek áll az események középpontjában.
Ennyiben azt hiszem, hogy ki is merült a hasonlóság, és A csoda révén máris a 19. századi Írországban találjuk magunkat, Elizabeth Wright ápolónő társaságában, aki éppen egy Athlone nevű városkában szállt le a vonatról, ahol következő megbízatását kapta. Feladata az volt, hogy megfigyeljen egy kislányt, a 11 éves Anna O' Donnellt, aki négy hónapja nem vett semmiféle élelmet magához, mégis életben van. Vannak, akik csodának tartják ezt, és vannak, akik szeretnének meggyőződni az igazságról.
Ezért hívják a városba az ápolónőt, aki egy apácával felváltva egyetlen másodpercre sem veszíti szem elől a kislányt, mert két hét elteltével be kell számolni az őt alkalmazó bizottságnak arról, hogy a gyermek tényleg nem eszik-e, vagy egy égbekiáltó szélhámosság ez az egész.
A regény cselekménye lassan bontakozik ki, megismerhetjük Lib Wright-ot, aki a híres Ms. Nightingale alatt szolgált és tanult, láthatjuk milyen események történtek az életében, amelyek ahhoz vezettek, hogy ápolónő legyen és ebbe az isten háta mögötti városkába kérjék fel megfigyelőnek. Annát és családját, a helyi embereket, akikben mérhetetlen a vallási buzgóság, olyannyira, hogy nem látnak semmi kivetnivalót abban, ha egy kislány éhezik, csodaként terjed el a híre és mindenki elvakultnak tűnik ebben a témában.
Lib Wright különös helyzetbe kerül, miközben becsületesen, nagy figyelemmel próbálja ellátni megbízatását, érzelmileg közel kerül Annához, és igyekszik a leghelyesebb dolgot cselekedni. Tetszett, ahogyan elnyerték lassan egymás bizalmát, kezdték megkedvelni egymást.
A falu és az emberek titokzatossága, a hangulat, a misztikum, a rejtély, szerintem nagyon olvasmányossá tette a történetet, meg kellett tudnunk az igazat: Miért nem eszik s mióta nem evett Anna? Tényleg nem evett? Valóban csoda történt?
Megannyi kérdés, amelynek mindegyikére választ kapunk a könyvben, mindeközben belekukkanthatunk az ír emberek napjaiba, életfelfogásába, a kor társadalmi normáiba, és vallási elvakultságba, erőn felüli küzdelmükbe a megélhetésért, és vágyukba a csoda iránt.
Bea
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése